párbeszéd

Áll a bál: csúnyán összerúgták a patkót a „természetes szövetségesek”, Márki-Zay és Jakab Péter – mi lesz így szegény kis Horváth Ákoskával?

Áll a bál: csúnyán összerúgták a patkót a „természetes szövetségesek”, Márki-Zay és Jakab Péter – mi lesz így szegény kis Horváth Ákoskával?

A nagy hal meg a kicsi esete az összefogással

A tegnapi hír szerint, amely végigfutott a teljes országos médián, Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke a Párbeszéd frakciójában kíván politizálni, ha megnyeri lakóhelyén, Hódmezővásárhelyen a jövő évi parlamenti választást. Ez a KAPOS-T-hez is eljuttatott sajtóközleményük szerint azzal a feltétellel lesz igaz, ha a Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt nem tud önálló képviselőcsoportot alakítani (ez utóbbi igencsak valószínűnek látszik). A három ellenzéki kiscsoport miniszterelnök-jelöltje siófoki összeborulásának tényéből már lehetett sejteni, hogy az MMM-elnök és a Jobbik közt valami történt: több forrásból megerősített információink szerint Jakab Péter szóba hozta, hogy a miniszterelnök-jelölti versenyben Márki-Zay lépjen vissza a javára, s ő – fogalmazzunk finoman – rosszul reagált.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KARCOSOK KLUBJA, KÖZÜNK
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke bejelentette Kaposváron: Pintér Attilát jelöli párt az előválasztásra

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke bejelentette Kaposváron: Pintér Attilát jelöli párt az előválasztásra

Tegnap Kaposváron járt Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt…

…társelnöke. Bejelentésével, mely a közösségi oldalakon is nyilvánosságot kapott, hivatalossá vált az a számos fórumon már közkézen forgó információ, hogy az MSZP – szövetségben a Párbeszéddel – Pintér Attila egyetemi oktatót, a párt városi elnökét indítja Somogy megye 1. számú, Kaposvár központú választókörzetében az előválasztáson. Az MSZP Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint „…2022-ben a kormányváltás az ellenzéki pártok együttműködésével és a változást akaró, elhivatott emberekkel való összefogással valósítható meg. Ennek feltételeit már megteremtettük, néhány hónap múlva pedig a választók előválasztáson dönthetnek arról, hogy ellenzéki oldalról 2022-ben ki álljon szemben a Fidesz képviselőjelöltjével”.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Választások, 2022: lehetetlen küldetés, avagy mi várható a helyi ellenzéktől?

Választások, 2022: lehetetlen küldetés, avagy mi várható a helyi ellenzéktől?

Második rész: a csodára kicsit még várni kell

Tömör és keserű válaszokat szoktunk kapni erre a kérdésre, különösen az épp egy éve lezajlott önkormányzati választások lehangoló tapasztalatai után. A sommás, árnyalatlan megközelítést hagyjuk meg a kommentelőknek, viszont van néhány körülmény, amelyet talán nem árt összefoglalni. Az előző részben főleg Gelencsér Attiláról volt szó: arról, hogy vidéki fideszes mércével mérve gyenge, támogatói között több a falusi, akik viszont az egyes választókerületben – ellentétben a többi somogyival – nem képviselnek számottevő erőt. Ahhoz viszont, hogy 2022-ben „nehogy majd ez legyen”, legalább fel kellene rakni Kaposvárt az ellenzék térképére…

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Na most akkor, kedves pártok, mondjátok meg, mi legyen…

Na most akkor, kedves pártok, mondjátok meg, mi legyen…

… valami kis összefogás, legyen-e, vagy ne legyen*?

Nem hinnénk, hogy Hódmezővásárhely február 25-éje után különösebben győzködni kellene bárkit arról, hogy mindazt, amit az április 8-i választásokról hittünk, újra kell gondolni – Kaposváron is. Több cikkünkben is vázoltuk – tegyük hozzá: egyedüliként a megyeszékhelyen – a választások előtti politikai helyzetet, az induló párt-, ill. független jelöltekről, amit megtudtunk, megosztottuk olvasóinkkal. Továbbra sem kívánjuk azokat kiszolgálni, akiknek a kapacitása az egymondatos Facebook-beszólásokra, netán vicces képecskékre-videókra van kalibrálva, viszont mindent, ami segíthet a döntésben, közzéteszünk. Most pl. elemzésünket arról: egyáltalán van-e még esély az ellenzéki összefogásra Kaposváron, s az milyen megfontolások alapján valósulhat meg.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Választási hírek: jelölti roham a városházán, megkezdődött az aláírás-vadászati szezon

Választási hírek: jelölti roham a városházán, megkezdődött az aláírás-vadászati szezon

Három romapárt is indul Kaposváron?

Amint azzal minden érdeklődő vagy érdektelen polgár szembesülhetett tegnap: visszavonhatatlanul elkezdődött a választási kampány. Február 19-től ugyanis gyűjthetők az egyéni képviselőjelölteket támogató aláírások, melyből köztudomásúan ötszáz érvényeset kell leadni ahhoz, hogy felkerülhessen valaki a szavazólapra. Elsőre úgy tűnik, Kaposváron is szép hosszú slejfnit kap a kezébe az, aki az urnákhoz járul, ugyanis tegnap éppen húszan vették át azokat az ajánló íveket, amelyen az aláírásokat gyűjteni lehet. Közülük többet ismerünk, hiszen a régóta a politikai palettán lévő pártok közül egyedül az LMP nem jelentette be még hivatalosan jelöltjét, sokakat viszont nem, hiszen, ahogyan az országos sajtóban is megjelent, a jelenlegi választási rendszer a kamupártok, a csalás melegágya. Ettől függetlenül értesültünk egy-két bombameglepetésről…

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Börtönrock: a saját gyávaságunk és ostobaságunk a legjobb foglár

Börtönrock: a saját gyávaságunk és ostobaságunk a legjobb foglár

Mások kapnak az alkalmon, Kaposváron a polgármesteri önkény diktál

Március végén jelent meg az Indexen egy terjedelmes cikk a magyarországi börtönhelyzetről és arról, hogy, miután a strasbourgi emberi jogi bíróság nemrég elmeszelte Magyarországot a zsúfolt börtönök, az embertelen viszonyok miatt (volt, ahol 1,76 m2 jutott egy elítéltre), a kormány úgy döntött, hogy nyolc (régiónként 2-2) korszerű büntetés-végrehajtási intézményt épít. A börtönökre pályázni lehetett, Kaposvár polgármestere önkényesen, a közgyűlés, ill. a kaposváriak megkérdezése nélkül döntött: nem. Pedig, ha már mindenképp van egy börtön Kaposváron, lehetne a városon kívül is… Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK