Ezért ne vegyünk mérget semmire
Az első részben vázoltuk a legújabbnak tekinthető állami terveket, amelyek a dél-dunántúli régió út- és egyéb infrastrukturális fejlesztéseit érintik. Ha megvalósul, maradéktalanul örülhetünk az M9-es gyorsforgalmi útnak, amely hitünk szerint valódi fejlődést generál majd – persze száz másik kérdést is meg kell oldani hozzá – és annak is, hogy kedvező csillagállások esetén még Taszár életre keltése sem esélytelen. Tervek vannak, kérdés, mennyire bízhatunk bennük? A 67-es útról már szintén rengeteget írtunk, most beszámolunk a további sorsáról – mert van neki – és az ennek nyomán felvetődő kérdésekről. És reménykedünk abban, hogy a politikai önkény és egyéb alantas indokok nem játszanak túl nagy szerepet a jövőben.
Először az ígért apróságok: mindenekelőtt az, hogy a térképen harsány piros-sárgával jelölt, Somogyot átszelő „nagysebességű vasútvonal” a törvényben már nem szerepel a tervezett törzshálózati fejlesztések között – csak ottfelejtették.
Miután elkerülte volna Kaposvárt, inkább örüljünk: amúgy is kissé holdkóros ideának tűnt.
A térképen látszik egy Sávoly-Marcali-Somogyvár-Törökkoppány-Nagykónyi útvonal (fekete-szaggatott piros), s a törvényben még szerepel egy „térségi szerepkörű összekötő” szakasz is, amit nem rajzoltak be: Lengyeltóti-Somogymeggyes-Tab egészen a 65. sz. főútig. Terveznek még egy Iharosberény-Gyékényes (a térképen látható), és egy szintén nem jelölt Csömend-Somogyfajsz-Juta vadonatúj összekötő utat is.
Somogy lesz a világ közepe. Aki nem hiszi, olvasson bele a törvénybe.
Jó néhány kerékpárutat is kap szűkebb hazánk: végig lehet majd kerekezni a Dráva mentén, át lehet szelni Somogyot-Baranyát Fonyódtól Kaposváron át Pécsig, valamint a Kapos mentén a Nagyatád-Kaposvár-Dombóvár-Hőgyész vonalon (utóbbit már csak részben sikerült felrajzolni).
Az országos rendezési terv térképmellékletének részlete: pirossal az M9 tervezett nyomvonala, piros-sárgával a korábban tervezett, de a törvényben már nem szereplő gyorsvasút, fekete pontokkal a jövendőbeli kerékpárutak. A fekete-piros szaggatott a tervezett helyi összekötő utakat jelzi, a lila vonalak villamos távvezetékek.
És itt térnénk vissza a 67-es főút dolgára: kevesen gondolnak rá,
de ez az út nemcsak a Kaposvár-Balatonszemes szakaszból áll. Folytatódik Szigetvár felé, s ami az igazi újdonság, a törvény által kijelölt terv szerint tovább is: Szigetvártól Sellyén át Zaláta felé egy új horvát-magyar határátkelőhöz, mely nyilván egy új Dráva-hidat is feltételez.
A Kaposvár-Szigetvár közti útszakaszon – sajátos fintora a sorsnak – eleink már egy emberöltővel ezelőtt, akkortájt, mikor megszüntették a Kaposvár-Szigetvár vasútvonalat, megoldották a települések elkerülését, tehát – néhány rövid szakasz kivételével – akár korszerűnek is nevezhetjük. Zselicszentpál, Simonfa, Bőszénfa, Boldogasszonyfa mellett már évtizedek óta suhanhatunk, míg a Kaposvártól északra eső szakaszon, ahol a forgalom – és Kaposvár – szempontjából sokkal fontosabb lett volna, a mai napig őrjöngő autós-idegsejtek
trilliárdjai pusztulnak egy-egy kiadós aszalói, mernyei vagy somogybabodi vánszorgásban.
Ám ezt a tervet nem tudjuk fenntartás nélkül, minden elemében dicsérni: aki gyakran jár erre, az pontosan tudja, hogy akár harminc-negyven magyar, horvát és román rendszámú kamionnal is találkozhat húsz-huszonöt perc alatt Szigetvárig. Kérdés, hogy mi lesz akkor, ha egyrészt elkészül a „kényelmes” négysávos Balatonszemes-Kaposvár szakasz, s netán meghosszabbítják a Szigetvár-Sellye-határátkelőig?
Tartani lehet attól, hogy mindkét irányból megsokszorozódó kamionáradat zúdul majd Kaposvárra,
a felüljáróra és a Berzsenyi-Füredi utcákra. Erről ugyanis sem az állami törvényekben, sem a kaposvári városvezetés bucijában nem születtek elképzelések. Magyarán lövésük sincs, hogy hol, merre kéne elkerülnie a 67-es útnak Kaposvár belvárosát.
És „ezek ugyanazok”, akik folytonosan a környezetvédelemről, „egészséges városról” hablatyolnak, és annyit sem tudtak elérni 20 év alatt, hogy a 61-es út forgalma legalább elfogadható részben áthelyeződjön a városon kívülre.
Ha a 67-esből valóban a nemzetközi teherforgalomban is számításba vett főút lesz, paradicsomi állapotok köszöntenek be a városon átvezető szakaszon.
Összegezve: tervek tehát vannak, ha itt-ott nem is túlságosan egységesek. És persze azt sem tudjuk, hogy mikor, milyen körülmények közt valósulnak meg – ha egyáltalán. Azt ugyanis a „Nyuszika és a halállista” című vicc óta tudjuk, hogy mi sem egyszerűbb, mint az efféle felsorolásokból törölni valamit.
Egy elfeledett, szomorú epizód a félbehagyott M9-es autópálya történetéből: az Alföldön, az 51-es és 54-es számú utak közti szakaszt 2010-ben megtervezték, engedélyezték, kisajátították, elkezdték, földmunkákat végeztek rajta, majd a Fidesz-kormány azzal együtt, hogy már nyilván súlyos százmilliókba került, leállította. A Google Maps műholdfelvétele a mai napig őrzi az utókornak, mint régészeti leletet, avagy a politikai téboly gyászos mementóját. A képen lágy, fekvő “s” betű alakzat a két piros kör között az út nyomvonala.
Zárszónak a fenti kép egy szomorú példa arra, hogy mennyire esetleges, önkényes és átgondolatlan az, ami Magyarországon közútfejlesztés címén folyik, újfent az M9 soha véget nem érő történetéből: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2010. augusztusi diadaljelentése szerint „Kelet felé épül az M9-es autóút”, mely „az épülő út az 51-es és az 54-es utakat köti össze”. Tehát a Duna túloldalán, Szeged felé folytatták a szekszárdi híd két oldalán 2003-ban megvalósult 21 kilométeres szakaszt.
Megvolt a közbeszerzés, tervezés kisajátítás, és el is indultak a munkagépek 2010 legelején. Aztán jött a kormányváltás, és ma már csak a Google Maps műholdfelvétele a tanú: régészeti leletként szemlélhetjük az egykor nyilván tíz- vagy százmilliókba került, elfeledett útépítést. Mert ilyen gazdagok vagyunk.
Egyszóval, bár a semminél nyilván több, azért csak óvatosan a törvényekkel: volt nekünk már gránitszilárdságú alkotmányunk is, aztán mi lett belőle.
H. I.
