illegális

Bíróság előtt tett vallomásban ismerte be Horváth Ákos, hogy hazudott: jelen volt a tavalyi gyorsulási verseny helyszínén a baleset időpontjában!

Bíróság előtt tett vallomásban ismerte be Horváth Ákos, hogy hazudott: jelen volt a tavalyi gyorsulási verseny helyszínén a baleset időpontjában!

Még a sánta kutya is tud hálószaggató öngólt rúgni…

…hogy aktuális hasonlattal éljünk. Ma, 2022. november 23-án 9 órakor lett volna a második tárgyalási fordulója annak a bírósági eljárásnak, melyben Horváth Ákos, korábbi polgármester-, ill. ellenzéki előválasztási jelölt vádolta meg rágalmazással Takács Richárdot, aki korábban a Jobbik megyei közgyűlési képviselője volt. A mai tárgyalás a magánvádló, Horváth kérésére elmaradt – folytatás jövőre. A vádakról és a perről – mivel folyamatban lévő eljárás – nem közlünk részleteket, ám van egy mozzanat, amely teljesen más megvilágításba helyezi a tavaly nagy visszhangot kiváltó „gyorsulási verseny-ügyet”: Horváth Ákos az első – nyilvános – tárgyaláson tett, feltáró jellegű, jegyzőkönyvbe foglalt vallomásban igazolja, hogy a KAPOS-T minden, az üggyel kapcsolatos állítása maradéktalanul igaz volt, ezzel szemben az ő akkori kijelentései részben bizonyíthatóan hazugok, más esetekben pedig finoman szólva „nem bontotta ki az igazság minden részletét”.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Beismerő vallomás: Horváth Ákos elismerte, hogy jelen volt a szeptember 11-i illegális versenybaleset helyszínén és időpontjában!

Beismerő vallomás: Horváth Ákos elismerte, hogy jelen volt a szeptember 11-i illegális versenybaleset helyszínén és időpontjában!

Hazugságokkal akarja kihúzni az előválasztás végéig?

„Elég volt!” címmel tett ki egy hosszú, nyögvenyelős posztot tegnap Facebook-oldalára Horváth Ákos, az MMM-nek a Jobbik budapesti központja által „befogadott” jelöltje. Az őt ért állítólagos támadásokra próbál válaszolni, s persze mindenre azt mantrázza, hogy azért bántják, mert ő a „legesélyesebb”. Ám azon a videón, amin amúgy egy megfáradt siratóasszonyra emlékeztet, az ötödik perc környékén teljesen egyértelműen, saját pici szájával elismeri, hogy nemcsak az Interspar parkolójában volt jelen, hanem Füredi úton is, a szeptember 11-i esti illegális közúti verseny „fő eseményének” számító baleset pillanataiban. Erről eddig vajon miért nem mesélt?

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Százötvenezer lett, maradhat? Tankönyvi példa arról, hogyan manipulál Horváth Ákos kampánycsapata…

Százötvenezer lett, maradhat? Tankönyvi példa arról, hogyan manipulál Horváth Ákos kampánycsapata…

…élén a főmágus „Uzsorás Fricivel”

Az úgynevezett „Kapo(c)s közösség”, mely már névben él csak, többé nincs jelen, ha érti még valaki, mára mindenestől Horváth Ákos propagandafelülete lett, miután a két admin, Felder Frigyes és Fejes István kisajátították, és egymást érik a más véleményen lévőket, más jelöltet támogatókat támadó, hazug, rágalmazó, provokáló posztok, a cenzúra, kitiltás és az agresszíven egybites, törzsi, szektás szemlélet. Nemrég Felder Frigyes pl. azzal büszkélkedett, hogy „több, mint 157.000 ember tudja, hogy Jakab Péter és a Jobbik Horváth Ákost támogatja Kaposváron”. Megmutatjuk, miért is akkora ordító nagy kamu, mennyire ótvar propagandafogás ez.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
„Legális formáció lesz”: újabb kétségbeesett vagdalkozással próbál kimászni a gödörből Horváth Ákos

„Legális formáció lesz”: újabb kétségbeesett vagdalkozással próbál kimászni a gödörből Horváth Ákos

Ember a markolókanálban 2.0

Újabb fejleményekkel folytatódott az Füredi úti illegális közúti verseny-saga: Horváth Ákos kapálózásával csak egyre mélyebbre evickél saját hazugságai mocsarában. A Blikk és a Sonline nevű propaganda-melléktermékekben jelent meg még az üggyel kapcsolatban néhány dolog – információnak ne nevezzük – melyekben Horváth a korábbinál is vadabb dolgokat állít, rágalmazva a módszereitől elhatárolódókat. A KAPOS-T-n közzétettük az ellenzéki összefogás pártjainak nyilatkozatát, s most így teszünk Horváth válaszával is, miután a Blikk teljes terjedelmében hozta. Mindössze annyi lesz a különbség, hogy mi egyúttal pontról pontra leleplezzük Horváth szánalmas, kézből kontrázható hazugságait.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Ember a markolókanálban: primitív hazugságokkal próbálja kimosni magát Horváth Ákos az illegális közúti versenyzés botrányából

Ember a markolókanálban: primitív hazugságokkal próbálja kimosni magát Horváth Ákos az illegális közúti versenyzés botrányából

…képzeljék, még randigurunak is beállt!

Elérte az országos médiát is az a botrány, melynek főszereplője Horváth Ákos, akit az előválasztást szervező pártok kaposvári szervezetei közül csupán az egyszemélyes LMP támogat. Kikerült a nyilvánosság elé az a felhívás, amelyet az LMP kivételével minden, az előválasztásban résztvevő párt helyi képviselője – többségük az országos szervezetek egyetértésével – aláírt, s melyben „felszólítják a jelöltet, valamint a jelölő és támogató szervezeteit … hogy hagyjanak fel a tisztességtelen kampánymódszerekkel”. (Cikkünk végén teljes terjedelmében olvasható.) Horváthot megkérdezte a Telex c. online lap, és ő „nettó hazugságnak” nevezi a nyilatkozatban foglaltakat, s azt állítja, hogy „nem volt illegális verseny”. A valóság ezzel szemben az, hogy éppen Horváth Ákos hazudik, de mindenben.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
A visszhang visszhangja, avagy válaszok a közúti versenyzésről szóló cikk kommentjeire

A visszhang visszhangja, avagy válaszok a közúti versenyzésről szóló cikk kommentjeire

Akkor ki is a f@sza gyerek?

Egyszerűbb lesz így, mint egyenként válaszolgatni azokra a hozzászólásokra, amelyek tegnapelőtti, a kissé posványos kaposvári közéleti állóvizet alaposan felkavaró cikkünkre érkeztek. Az artikulálatlan szitkozódásra – néhány volt csak – nyilván nincs mit mondanunk, és azokat sem érintenénk, akik hatékonyabb és következetesebb rendőri fellépést követelnek: „mindenkinek i-ga-za van” mondta Őze Lajos a Megáll az idő-ben, hogy a másik felét már ne is idézzük. Néhány ellenvetésre viszont – persze csak a lényegre – miután az előző cikk szigorúan tényeket sorolt fel, talán érdemes válaszolni.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Gyorsulási verseny, baleset, botrány: Horváth Ákos ebből sem tudott kimaradni

Gyorsulási verseny, baleset, botrány: Horváth Ákos ebből sem tudott kimaradni

Illegális kampánygyűlés, illegális verseny

Szeptember 11-én – szép nap – késő este meglepő poszt került fel Horváth Ákos, a Jobbik által támogatott előválasztási jelölt Facebook-oldalára. Az aspiráns, aki eddig leginkább zavaros kijelentéseivel és tisztátalan akcióival próbált ismertséget és támogatást szerezni magának, állítása szerint „közel háromszáz fiatallal beszélt” – a fotó tanúsága szerint nagyjából százan lehettek, s biztosan nem beszélt mindegyikükkel – de, hogy ez milyen rendezvény volt, milyen körben, s ott mi hangzott el, arról egy árva szó sem esett, mintha hétpecsétes titok volna. A KAPOS-T kicsit utánajárt: nem volt véletlen a nagy konspiráció.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Képeslapok Mernyéről: újabb gyanús építési-bontási hulladéklerakás, ezúttal az Ady Endre utca folytatásában, a község külterületén raktak le ismeretlenek nagy mennyiségű szemetet

Képeslapok Mernyéről: újabb gyanús építési-bontási hulladéklerakás, ezúttal az Ady Endre utca folytatásában, a község külterületén raktak le ismeretlenek nagy mennyiségű szemetet

Ha egy üzlet beindul: a KAPOS-T lett a városkörnyék élő lelkiismerete (is)

Mert már pontosan tudják a polgárok: teljesen felesleges máshoz fordulni, a helyi, Fidesz-irányítású médiumok a szeméttel szolidárisak. Erre azért inkább büszkék vagyunk, bár a legkevésbé sem örülünk az ilyen híreknek: most Mernyéről kerestek meg bennünket azzal, hogy ismeretlenek sok-sok traktor-pótkocsira való szemetet, törmeléket borogattak le a külterületi út mellé. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy a fennálló természetvédelmi és hulladékkezelési törvények betűjének ez a művelet bármilyen szempontból megfelelne: közterületről van szó, mely egy láthatóan mezőgazdasági művelés alatt lévő, vélhetően élelmiszer-termelést szolgáló táblával határos. Az „anyag” láthatóan nincs kiválogatva, van benne műanyag, háztartási hulladék, ágybetét – talán másféle is – és a kupacok elkövetője csupán annyit tudott makogni informátorunk kérdésére: „az önkormányzat tud róla”. Mi őszintén reméljük, hogy ez nem igaz: még ideiglenesen sem lehet ilyen helyre hulladékot lerakni.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK