Nem hatvanhárom, nyolcvanöt millió
Szita Károly kedvenc sportja, a kosárlabda számára, úgy tűnik, az önkormányzat pénzkiadó automataként működik: be kell pötyögni a varázsszót, és a városlakók pénzéből máris megjelenik a nyílásban fillérre annyi, amennyit Monok Tibor a kosárlabdaklub ügyvezetője éppen igényel. Talán még nem késő, hogy a szociális ellátás, egészségügy, oktatás vagy épp az egyes, végtelenül elhanyagolt, sorsukra hagyott városnegyedek szűkölködői, a közmunkások, a fillérekkel kiszúrt szemű rokkantak, sokgyermekesek is a helyi sajtóorgánumokhoz forduljanak: baj lesz, ha a polgármester nem nyitja ki a város bukszáját! Megpróbálhatják, de nagy sikerre ne számítsanak: a „Szita-médiabirodalom” bármelyik különítményét keresnék is fel nagy nyomorúságukban, legfeljebb beleröhögnek a képükbe. A Kaposvári Kosárlabdaklub kistafírozásának története megrendezett színjáték csupán, mellyel Szita Károly pénzosztó atyáskodását, a nehézségeken átsegítő jóságát kívánják közpénzen reklámozni, ha már a szponzorszerzésben megbuktak.
