közoktatás

Szélsőjobbos, Fidesz-közeli alapítvány próbálja rátenni a kezét a bárdudvarnoki általános iskolára?

Szélsőjobbos, Fidesz-közeli alapítvány próbálja rátenni a kezét a bárdudvarnoki általános iskolára?

A szülők és a tanárok teljes kizárásával…

…próbálja a Bárdi Búzakalász Alapítvány megszerezni a Kaposvári Tankerületi Központ által fenntartott, Szennai Fekete László Általános Iskola Bárdudvarnoki Telephelye nevet viselő 1-4 évfolyamos általános iskolát. November 23-án a bárdudvarnoki önkormányzat nyilvános közgyűlésen hallgatta meg a beszámolót a dolgok állásáról, melyet el is fogadtak. Ezt az alapítvány kuratóriumi elnöke, dr. Németh Henrik tartotta, aki főállásban egy másik szervezet, a Védett Társadalom Alapítvány – egyelőre nem létező – „iskolahálózatának” vezetője. Honlapjukon leginkább a kormánypárt propaganda-üzeneteivel, sorosozós-gyíkemberes összeesküvés-elméletekkel, no meg nettó putyinista propagandával lehet találkozni – ígéretes tartalmak a jövő generációinak.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Az uszító magányossága: ilyen, amikor a megyekettes szintű „írástudó” páros lábbal beleszáll a tanár-diák tüntetésbe…

Az uszító magányossága: ilyen, amikor a megyekettes szintű „írástudó” páros lábbal beleszáll a tanár-diák tüntetésbe…

…és saját szövegével bizonyítja, hogy milyen fontos hely is az iskola

Miután országosan és helyben egyaránt a vártnál nagyságrendekkel impozánsabbra sikerült az esemény, kötelező lett a kormánypárti sajtóban megugatni a közoktatási viszonyok tarthatatlansága miatt tüntetőket. Várható volt ez a NER-propaganda kaposvári különítményeseitől is, s az sem hatott a meglepetés erejével, hogy a szerencsés Nyári László lett, a Kaposvár Most épp ilyen esetekre tartott udvari bolondja. Szekeres-Marno főszerkesztő már túlságosan nyeregben érzi magát, s nem hajlandó ekkora hülyét csinálni magából. Miután többen tőlünk kérdezték, hogy ki ez a Nyári, arról is ejtünk pár szót, és persze – ha már iskola meg oktatás – a szöveg minőségéről is megemlékeznénk.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Van fogalma róla, mi történik ma a magyar iskolákban? A hétfői, közoktatásról szóló kaposvári pódiumbeszélgetésből megtudhatja

Van fogalma róla, mi történik ma a magyar iskolákban? A hétfői, közoktatásról szóló kaposvári pódiumbeszélgetésből megtudhatja

Szakértő: Nahalka István

„Amilyen a jelen iskolája, olyan lesz a jövő Magyarországa. Ez az oktatási rendszerünk és az egész társadalmunk drámája. Centralizált, megfélemlítésen alapuló, működésképtelen rendszert épített a Fidesz.” A bevezető mondatot már sok-sok oktatási reform előtt hallhattuk, de ennyire soha nem volt még aktuális. A tényfeltáró beszélgetés résztvevői: Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője, Törley Katalin pedagógus, a Tanítanék mozgalom képviselője és Nahalka István oktatási szakértő.

Január 29. 18 óra, Kaposvár, Corner étterem, Bajcsy-Zsilinszky u. 2.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
A törvénytelenség mikrokozmoszában a Pécsi utcai iskolával: semmi sem számít, ha Szita Károly személyes presztízséről van szó

A törvénytelenség mikrokozmoszában a Pécsi utcai iskolával: semmi sem számít, ha Szita Károly személyes presztízséről van szó

Alapítvánnyal akarnak kibújni a jogerős ítélet alól

Tanulság: soha ne becsüljük alá, milyen teljesítményekre képes a beteges rosszindulat, a hatalomféltés és az önimádat, kivált, ha a Kaposváron megszokott szellemi tunyaság és gyávaság veszi körül. A mai, június utolsó napjára összerántott kaposvári rendkívüli közgyűlésnél nem kell jobb példa. Szita Károly polgármester nemcsak 1990 előtt, kommunista rendőrspicliként állt hadilábon a törvénnyel és az erkölccsel, hanem amúgy jogfolytonosan: most éppen a Pécsi utcai iskola ügyében dobott valami nagyon, mondhatni törvénytelenül kreatívat. Miután a Pécsi Ítélőtábla tavaly őszi ítéletében kimondta, hogy a szegregáció miatt felmenő rendszerben be kell zárni az intézményt, most szélsebesen összehoztak egy alapítványi iskolát, amely (szerintük) helyettesíti az államit. A Mikrokozmosz Művészeti Alapítvány a Klebelsberggel együtt pedig szégyellheti magát, hogy részt vesz ebben a politikai színjátékban.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Diákparlament-botrány: még a pusztába kiáltott szót is beléd fojtják

Diákparlament-botrány: még a pusztába kiáltott szót is beléd fojtják

Az ellenforradalom közelmúltbeli eseményei Kaposváron

Ha valami véletlen folytán a helyszín megjelölése találkoztunk volna ezzel a múlt heti hírrel, nagy tétben mertünk volna fogadni, hogy Kaposvár lesz az. Annak ugyanis, hogy eszmecserék, ilyen-olyan fórumok, és más paláverek örve alatt az oktatási kormányzat és annak torz nyúlványa, a KLIK nem tekinti partnernek azokat, akiket azért hív meg, hogy meghallgassa a véleményüket, Kaposváron hagyománya van. Idén februárban adtunk hírt arról, hogy a helyi KLIK „köznevelési fórumot” hívott össze az akkoriban forrongó pedagógustársadalom lecsillapítására, amelyen, miután meghallgatták a szokásos öntömjénezést a szervezet fantasztikus eredményeiről, kiderült, hogy az egybegyűltek csupán feltehetik a kérdéseiket, de választ nem kapnak rájuk. Így aztán semmi ok csodálkozni azon, hogy egy diákparlamenten simán belefojtják a szót abba, aki nem az ő nótájukat fújja, ahogy azon sem, hogy a helyi – és nyomában az országos – média az eset kapcsán csupán a felszínt karcolgatja.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, RÁOLVASÁS
Hűség a pártállami múlthoz: bicskanyitogatás Somogyi módra

Hűség a pártállami múlthoz: bicskanyitogatás Somogyi módra

„Kommunista kutyából Fidesz-szalonna”

Az utóbbi napok eseményei minden gondolkodó ember számára nyilvánvalóvá tették: a KLIK maga a színtiszta elnyomás, a legkevésbé sem lopakodó diktatúra. Az a vegzatúra, amely a véleményükért kiálló tanárokat érte, akiket alig burkoltan vagy épp nyíltan megfenyegettek, akiken szülői értekezletek jegyzőkönyvét és különféle igazoló jelentéseket követeltek, nem csak emlékeztet arra, amivel a hetvenes-nyolcvanas években tanárként szembe kellett néznünk: ez színtisztán ugyanaz az elnyomó mechanizmus, amely agresszióval leplezi gyengeségét, silányságát, inkompetenciáját. És természetesen eszközeiben is a pártállam tükörképe: a Fidesz-propagandagépezet, élén Orbánnal, a kibontakozó pedagógus-ellenállás kezdetétől sulykolja, hogy „ezek” mögött „azok”, vagyis az ellenzék pártjai állnak. És ebből a kampányból a Somogyi Nép-Hírlap sem maradhatott ki: Vas András kirohanásában ugyanazt a fejlett szókincsről tanúskodó „bicskanyitogató” kifejezést használja, mint példaképe, a sokoldalú alkalmatlanságát Fidesz-szinten is bizonyító, a tiltakozó pedagógusokat gyalázó bukott államtitkár, Klinghammer István.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, MÉDIUM
Az ismeretlen pártkatona levele Leninhez: védjük meg az országot a pedagógusoktól!

Az ismeretlen pártkatona levele Leninhez: védjük meg az országot a pedagógusoktól!

Édesapám, ezek ugyanazok…

Talán nem is kéne ezzel foglalkozni, de, s erre már számos példával szolgáltunk, nem tehetünk másként: megszületnek ezek az irományok, a világhálón önálló életre kelnek, perverz hazugságaik befészkelik magukat sok-sok kényelmes, gyáva, vagy épp saját életével, bajaival túlontúl elfoglalt embertársunk agyába. A többség megszokja, belefásulnak, s attól, hogy már csak legyint mindenki ezekre az egyébként ordító baromságokra, kiagyalóik azt hiszik, igazuk van, mert nem mond ellent nekik senki. És, bár tényleg volna jobb dolgunk, meg kell mutatnunk: „ezek”, pontosan ugyanott tartanak, mint azok, akikről klónozták őket az ötvenes években. Beleolvastunk a Fidesz megyei választmányának köznevelésről szóló közleményébe: ezek még talán a kevertet is el tudnák rontani…

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, RÁOLVASÁS
Együtt-sajtótájékoztató a közoktatásról: az átgondolatlan és erőszakos központosítás kudarca

Együtt-sajtótájékoztató a közoktatásról: az átgondolatlan és erőszakos központosítás kudarca

A rosszul gombolt mellényt újra kell gombolni

Sajtótájékoztatót tartott pénteken az Együtt kaposvári szervezete: az épp zajló közoktatási turbulenciák adták mondanivalójuk aktualitását. Kerepesi Tibor és Gyertyás Lászlóné szerint ma már mindenki számára világos, hogy az oktatási rendszerben nagy a baj, legfeljebb a miérteken és a megoldásokban lehet nézeteltérés. Egy azonban biztos: nem az állandósult reformlázra van szükség, hanem széles körű szakmai és társadalmi egyeztetésre, ahol a kormányzat partnerként tekint a pedagógusokra, a szakértőkre, a diákokra, a szülőkre, a tanárokat képző egyetemekre.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, RÁOLVASÁS
Lázadás a KLIK-falanszter ellen: Miskolcon forradalom, Kaposváron lapítás

Lázadás a KLIK-falanszter ellen: Miskolcon forradalom, Kaposváron lapítás

A hallgatás beletörődés

A közélet iránt érdeklődőknek nyilván nem kell bemutatni azt a bátor kezdeményezést, mely a Miskolci Herman Ottó Gimnázium – állásukat, egzisztenciájukat kockáztató – tantestületétől indult, és mára áttörte a hallgatásnak azt falát, melyet eddig csupán a sajtó egy része és az ellenzéki pártok bontogattak: tarthatatlan, tűrhetetlen és katasztrófához fog vezetni az a dilettantizmussal súlyosbított arrogancia, hozzá nem értés, az a képmutatással vegyes erőszakosság, amely a Fidesz győzelme nyomán létrehozta a magyar köznevelés koncentrációs táborát, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, a mára már mindenki által egységesen megutált KLIK néven. Ha valaki esetleg abban ringatná magát, hogy a mára nagyjából huszonöt-harmincezer főre duzzadt mozgalomban Kaposvár azért képviselteti magát csupán néhány fővel, mert ez itt maga a pedagógiai mennyország, azt ki kell ábrándítanunk: egészen másról van szó.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, RÁOLVASÁS
Fellegváros, Kaposvár: Gelencsér Attila megint túltolta a körömpörköltet

Fellegváros, Kaposvár: Gelencsér Attila megint túltolta a körömpörköltet

Irány az érett ötvenes évek – iskolaügyben is

Kaposvár a legszabadabb város. Kétségkívül az: itt az embernek a legteljesebb szabadságában áll, hogy eldöntse: síró- vagy röhögőgörcsöt kapjon-e attól, ami nap, mint nap szembejön vele, netán a változatosság kedvéért véresre karmolja magát. Nyilván sokan rossznéven veszik, miért vagyunk ilyen kérlelhetetlenek, hisz csupán emberi esendőségről van szó. Csakhogy az érintettek többsége éppen ebből az esendőségből él rettentően jól, jellemzően közpénzből. Nyilván óriási szerencséje a somogyvári kisdiákok egymást követő generációinak, hogy Gelencsér Attila képviselő nem arrafelé esendősködik, de ez minket a legkevésbé sem vigasztal. Megint megszólalt – mindannyiunk örömére. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK