Kaposvári Egyetem

Bukott Vidnyánszky, bukott a Kaposvári Egyetem: Csáki Judit, a színházi tanszék egykori vezetője megnyerte munkaügyi perét

Bukott Vidnyánszky, bukott a Kaposvári Egyetem: Csáki Judit, a színházi tanszék egykori vezetője megnyerte munkaügyi perét

Léket kapott a kisgömböc

Tegnap hozott ítéletet a kaposvári munkaügyi bíróság Csáki Juditnak, a színházi tanszék vezetőjének ügyében: alaptalan és jogtalan volt eltávolítása a tanszék éléről, és ezzel együtt annak bizonyult minden machináció, trükközés, esetenként nyílt jogtiprás, amit 2013-ban az eltüntetése érdekében az egyetem vezetése és főként Vidnyánszky Attila véghezvitt. Egyelőre csak első fokon érvényes, s a történet amúgy – a munkaügyi perek többségével ellentétben – nem túl szövevényes, ám annál kiábrándítóbb: a tehetségtelenség, az akarnokság a politika mögé bújva próbál érvényesülni, „lenyúlni” azt, amit mások sikeresen felépítettek. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, RÁOLVASÁS
Takarásból a reflektorfénybe: Kaposvár, a szélsőjobb „értelmiség” fellegvára

Takarásból a reflektorfénybe: Kaposvár, a szélsőjobb „értelmiség” fellegvára

Takaró Mihály „professzor”, az új üdvözítő

Ha egy üzlet beindul… Szakály Sándor novemberben vette át a Berzsenyi Társaság irányítását, s azóta ugyan még jelentősebb kulturális eseményt összehozni nem sikerült, ám a csapat szépen alakul: az antiszemita-nyilas szeánszok háziasszonya, Kondor Katalin általános alelnök lett, Bába Iván pedig a Somogy folyóirat főszerkesztője. A Vidnyánszky-Eperjes duó jóvoltából a másik ág is épül: a kaposvári színészhallgatókat a múlt év óta nem kisebb személyiség oktatja, mint a hírhedt Takaró Mihály, a „Nemzet Irodalomtanára”. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, RÁOLVASÁS
„Hülyeség ellen nincs diéta” – levelek otthonról haza

„Hülyeség ellen nincs diéta” – levelek otthonról haza

Persze, hogy kapunk leveleket, s természetesen névteleneket is, hiszen erre „Kapcsolat” oldalunkon kifejezetten kértük olvasóinkat. Sőt, némi eligazítással is szolgáltunk, hogyan maradhatnak teljes anonimitásban. Így vagy más módszerrel, de szép számmal voltak, akik akár a saját sérelmükkel, akár témajavaslattal, vagy szelídebb-szigorúbb, olykor dicséretbe csomagolt kritikával kerestek meg bennünket. Mindet őszintén köszönjük. A levelek írói – az egyszerűség kedvéért a privát Facebook-üzenetektől az emaileken át a hagyományos postai küldeményeket is így nevezzük – a szemünkre vetnek ezt-azt, általában, hogy miért, vagy miért nem foglalkozunk egy-egy témával, vagy épp személlyel. Talán elsőre meglepőnek hangzik, de személlyel önmagában soha nem foglalkozunk, és nem is fogunk. A személyek tettei, szavai, viselkedése (ebben a sorrendben) a fontosak a számunkra, ha azok valamiféle hatással, befolyással vannak a közösség életére. Megkockáztatunk most egy afféle levélkörképet, melyben persze csak az ismer magára, aki írta, vagy talán még ő sem, mindenesetre Kaposvár karaktere egészen jól kirajzolódik belőlük. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK