A nemzetrontás (NER) vasúti fejezete
Utoljára talán hetedik általánosban használtam a magyar vasút a világ leghálátlanabb munkáját végző és legrosszabbul fizetett dolgozóira a „sínbohóc” kifejezést, hogy aztán a nyári szünetben legyen szerencsém egy hónapra belekóstolni a pályamunkások mindennapjaiba. A fonyódi vonalon tisztítottuk a pálya melletti árkokat ásóval, lapáttal. Elég volt megszámolnom a tenyeremen sorakozó előbb víz- majd vérhólyagokat, hogy ne tegyek többé megjegyzést egyetlen vasutasra sem, de az előmunkásra, Radó bácsira is tekintettel kellett lenni: egyrészt a nyaklevesét sem éltük volna túl, másrészt ebédidőben nem mesélt volna Vietnamról és Algériáról, ahová a francia idegenlégióval jutott el. Hetvenévesen is szálegyenes, ijesztően kidolgozott felsőtestét gyönyörű tetoválások díszítették, alsókarján a hétlángú gránáttal. Radó bácsi már évtizedekkel ezelőtt befejezte színes és gazdag földi pályáját, de a Kaposvár-Fonyód pályán még ugyanazok a sínek és talpfák enyésznek, melyek alá még talán ő krampácsolta a követ annak idején. Ám most s(z)ínre lép korunk hőse, Mészáros Lőrinc, és minden másként lesz.
Continue reading →
