Az „okos városhoz” még sokat kell tekerni
Itt volna a nyár, a kerékpáros szezonhoz már kicsit túl jó is az idő, s mindössze ennyit kellett várni ahhoz is, hogy felszínre kerüljenek a kaposvári kerékpáros közlekedés anomáliái, mondhatni, beépített „taposóaknái”. Két, egyrészt majdnem tragikus, másrészt végtelenül kiábrándító esemény adta meg az alaphangot ahhoz, hogy a városháza és a nyomában lihegő sajtófalka ne csupán a szokásos ön-dicshimnuszt zengje: két hete egy kislányt gázoltak el a Honvéd és a 48-as kereszteződésében, ő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, kisvártatva nyilvánosságra került a „Kontrássy utcai Bruce Lee” esete: egy helyi iskola vélhetően leittasodott igazgatója májusban szabályosan felrúgott egy, a járdán őt elkerülni igyekvő diáklányt, mely tettéért ügyészi megrovásban részesült.
Magától értetődik, hogy a Honvéd utcai baleset hordozza a legsúlyosabb tanulságokat: teljesen világos, hogy, míg korábban ez a kereszteződés nem volt kerékpárral megközelíthető, a 2012-es forgalomszervezési „akció”, melynek során egyszerű felfestésekkel, itt-ott sávelkülönítésssel „hoztak létre” kerékpárutakat városszerte, veszélyeket hordoz, melyekre szakemberek, pl. Sinkovics alezredes, a megyei rendőrkapitányság korábbi közlekedési főosztályvezetője már a létesítés előtt felhívták a figyelmet, s tegyük hozzá, bár erre igyekszünk a legritkább esetben hivatkozni: az Együtt-PM képviselőjelöltjeként magunk is szóvá tettük 2013 végén.
Jól látható, hogy korábban itt nem volt szabad kerékpárral közlekedni: ha viszont nem működik a lámpa, a veszélyhelyzet ugyanúgy fennáll.
A koncepció ugyanis, amely pl. a Honvéd utcában átengedi a kerékpárosokat a „lámpás” kereszteződésen, abban a pillanatban megbukik, amint – ahogyan e majdnem tragédiával végződött esetben is – áramkimaradás miatt a közlekedési lámpák leállnak, vagy sárgára váltanak. A felfestés és az útkereszteződésben elkülönített kerékpárossáv – fogalmazzunk így – „felbátorítja” a kerékpárosokat, és nekiindulnak, mintha elsőbbségük lenne – erre a városban jó néhány példa van. Jelesül ott, ahol valamelyik irányba menő kerékpárossávot egyszerűen átlósan keresztülvezetik a normál forgalmi sávon, pl. az Iszák utca-67-es torkolatában, a Kapos-hídnál. Itt már láttunk olyat, hogy a kerékpáros centiméterekkel az autó előtt vágott át, súlyos balesetet kockáztatva.
Hasonló baleseti kockázatokkal találkozhatunk városszerte a „felfestett”, amúgy a legtöbb helyen nagyon gyorsan lekopó jelzésekkel elkülönített kerékpárutakon: a Kossuth Lajos utca szinte egész hosszában, de különösen a Berzsenyi park melletti szakaszán szinte folyamatos életveszélyben vannak a leszűkített út miatt: jobb oldalon parkolósáv, mellette kerékpár, a nyíló autóajtóktól fenyegetve, bal oldalon szembejövő kerékpárosok. Itt is volt alkalmunk már szép „négyes” találkozást látni: bringások oda-vissza, ajtónyitó autós, plusz egy, aki beletaposott a fékbe…
Jellemző, hogy a városháza milyen álságos módon reagált a balesetre: ahelyett, hogy sürgősen felülvizsgáltatnák a hasonló baleseti kockázatot rejtő pontokon a forgalmi rendet, szórólaposztogatós, plakátoló kampányt indítanak: „vigyázzájobbanb@zmeg” – csak a kettős kereszt hiányzik, hogy teljes legyen a cinizmus.
Mindenkit hazavárnak, legalábbis a Kaposvár Most videóján: ez van érdemi intézkedések helyett, ám az is jól látszik, ill. nem látszik, hogy mi maradt mára a sok tízmilliós felfestésekből.
A felfestett kerékpárutak más helyeken pedig teljesen értelmetlenek: a Hársfa utcában pl. az út mindkét oldalán ott a sárga kerékpáros jelzés, holott a KRESZ enélkül is megengedi a mindkét irányú, szabályos kerékpáros forgalmat – semmi értelme nem volt odapingálni. Ott viszont, pl. a körforgalmakban, ahol szükség lenne a jelzésekre, mert rendszeresek a balesetveszélyes helyzetek, nincs figyelemfelhívó felfestés.
A valódi megoldás nyilvánvalóan a műszakilag elkülönült, saját pályával rendelkező kerékpárút-hálózat lenne – nos, erre van a legkevesebb példa Kaposváron. Ám városunkban még ilyen helyen is tudott tragédia lenni: hiába, mi kaposváriak, különös anyagból vagyunk gyúrva. Emlékezetes az a 2008-as eset, mikor a Tescónál egy gyalogos előugrott a járdát szegélyező bozótosból, keresztezve a kerékpárutat, s ebből halálos baleset származott, plusz súlyos, végrehajtandó börtönbüntetés. Igaz, hogy nem az kapta, akit a felelősség oroszlánrésze terhelt: Hartner „bozótkirály” Rudolf városi főkertész még a baleset után sem volt hajlandó visszavenni az arcából, és alacsonyabbra vágatni a bokorsort, mondván: „el kell takarni a városképbe nem illő áruházakat”. Azta… És vajon miért nem Szita Károlynak szólt ez ügyben? Hartner áldásosnak korántsem nevezhető tevékenységéről (erről az ügyről is) hamarosan bővebben megemlékezünk.
Sokfelé viszont egyáltalán nem lehet eljutni – mondjuk így – „normálisan” kerékpárral, s ebből újabb, másféle típusú konfliktusok származnak, ilyen pl. az, amely a „Kontrássy utcai párviadal” néven íratik be a helytörténeti kézikönyvekbe: miután a nagy felfestőakcióból az egyébként felfelé egyirányú Kontrássy utca kimaradt, gyakran látni itt a járdán lefelé haladó kerékpárosokat. Általában óvatosan gurulnak, ha elengedik őket, megköszönik. Érthetetlen, hogy, ha a fél város forgalma egyébként ezen a nyomorult, keskeny utcán zajlik, miért akarják épp azokat kerülőre kényszeríteni, akiknek a legnagyobb fáradság kitérni?
A hírhedt “szoborgázolás” a kapos.hu képén: most kivételesen nem poénkodnánk azon, hogy milyen jó ízlésű bringások is akadnak, nekünk ezek a kicsiny, a gyalogosok és a kerékpárosok látóteréből kieső kis utcadekorációk kezdettől balesetveszélyesnek tűntek.
Bármennyire is szabálytalan volt az, hogy a diáklány a járdán közlekedett, a másik érintett, az iskolaigazgató magatartása gyalázatos: miután ő az ügyészi megrovás ellen nem élt jogorvoslattal, s így jogerősen három évig szerepelni fog a bűntettesek nyilvántartásában, amúgy pedig az ügy – nyugodtan kijelenthetjük – közfelháborodást keltett, a nevét is ideírhatjuk: Tamás Károly volt a tettes, a Zichy iparművészeti igazgatója.
Kérdés, hogy a feltűnően enyhe ügyészségi megítélés után – hisz garázdaságért akár három év végrehajtható is leeshetett volna – munkáltatója, a Klebelsberg, miféle szankciókkal él majd: gyanítjuk, hogy semmivel, miután a helyi KLIK-gauleiter, Stickel Péter szemében az ilyesféle viselkedés, és az alkohol, mint motiváció nem feltétlenül számít főbenjárónak.
Az esetek kapcsán felpörgött Facebook-vitákban a többségre – némi szellemi restségről tanúskodó – alattvalói hozzáállás volt a jellemző: mindenki menjen csak arra, amerre szabad, tartsák be a szabályokat, akinek meg ebből kellemetlensége származik, annak úgy kell. Példáinkból talán kiviláglik: ez korántsem egyszerű ennyire, habár senkit nem biztatnánk az ellenkezőjére. Arra viszont igen, hogy a társadalmi párbeszéd és állampolgári jogtudatosság minden formáját használják ki annak kikényszerítésére, hogy a helyi hatalom ne költse hiábavalóságokra a közpénzt, igyekezzék ésszerű szabályokat hozni, ha pedig egyik-másikról kiderül, hogy többet árt, mint használ, ne habozzon felülvizsgálni azokat.
A Fő utca felső végén jól látszik a kerékpáros felfestés: kérdés, hogy miért nincs kijelölve végig, a félreértések elkerülése végett, s azt sem tudjuk, meddig tart: a Kossuth térig, netán elkanyarodik valahol, vagy folytatódik az Ady Endre utcában?
Néhány esetben persze az is előfordul, hogy a szabály jó, de kevesekben tudatosult, és alkalmazásával kapcsolatban sincs teljes egyetértés: ilyen pl. a sétálóutcán való kerékpározás kérdése. Folyamatos a háborgás ez ügyben: még a legkevésbé sajnálatos esetből is, mikor egy kerékpáros az Ady Endre utcai, kisgyermekeket ábrázoló giccsszobrot rongálta meg (tudják: „kutya és gyerek mindig bejön” mondta leghíresebb bulvárszerzőnk, Molnár Ferenc), országos ügy lett, s a legtöbben a sétálóutcán való kerékpározás ügyében nyilvánítottak véleményt. A Fő utca felső végén azonban jól láthatóan ott van a felfestés, a kétirányú nyíl: lehet kerékpározni. Igaz, hogy sokkal szerencsésebb lenne, ha a jelzés végigvonulna a város arányaihoz képest betegesen hosszú és széles (amúgy pedig jórészt üres) sétálóutcán, ám erről illetékesék elegánsan elfeledkeztek. Az utca szélessége amúgy egy műszakilag teljesen leválasztott kerékpárút kialakítására is lehetőséget adna.
Nem tudhatjuk pl., hogy a Fő utca keleti végén felfestett jelzés meddig érvényes: az első kereszteződésig, az Irányi Dániel utcáig, vagy a Kossuth netán a Múzeum utcákig (ide már nem jutott a jelzésekből) esetleg a Kossuth térig, és folytatódik az Ady Endre utcán, vagy nem? A kerékpárosnak talán először el kéne tolni a biciklit egészen az Ady Endre utca végéig, és megnézni, milyen tábla van ott?
Felesleges, mondják a szkeptikusok: Kaposvár még nagyon messze van attól, hogy „okos”, kerékpárosbarát város legyen. Hogy mást ne mondjunk: a városháza, konkrétan Szita Károly évek óta, minden nyár elején megígéri, hogy „nademostantólaztánmártényleg” valódi, sok állomással rendelkező bérbicikli-rendszer létesül Kaposváron: úgy tűnik, erre minimum egy évet megint várhatunk. Akár nem volna haszontalan egy bringás „polgármesteri tanácsadót” is kinevezni a többiek mellé, ha már ifjúsági, városmarketing és „Bene Labdarúgó Akadémia-Rákóczi összehangoló” (indián nevén Prukner László) consigliere már akadt.
Hogy ne a taposóaknákat kelljen kerülgetnünk Kaposvár utcáin: ne büntethessenek közterületfelügyelőnek álcázott pribékek önkényesen, tisztázatlan szabályok szerint, ne növeljék a balesetveszélyt olcsó, „pénzlenyúlós” álmegoldások, s ne inzultálják bringázó gyerekeinket hordákba verődött, hatalomittas, magukat ketrecharcosnak képzelő iskolaigazgatók.
H. I.
