A város, s a színház, mely annyit köszönhet neki, hallgat
Költő, író, s, ha a sors épp úgy hozta, forradalmár. Drámaíró, dramaturg, vagy épp egy megtörhetetlen, az önpusztításig következetes utcai harcos, a mártír Angyal István barátja. Egy önmagával is örökös viaskodásban lévő szenvedélyes közéleti ember, publicista, aki megveti a politikától, az élet sűrűjétől magukat finnyásan távol tartó „értelmiségieket”. Gondolkodó, vívódó ember, akit a saját tüze emésztett fel, s aki pontosan ezt a véget gondolta magához illőnek. A kaposvári színház annyiban biztosan neki köszönheti nagy korszakát, hogy a Marat halála miatt kitört botrányban ő lett az áldozati bárány, akinek az eltávolítása árán minden más megmenthető volt.
Ma, október 22-én, Budapesten egész napos Eörsi-konferenciát tartottak személyének és gazdag életművének tiszteletére, s az elmúlt napokban az országos sajtóban – itt, helyben persze szó sincs erről – sorra jelentek meg írások róla, művészi-közéleti tevékenységének számos jellegzetes momentumát idézték fel tisztelői. Eörsi István – Végel Lászlót idézve – megkapta a jutalmat, amit csak kaphatott: „a nagy ellenfél, akivel viaskodott, akivel szinte személyes pert folytatott, megbukott”, de a jutalom egyben büntetés is volt: látnia kellett azt is, hogyan foszlanak semmivé a győzelem, a rendszerváltás után a haláláig, mondhatni könyörtelenül képviselt eszmények.
