Áprilisi tréfának egy akkumulátorgyár?
Március 31-én éjfélkor lezárult az elektronikus licitálás a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő árverési honlapján: 3 milliárd 633 millió forintért kelt el a terület, a kikiáltási ár felett egymilliárddal. A vevő neve egyelőre ismeretlen, ahogy az is, hogy mik a szándékai az ötszáz hektáros területtel, amelyet ráadásul már kármentesített formában kap meg, miután a honvédség potom 4.1 milliárdnyi pályázati pénzért elvégzi a kerozinnal elszennyezett talaj tisztítását, cseréjét. A véglegességhez még az kell, hogy a vevő ténylegesen, szerződés alapján ki is fizesse az vételárat, valószínűleg addig nem is hozzák nyilvánosságra a nevét.
Ha volt történet, amelyről igazán sokat írtunk az elmúlt,
már mondhatjuk évtizedekben, az a taszári repülőtér élete és vélhető halála. Egy tisztességes demokráciában már minden érintett helyi politikus, köztük Szita Károly, Mátrai Márta és Gelencsér Attila is belebukott volna abba, hogy veszni hagytak egy olyan értéket, amely képes lett volna érdemi változást hozni a térség gazdaságában, infrastruktúrájában. Nekik mindez csak addig volt érdekes – számos egyéb értékhez hasonlóan (pl. említhetnénk itt a Csiky Gergely Színházat), míg ellenzékben lehetett körülötte politikai cirkuszt csinálni, ócsárolni az ellenfelet,
aztán, mikor a tettekre került volna a sor, megállt a tudomány.
A fenti cikkünkben azt írtuk, hogy “a mostani árverési kiírás szerint a vevőnek 200.000, azaz kettőszázezer eurós beruházást kell csupán elvégeznie az ingatlanon, ami az eredeti feltételnek két – kettő! százaléka, tehát a különbözet ötvenszeres” ahhoz a feltételhez képest, amit 2009-10-ben még az MSZP-kormány szabott. Fogalmunk sincs, kétszázezer euróba mi fér bele: Mészáros Lőrinc-féle árakon talán tizenöt-húsz méternyi kőzúzalékos út? Egy biztos: ha valaki, valaha egy környék
elpuskázott lehetőségeiről szóló könyvet akar írni, ide kell jönnie.
Figyelmeztetés: az alcímben említett “akkumulátorgyár” áprilisi tréfa, egyelőre nincs arról információnk, hogy a reménybeli tulajdonos mi kíván kezdeni a területtel, amiről a magyar kormány, mint repülőtérről már lemondott. Akármi is lehet.
H. I.