Kapos TV

Interjúk az arcpírral: ha szorul a kapca a városházán, a Somogyira mindig számíthatnak

Interjúk az arcpírral: ha szorul a kapca a városházán, a Somogyira mindig számíthatnak

Egy szép barátság felmelegítése

Óriási hibát követnek el a gumifeldolgozó miatt tiltakozó kaposváriak és a helyi ellenzéki összefogás, ha hagyják „elaludni” ezt a múlt héten gyúlt, s egyelőre biztatóan lobogó lángocskát. Nem csak a közgyűlésen szűkölő-makogó, előre megírt hozzászólásokat betűzgető képviselők, hanem Szita Károly polgármester zavart, túljátszott handabandázása is jól mutatta, mekkora a baj Fideszéknél. Érzik a vesztüket: akár felülről lett rájuk kényszerítve, akár ez az ára Szita 2019-es újraindulásának – s ezzel az ő további „karrierjüknek” – ebből nehéz lesz kimászniuk. Szita Károly pedig kétségbeesésében olyat tett, amit emberemlékezet óta nem: a Somogyi Hírlapban utoljára hat éve volt vele interjú, s most röpke egymásutánban kettő is megjelent.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, MÉDIUM
Putyin ügynökei Kaposváron: ha egyszer Gelencsér valakit becsatornáz…

Putyin ügynökei Kaposváron: ha egyszer Gelencsér valakit becsatornáz…

Fidesz-fanclub vállalkozóknak?

Woody Allen, a hivatásos szállóige-készítő nagyiparos egyik korai remeke így szólt: „soha nem lennék tagja egy olyan klubnak, amely felvenne engem a tagjai közé”. Ha viszont az ember reménytelenül vágyakozik magánál jobb társaságra, legjobb, ha követi Gelencsér Attila példáját, és alapít egy múlhatatlanul fontos gittegyletet, amelynek tagságánál csak egy dolog kínosabb: kimaradni belőle. Nincsen szó arról, hogy mostantól árnyékként követnénk a parlament legkifinomultabb entellektüeljét, viszont nem hagynánk szó nélkül – már csak a jegyzőkönyv kedvéért sem – a politikai pótcselekvést, a vállalkozók primitív provokálásának legújabb, a legkevésbé sem eredeti ötletét. Az pedig egyenesen szórakoztató, hogy akár két kiéhezett kóbor eb, úgy kapkodja ki egymás szájából a csontig lerágott ötleteket Szita Károly és Gelencsér Attila.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Most akkor kiket is üldözünk, főnök? Hajléktalanokat vagy cigányokat?

Most akkor kiket is üldözünk, főnök? Hajléktalanokat vagy cigányokat?

Kaposvári kanapé-kabaré

Ismerik azt a viccet, hogy a hülye, az idióta és a degenerált nekiállnak Activityt játszani? Nos, igazából mi sem, de ez jutott eszünkbe arról a nyomorúságos komédiáról, amely a Kaposvár Megyei Jogú Város önkormányzatának 7/2013. (III. 4.) számú, ún. „hajléktalanrendelete”, körül zajlik immár évek óta: a testület hozott egy, ostobaságában is erőszakos, betarthatatlan rendeletet „ingóságok közterületen való tárolásáról”, melynek megfogalmazása olyan szinten volt béna, hogy az állampolgári jogok biztosa alaposan félreértette: először a Somogy Megyei Kormányhivatalhoz fordult, amely tovább fokozta a homályt, majd az Alkotmánybírósághoz. Ők hiába hoztak egy olyan döntést, melyben ott a lényeg, hogy Kaposvár nem zaklathatja kedvére a hajléktalanokat, ám az újdonsült jegyző azért ezt is megpróbálta saját javukra félremagyarázni.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, VÁROSKÉP
Napólajos kutyái felnőttek: Kaposváron ünnepelte magát a cselédmédia

Napólajos kutyái felnőttek: Kaposváron ünnepelte magát a cselédmédia

Esterházy Péter és a „kaposvári gondolat”

Olvasóink többsége nyilván ismeri Orwell Állatfarm című regényét, vagy annak John Halas által alkotott rajzfilmváltozatát, s így a történet azon részét is, hogy a gonosz Napólajos végül úgy kaparintja meg a hatalmat, hogy egy alomnyi kiskutyából titokban vérszomjas fenevadakat nevel, velük terrorizálja aztán a többi állatot. A KAPOS-T-nak mondhatni vezérgondolata, hogy kezdettől a helyi sajtó volt és maradt Szita Károly, s példájából okulva, módszerét átvéve később a Fidesz sikerének kulcsa. Most eljöttek a fellegvárukba, kipihenni valamicskét az egész éves térdelésből.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, MÉDIUM
Propagandisták készültségben: a Kapos tv figyel téged

Propagandisták készültségben: a Kapos tv figyel téged

Éberség, csicska, szerelem

A tavalyi év szinte teljes egészben a voksolásról szólt, szép egyenletesen elterítve egész évre a parlamenti, EU-s és az önkormányzati szavazási tébolyt. Habár a közvélemény-kutatások nem jeleztek semmi jót a kormány és a Fidesz ellenfeleinek, azért ők, ahogy semmit, ezt sem bízták a véletlenre. Simicska még vígan üzemeltette hirdetőoszlopait, a postaládákból szinte kidőltek a drága, fényes műnyomóra készült brosúrák, és persze nem tétlenkedtek a helyi média szorgos munkatársai sem: be- és kitakartak, túlhangsúlyoztak és negligáltak, kiszíneztek, megmutattak és feltüntettek jó és rossz színben, ahogy a kedves megrendelő parancsolta. Többnyire persze már maguktól is tudták, mit várnak tőlük. Aztán eljött a 2015, a békés, nyugodt továbbépítkezés ideje (ezalatt persze az üzemszerű lopást kéretik érteni), s a helyi média a várt enyhe konszolidáció helyett ugyanazt folytatta, amit a választási évben: a „felperzselt föld” módszerét.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, MÉDIUM
Színház, felújítás: rémhírterjesztés nem középiskolás fokon

Színház, felújítás: rémhírterjesztés nem középiskolás fokon

És ki az új színházi legény?

Hogy stílszerűen a legolcsóbb zsurnalizmussal éljünk, „felbolydult méhkasra” emlékeztetett ma reggel a művelt kaposvári közvélemény: „hallottátok, felújítják a Csiky Gergelyt!” Hoppál Péter megmondta! Hoppál Péter…” A hír alapja az az alig több, mint elszólás, hogy a tegnapi 29-i országos színházi évadnyitón a kulturális államtitkár Debrecenben azt találta mondani, hogy fel kéne újítani a második debreceni színházat, a Csokonait is, és aztán a következő a kaposvári lehet. Megemlítette még, hogy a jövő évben 23 milliárd forint jut színházakra, ettől aztán a tragikusan tájékozatlan, írni-olvasni nem tudó helyi médiamunkások fejében máris összeállt a kép: eljött a kulturális Kánaán! A történet korántsem csak Hoppál Pétertől kiábrándító, aki a Fidesz szóvivőjéből, verbális verőlegényből lett afféle végkielégítésként kulturális államtitkár.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, RÁOLVASÁS
Augusztus 20. Kaposváron: alkotmányos bulák és más szellemiségek

Augusztus 20. Kaposváron: alkotmányos bulák és más szellemiségek

Kaposvárt csattogó fogak kerítése védi a bevándorlóktól

Polgármesteri beszédet még úgysem elemeztünk. Egyszer ezt is el kell kezdeni, ha pár napja már lelkiismeretlen, kalmárlelkű hazudozók vagy épp félcédulás uszítók epeömléseit vettük górcső alá, hagyjuk még egy kicsit a gumikesztyűt meg a saválló ruhát. Ezek után nyilván úgysem hiszi el nekünk senki, de valójában az a leghőbb vágyunk, hogy decens, mértéktartó vitákat folytassunk közéletről, politikáról, kultúráról, s úgy általában a városról, csak hát annyi szerencsénk van hozzá, mint a címben szereplő bulának a jámbor élethez – szóval semennyi. Izgalmas, hosszú labdamenetek helyett maradnak a magasak, melyek közül – nem túlzás – tényleg csak minden tizediket csapjuk le. Kicsit egyoldalú játék, annyira, hogy már néha gyanús: nem direkt csinálják? Continue reading →

Posted by kapost_admin in KARCOSOK KLUBJA, KÖZÜNK
Közgyűlés, Csiky, börtön, Donner, média: mindenki hozta a formáját

Közgyűlés, Csiky, börtön, Donner, média: mindenki hozta a formáját

Akciós polgármesteri bölcsesség: “nem kell mindenről tudnia a közgyűlésnek…”

Úgy tűnik, a KAPOS-T-nak sikerült kissé felkavarni a kaposvári pocsolyát az utóbbi hetekben: a közgyűlésen rendre azok a témák kavartak vitát, melyeket ezidőtájt mi is tárgyaltunk. Nyilván voltak egybeesések, de ennyi véletlen nincs. A közgyűlés fő témája a költségvetés újabb módosítása volt – ellenzéki korában szokta mondani a Fidesz erre, hogy „költségvetés megbukott” – s most ráadásul valóban az alultervezettség és a polgármester új és újabb, olykor kissé hagymázas ötletei voltak a változások forrásai. Jó szokása szerint Szita Károly hisztériázott egy-egy sort, ha értékelhető választ nem tudott adni, s néha már az volt az érzésünk: nem angol nyelvtanfolyamra, indulatkezelési tréningre kellene költenie az adófizetők pénzét. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, MÉDIUM
A sajtószabadság kaposvári hősei

A sajtószabadság kaposvári hősei

Őfelsége ellenzéke, a Somogyi Hírlap

A tegnapelőtti, szokásos „sajtófogadáson” Szita Károly pohárköszöntőt mondván, széles gesztussal körbemutatott: hogy a büdös francba ne lenne sajtószabadság Kaposváron, ’iszen hát itt van a jobboldali, konzervatív sajtó és – mutat a „somogyisokra” – a baloldali-liberális oldal is, hehe. Nem tudjuk, s nem is lényeges, hogy pszichózis kerítette hatalmába, és ezért lebeg egy párhuzamos univerzumban, mint főnöke, a miniszterelnök, vagy az MTVA-tól havonta felnyalt negyedmilliótól ittasodott meg, de a szokott formáját hozta e dicső napon is: ha azt mondjuk, hogy nyilvánosan (és képletesen) levizelte a sajtószabadság sírját, finomak voltunk. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, MÉDIUM
Az ügynök árnyéka 3.: szem a hosszú láncban

Az ügynök árnyéka 3.: szem a hosszú láncban

A tégla, és akik szorgalmasan falaztak neki

A sajtószabadság napját is „tartalmasan” töltjük. Előre szóltunk, hogy hosszú lesz és fárasztó, sőt szórakoztatónak is alig-alig érezzük. Magyarországon következmények nélkül lehetett bárki ügynök, ez a mai megítélését, különösen a jobboldalon, alig-alig befolyásolja. Mi leginkább azért rágtuk át magunkat ezen a történeten, mert ami az országos nyilvánosságot érdekelheti, nagyjából hozzáférhető, de, annak, ami Kaposváron történt, meg kell lennie valahol összefoglalva. Szerintünk. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, LERAKAT