Szeged-Szabadka

Lázár Jánosra várva: gyorsvasút Kaposvárról Szerbián keresztül Szegedre?

Lázár Jánosra várva: gyorsvasút Kaposvárról Szerbián keresztül Szegedre?

Újabb vasútfejlesztési ötletek az asztalfióknak

Különös, leginkább a komolytalanság határát súroló cikk jelent meg nemrég a Telexben, amely felveti egy, az ország déli városait összekötő vasútvonal megvalósításának lehetőségét. Ennek egyik változatával, a Lázár-féle lázálommal korábban, 2019-ben már foglalkoztunk. Az akkoriban mellékvágányra tolt fideszes politikus, hogy felhívja magára a figyelmet, előállt egy Debrecen-Pécs közti gyorsvasút tervével, melynek csírája ugyanaz volt, mint a mostani ötletnek: a felújítás alatt álló Szeged-Szabadka vonal. Most erre építve – hivatkozás és forrás nélkül – a Telex is felvetette a koncepciót, Pécset kihagyva, s ez utóbbi annyival életképesebb, hogy végig létező, csupán elhanyagolt vonalakba lehelnének új életet. A másik változás pedig az, hogy Lázár János előkerült a politikai süllyesztőből, s éppen ő lett a közlekedésfejlesztés minisztere.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK