Witzmann Mihály

Pár hét után már le is cserélték az eredeti tulajdonosokat a taszári reptér megvásárlására kijelölt cégben

Pár hét után már le is cserélték az eredeti tulajdonosokat a taszári reptér megvásárlására kijelölt cégben

Hát persze, hogy megint hülyének vagyunk nézve…

Csak néhány hete számoltunk be arról, hogy a taszári reptérre, amely lényegében bezárása, 2005 óta kruciális téma a magyar közbeszédben, most a kormány kijelölt – ez is milyen már: „kijelölt?” – egy vevőt, csak úgy az utcáról, miközben 2010-ig a helyi Fidesz, a Szita-Gelencsér-Mátrai trió az állami vagyont féltve hisztériázott – utoljára egy szabályos pályázat kapcsán. Most pedig két fószer besétál Schanda Tamás ITM-államtitkárhoz az utcáról, hogy „szia, uram, van az reptér, tudod, ott lent a semmi közepén, nem eladó véletlenül? Dehogynem, g.ci, vigyétek! Várjá’, mi is a neved? Legalább azt tudjam…”

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Újabb meglepetés: az a Taszárra kormányrendelettel elővásárlási jogot szerző cég veszi meg az Újpest labdarúgócsapatát is…

Újabb meglepetés: az a Taszárra kormányrendelettel elővásárlási jogot szerző cég veszi meg az Újpest labdarúgócsapatát is…

…melyet tavasszal alapítottak ötmillió forinttal!

A 24.hu ma megjelent írása újabb vaskos meglepetéssel szolgált a kaposváriakat érzékenyen érintő taszári repülőtér-ügyben: az SGF Silu Global Fund Holding Zrt., amely a kormány kedvezményezettje, és első megnyilatkozásaikban sejtetni engedik, hogy nagy terveik vannak Taszárral, most úgy tűnik, az Újpest labdarúgócsapatát is megvásárolja. Kérdés, hogy egy idén, május 27-én a minimális ötmilliós alaptőkével létrehozott cég mögött kik, milyen befektetők állnak? Mert az nyilvánvaló, hogy a korábban padlóburkolásból, mint főtevékenységből – valamint, ahogy a 24.hu cikkéből kiderül, maszkgyártásból – élő két vállalkozót, Cseke Istvánt és Németh Jánost, pápai ill. zalakarosi lakosokat senki nem vette volna egy pillanatig sem komolyan, ha nem áll mögöttük valaki.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Kaposvári vírusnapló, első rész: beteges járványtájékoztatás, avagy „növeli, ki elfödi a bajt”

Kaposvári vírusnapló, első rész: beteges járványtájékoztatás, avagy „növeli, ki elfödi a bajt”

Városállam, ahol senki sincs házi karanténban

Ebben a cikksorozatban naplószerűen próbáljuk összefoglalni a közeli napok eseményeit, persze a magunk megszokott, akár sajátosnak is nevezhető szemszögéből, bár mi inkább a hatalmi megfontolásokból cenzúrázott-szűrt információáramlást tekintjük helytelennek és károsnak. Nyilván sokan látták a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságírószervezet elemzését, mely amellett érvel, hogy a világjárvány talán ki sem tört volna, ha a kínai kommunista államszervezet nem cenzúrázza az első híreket, amelyek az új vírus megjelenéséről szóltak. A kínai cenzorok mind a tíz, vírusokkal borított ujjukat megnyalták volna Kaposváron, vagy sírva könyörögnének a receptért.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Csúfos bizonyítványt kaptak a somogyi képviselők főnöküktől, Orbán Viktortól: a századik hely környékén tanyáznak a Fidesz-listán

Csúfos bizonyítványt kaptak a somogyi képviselők főnöküktől, Orbán Viktortól: a századik hely környékén tanyáznak a Fidesz-listán

Három pojáca és két nímand képviseli a megyét az Országgyűlésben

Ez még a Fidesz-mérce szerint is kínos: nyilvánosságra hozták a párt országos listáját, amelyen 279 név szerepel. Azért ennyi, mert, bár a józan becslés úgy a hetvenedik helyig tippel befutóra, a lista lényege nem ez, hanem az értékelés. Orbán Viktor így pakolja sorba embereit teljesítmény szerint – ezt a legtöbb elemző, pl. az Index cikke is kihangsúlyozza. Büntet és jutalmaz, a mamelukok pedig sunyítanak, vagy boldogan csóválják a farkukat. És akkor képzeljünk el egy listát, amelyen Németh Szilárd – van-e még ezen a sorsverte földön, aki e nevet nem ismeri? – laza ötvenegy helyet araszolt felfelé négy év alatt: senkiből valaki lett, persze szigorúan Fidesz-mércével mérve. Nos, ezen a versenyen (is) leszerepeltek a somogyi versenyzők: Gelencsér Attila például nyolcvankettedik.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Egy átlagos decemberi nap hordaléka: Gelencsér, a szellemóriás jó pénzért híveket toboroz, Szita az övéi közt forog

Egy átlagos decemberi nap hordaléka: Gelencsér, a szellemóriás jó pénzért híveket toboroz, Szita az övéi közt forog

… a Somogy Tv pedig végleg elhagyja Kaposvárt

És még dél sincs. A helyi cselédsajtóból múlhatatlanul fontos dolgokat tudhatunk meg az időjárásról, a rendőrségi traffipaxok helyzetéről, arról, hogy az advent alkalmából még több fantasztikus kis villanykörtével sikerült álcázni a kaposvári belváros számos, tempósan rohadó épületét. Persze az aktuális kampányról sem maradunk le, melynek során most éppen a döntően Simicska-tulajdonban lévő hirdetőoszlopokról és óriásplakátokról derült ki, hogy rontják a városképet. Ám azt, hogy Gelencsér Attila diákmunkában toboroz magának fizetett bértapsolókat, vagy, hogy megint mekkora ordító nagy baromságot írt ki a Facebook-oldalára, jótékony homály fedné, ha nem vettünk volna erőt ma reggel is a hányingeren, mely vele foglalkozván környékez bennünket. Hogy legyen hab is a reggeli kávén: a másik anyaszomorítóról, Szita Károlyról fantasztikus képet közöl a 444, mely a hozzá leginkább illő társaságban ábrázolja.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KARCOSOK KLUBJA, KÖZÜNK, MÉDIUM
Még egyszer a határvadász-laktanyáról: kérdések, melyek egy valódi fórumon elhangozhatnának

Még egyszer a határvadász-laktanyáról: kérdések, melyek egy valódi fórumon elhangozhatnának

Ha valaki nemcsak az orráig látna…

Egészen biztosan nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy a témáról szólunk, s talán a kötelező szerénységet egy pillanatra félretéve azt is elmondhatjuk: abban, hogy egyáltalán bármiféle párbeszéd indult a kérdésben, van némi szerepünk. Tegnap, június elsején volt ugyan egy polgármesteri kitelepülés éppen a Cserben, a tervezett helyszín közelében, de ott információink szerint semmi érdemi nem hangzott el sem pro, kontra meg pláne. Most megpróbáljuk összefoglalni, hogy a holnapi lakossági fórumon mit lenne érdemes tisztázni – már, ha még érti és tiszteli a demokráciát és a polgári beleszólás jogát valaki ebben városban, s nemcsak a szokásos beteg, „migráncsozós-cigányozós” rögeszmék, valamint az erre rájátszó polgármesteri demagógia kap szerepet. Előfordulhat, mi mindenesetre leírjuk, amit gondolunk – ahogy mindig.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Már megint van egy új kormányrendelet a 67-es útról: csupán aprópénz lesz 2017-re, de leginkább semmi

Már megint van egy új kormányrendelet a 67-es útról: csupán aprópénz lesz 2017-re, de leginkább semmi

Az igazság odalent van

A nem vérbeborult agyú Fidesz-szektatagokon kívül eddig is pontosan tudta mindenki, hogy a Modern Városok Program nem egyéb hangzatos blöffnél: olyan, khm… „csoportosítása” a terveknek és az EU-tól várható forrásoknak, amelyből az egyszeri hívő számára úgy tűnik, mintha Orbán Viktor személyes, két dolgos kezével felhalmozott magánvagyonából adományozna útra, sportcsarnokra, színházra valót hűséges népének. Kormányzói kegy, mint amit a boldog békeidőkben Horthy Miklós sokezer keresztgyermeke kapott a kegyelmes úr nevenapján, praktikusan Mikuláskor. Már korábbi írásainkban is utaltunk rá: az ördög a részletekben bújik majd meg, s, hogy további népi bölcsességeket idézzünk: a cigányt sem úgy verik, és az út is hosszú a pohártól az ajkunkig. Most ismét adott a Magyar Közlöny némi gyengécske fogódzót, mire is számítsunk a közeljövőben. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK