levéltár

Néhai macskánk, mint általában a fajtája, meglehetősen öntörvényű volt, hogy mást ne mondjunk, még a nevét is maga választotta. Az elhúzódó családi névadási vita közepette pár nap után olyan élénken reagált a „macska” szóra, hogy ettől kezdve nem is kísérleteztünk mással. Amúgy persze – férfi lévén – semmilyen társadalmilag hasznos tevékenységre rá nem vehető, önző, hedonista szemétláda volt, a környékbeli cicók abajgatásán túl valójában egyetlen téren rendelkezett figyelemre méltó képességekkel: zseniálisan tudott alvóhelyet választani. Mindig megtalálta azt a pontot a házban, ahol a fény, a hangok, az illatok, s még ki tudja, miféle rejtett paraméterek a legmegfelelőbbek voltak a nyugodalmához. És nem fordult elő, hogy kétszer ugyanarra a helyre telepedett volna. Ez persze csak egy igen-igen távoli párhuzam azzal, hogy a kaposvári közbeszédben ismét, immár sokadszor téma – és probléma – hogy helyi szórakoztató iparosunk, életművészünk, Gelencsér Attila képviselő úr valahol a nap alatt megfelelő körletelhelyezést nyerjen végre. Continue reading →