Kaposújlak

Megszereztük a kaposújlaki hulladékbotrány dokumentumait: kiderült, ki az erdő tulajdonosa, és milyen ellentmondás van az általa elmondottakban

Megszereztük a kaposújlaki hulladékbotrány dokumentumait: kiderült, ki az erdő tulajdonosa, és milyen ellentmondás van az általa elmondottakban

Számos részlet továbbra is homályos

Közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a Somogy Megyei Kormányhivatalhoz annak érdekében, hogy további részletekkel szolgálhassunk a tragikus fordulatot vett ügyről. Példás gyorsasággal kaptunk is dokumentumokat, amelyek néhány dologban közelebb visznek bennünket az események megértéséhez, ám továbbra is nagyon sok a nyitott kérdés. Jó néhány hozzánk eljutott információ még megerősítésre vár, ezeket előbb-utóbb közzé is fogjuk tenni, ám azt is tudjuk, hogy sem a kaposvári önkormányzatra, sem a kivitelező ZÁÉV-re nem számíthatunk: ők jó esetben hallgatni fognak, vagy épp igyekeznek eltüntetni a nyomokat – reméljük, kevés sikerrel. Új elem a történetben, hogy az erdőterület tulajdonosát is megbüntették, és az is, mivel védekezett.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Tragédia: a kaposújlaki hulladéklerakásért felelőssé tett vállalkozó lett öngyilkos a kőröshegyi völgyhídnál!

Tragédia: a kaposújlaki hulladéklerakásért felelőssé tett vállalkozó lett öngyilkos a kőröshegyi völgyhídnál!

Botrány az önkormányzatnál? – Frissítve!

A KAPOS-T több független, köztük magát megnevezni nem kívánó rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy az, aki a mélybe vetette magát csütörtökön a kőröshegyi völgyhídról,  nem más, mint – a kormányhivatal közleményében “egyéni vállalkozóként” megjelölt – személy, akinek a felelősségét az kaposújlaki illegális hulladéklerakás ügyében első fokon megállapították.

Az öngyilkosság tényéről a police.hu nyomán csak a Sonline számolt be,  a többi helyi médium hallgatott róla, pedig általában a rendőrségi híreket szinte szinkronban szokták tálalni – ez több, mint érdekes. Információink szerint a kaposvári férfi számláit zárolták, anyagi helyzete megoldhatatlanná vált azután, hogy a kaposvári járási hivatal kötelezte az eredeti állapot helyreállítására, s miután ez határidőre nem történt meg, kétszázezer forintnyi bírságot is kiszabtak rá.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Újabb fejlemények a kaposújlaki szennyezés ügyében: a kormányhivatal közleménye és a kissé lehangoló mai állapot

Újabb fejlemények a kaposújlaki szennyezés ügyében: a kormányhivatal közleménye és a kissé lehangoló mai állapot

Miért is nem lepődtünk meg? – Frissítés: igazi szenzáció! – Újabb frissítés: amit a Kapos Tv művel, az már tényleg vicc!**

Nemrég kaptuk meg a Somogy Megyei Kormányhivatal közleményét, mely a kaposújlaki építés-bontási törmelék illegális lerakásával kapcsolatos vizsgálatról számol be. A szűkszavú, kevés konkrétumot tartalmazó szöveget eredetiben közöljük. Annyi derül ki belőle csupán, amit előző cikkünkben leírtunk: a szállítást végző vállalkozót találták felelősnek, aki köteleztek az irtózatos, ezer köbméteres nagyságrendű törmelékmennyiség elszállítására, és hivatalos lerakóban történő elhelyezésére. Ennek határidejét az augusztus 9-én tartott helyszíni szemle után szeptember 20-ában jelölte meg a hatóság, ám a mai napig – erről szintén vannak képeink – semmi nem történt, a helyszín ugyanúgy néz ki, mint korábban. Ezért a felelősre kétszázezer forintnyi bírságot szabtak ki. A közlemény nem beszél arról, hogy tett-e külön büntető feljelentést környezetkárosítás miatt a hatóság hivatalból, sem, hogy mi a teendő a továbbiakban, már, ha mégsem tűnnek el a kaposújlaki vízmosásból a Csiky Gergely Színház darabjai.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Rendkívüli: információink szerint megszületett a környezetvédelmi hatóság döntése a kaposújlaki környezetkárosítás ügyében!

Rendkívüli: információink szerint megszületett a környezetvédelmi hatóság döntése a kaposújlaki környezetkárosítás ügyében!

Vissza a feladónak?

Értesüléseink szerint a Somogy megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztálya kivizsgálta a kaposújlaki környezetszennyezés országos médiában is elhíresült esetét, és meghozta a határozatát. Eszerint egy, az ügyben eddig semmilyen szempontból nem szereplő magánszemély a felelős azért, hogy a Csiky Gergely Színház válogatatlan bontási törmelékét, több száz vagy akár ezer köbmétert, egy Kaposújlak külterületén lévő, hivatalosan erdőnek minősülő vízmosásba rakták le, számos törvényt és szabályt megsértve. A szennyezés tényét Kaposvár városvezetése is elismerte. Az esetet a KAPOS-T tárta fel, és hozta nyilvánosságra, nyomán az országos média, többek közt az RTL Klub, Index, HVG, s számos további médium. A helyi, kormány-, Fidesz- és Szita-hű orgánumok egyetlen árva szóval sem számoltak be az országos port felvert ügyről.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Vigyázat, lopják, hamisítják: a KAPOS-T tartalmai csak az olvasóknál vannak jó kezekben

Vigyázat, lopják, hamisítják: a KAPOS-T tartalmai csak az olvasóknál vannak jó kezekben

Haverok, buli, copypaste

Nyugtázhatnánk elégedetten is, hogy a KAPOS-T által feltárt ügyek, az érdekestől a méretes disznóságokig bezárólag láthatóan egyre szélesebb kört érnek el, s nincs ellenünkre, ha egyik-másik írásunknál akár az ötezret is meghaladja a tetszésnyilvánítások száma. Tessék utánunk csinálni, de ezúton szeretnénk kérni: ne úgy, hogy pimasz és gátlástalan módon lenyúlják az általunk feltárt tényeket, összefüggéseket, s a lényegében kész anyag alá odaírják a nevüket. Az nem sokat kockáztat, aki megírja, hogy reggel felkel a nap, az viszont, aki először közzéteszi, hogy a milliárdos miniszterelnöki stróman milliárdos cége egy kaposújlaki erdei vízmosásba borogatja a Csiky Gergely Színház bontási hulladékát, az meghurcolást, milliós pereket, rágalmazási vádat, és – talán egyelőre átvitt értelemben, de ez sem biztos – az életét teszi kockára. És ezt teszik nyegle és arcátlan módon magukévá olyanok, akik saját gondolatokra nem futja, s kellően gyávák is ahhoz, hogy darázsfészekbe nyúljanak.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, MÉDIUM
Törmelék-ügyek szerte és széjjel: Kaposújlakon és Mernyén hatósági környezetvédelmi eljárás indult, Kaposmérőben aláírásgyűjtés

Törmelék-ügyek szerte és széjjel: Kaposújlakon és Mernyén hatósági környezetvédelmi eljárás indult, Kaposmérőben aláírásgyűjtés

A rendőrség mossa kezeit – *frissítve!

Magától értetődik, hogy nem engedjük elszállni a szélbe azokat az ügyeket, amelyeket éppen mi tártunk fel, és – legalábbis részben – juttattunk el az országos média látóterébe. Talán nem alaptalan a feltételezés, hogy a nyilvánosság nyomása miatt kényszerült arra a hatóság, hogy vizsgálatokat indítson. Mi továbbra is rajta leszünk, hogy ezekről az eljárásokról olvasóink és az országos média kellő képet kapjon. Alapos okkal vagyunk ugyanis bizalmatlanok: Mernye község igen tisztelt polgármestere és jegyzője hetekkel korábban ez ügyben elküldött megkeresésünkre a mai napig nem bírtak reagálni. Lehet, hogy Kelet-Kazahsztánban tanulmányozzák a 21. századi közigazgatás módszertanát?

Közben újabb, a korábbiakra csak részben emlékeztető eset borzolja Kaposvár környékén a kedélyeket: Kaposmérőben az önkormányzat döntött arról, hogy a volt téglagyár területén inert építési-bontási hulladéklerakót létesít, ez azonban a környéken lakóknak a legkevésbé sem tetszik: információink szerint aláírásgyűjtés indul egy helyi népszavazás kiírása érdekében.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Rendkívüli: Kaposvár vezetése a közgyűlésen elismerte, hogy a Csiky Gergely Színház hulladékával károsították a környezetet Kaposújlakon, és:

Rendkívüli: Kaposvár vezetése a közgyűlésen elismerte, hogy a Csiky Gergely Színház hulladékával károsították a környezetet Kaposújlakon, és:

a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán kívánja folytatni a Pécsi utcában tervezett törvénytelen, szegregált oktatást a Mikrokozmosz!

Tegnap, 4-én rendkívüli ülést tartott a kaposvári közgyűlés. Szó sincs arról persze, hogy ezt amiatt a néhány valóban rendkívüli, mondhatni vérlázító esemény miatt tették volna, amelyek napjainkban történtek: csupán a Készenléti Rendőrséggel kötött megállapodás valamelyik határideje járt le. Kaposváron az, hogy lassan már nemhogy az ország, de az Európai Unió szégyenpadján ülünk a városvezetés megszállott, beteges rasszizmusa miatt, vagy az, hogy egy fokozottan kiemelt városi beruházás építési hulladékát gyalázatos módon egy közeli község erdejének vízmosásába borogatják le, számos törvényt és szabályt felrúgva, nos, ez nem ad okot rendkívüli közgyűlés összehívására. Ha viszont az ellenzék zavarni merészeli őuraságukat üzelmeik folytatásában, az „feszültségkeltés”.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Sittek és sittesek: a Kaposvár-kaposújlaki törmelékbűnözés részletei és fejleményei

Sittek és sittesek: a Kaposvár-kaposújlaki törmelékbűnözés részletei és fejleményei

Tessék mondani: itt mindenki hülye?

Rutinosabb olvasóink már tudják, hogy egy ilyen fajsúlyú ügyben, amely egyrészt bejárta az országos média minden zugát (persze a kormány- és Fidesz-propaganda eszközeit sem helyben, sem országosan nem számítjuk ide), másrészt extrém módon felkavarta a helyi közvéleményt, számos írást generál majd a KAPOS-T oldalán. Ez volna itt a második, az ügy hátteréről. A felbolydulást a közösségi oldalak forgalmán lehetett lemérni: példátlanul sokan osztották meg, ill. kommentelték a KAPOS-T által feltárt gazságot. Ez utóbbit nem árt aláhúzni, ugyanis sokan, egyszerűbb lelkek még mindig ott tartanak, hogy a „helyi újságok” miért nem írták meg mindezt. Nos, azért, mert nincsenek ilyenek. Nyomorult, fal mellett osonó, besz@ri médiacsicskák vannak, akik tudják, hogy képességeikből csupán arra futja, hogy lessék az utasítást a városházáról: mit kell írni, mit kell mondani. Ám a városháza most maga is hallgat: lapítás van, kuss, némi zavart makogás. Megértjük: ekkora kupac alól, ami most rájuk szakadt, nehéz tagoltan beszélni.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Brutális botrány: egy kaposújlaki erdőterületen rakták le a Csiky Gergely Színház bontási hulladékát, több ezer köbmétert!

Brutális botrány: egy kaposújlaki erdőterületen rakták le a Csiky Gergely Színház bontási hulladékát, több ezer köbmétert!

Utánunk a vízmosás

Nem cifrázzuk, megrázó információk jutottak el hozzánk ma délelőtt: eszerint a Csiky Gergely Színház bontási hulladékának jelentős része, számításainak szerint legalább ötezer köbméter, fotóinkon is láthatóan ömlesztett, válogatatlan formában egy kaposújlaki erdei vízmosásban, ill. némely újlaki közterületen landolt. A bontási hulladék lerakásáról nem értesült a helyi önkormányzat, arra engedélyt nem adott, s emiatt rendőrségi feljelentés is született. A törmelék szállítását végző alvállalkozó viszont a helyszínelés után kétségbeesett gyorsasággal igyekezett eltüntetni a nyomok egy részét, a legkevésbé sem úgy, mint akinek tiszta a lelkiismerete. A körülményekből egy laikusnak is feltűnhet: itt számos jogszabályt megsértettek. Helyi lakosok vezettek bennünket a hulladéklerakó nyomára, akik elmondták, hogy hosszú hetek óta folyik a törmelék ideszállítása. Információink szerint egy magántulajdonú területről van szó, melynek hivatalos besorolása erdő. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK