Népszavazási útmutató bizonytalanoknak
Boldogult D. őrnagy, annak az egykori taszári újonckiképző-zászlóaljnak a parancsnoka, amelyben a vigyázzállás, tisztelgés és díszlépés fortélyait volt szerencsénk elsajátítani, órákig tartó eligazításainak egyikén fontosnak tartotta közölni feszesen álló négyszázunkkal, hogy a közeli faluban lakik, és az ő házához tartozik Közép-Európa legszebb kerítése. Azóta is kiráz a hideg a fellengzős nagy szavaktól, attól, ha valaki a maga kis szemétdombján történtekre unos-untalan a „fellegvár”, a „világszínvonalú”, a „történelmi”, s hasonló jelzőket aggatja. A közélet minden területén szánalmas kirakatpolitikát folytató fideszes városvezetés örökös ön-ünneplésére már fásultan legyint a kaposvári polgár, ám azt a mozgalmat, ami néhány hete elindult a városban, nem túlzás nagy szavakkal illetni: a lelkesedés, összetartás, elszántság, és nem utolsó sorban a jókedvű egyetértés, a jó ügy melletti kiállás élményét ritkán élték át ilyen tisztán Kaposvár – és hangsúlyozzuk ki – a városkörnyéki települések polgárai.
Legutóbb épp a „Kaposvár talán (!) a legzöldebb magyar város” kezdetű handabandán kaphattunk fuldoklással súlyosbított röhögőgörcsöt. Ha Kaposvár a legzöldebb, akkor mit szóljon az egyébként gazdasági-társadalmi szempontból tragikusan leszálló ágon lévő Pécs, ahol már két éve megvalósult a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, ők is lecserélték, nem gázüzeműre, de korszerű, EURO 6-os járművekre a buszaikat (száznál többet), és Magyarország legnagyobb napelemparkja működik? A szomszéd nője, ugyebár.
A „zöldkampány” mögött jól kivehetően ott van a városháza kétségbeesett erőlködése, hogy magukat hótiszta, vagy inkább makulátlanul környezetbarát Grál-lovagnak tüntessék fel, s így utólag próbálják legitimálni a Homatech-beruházás tisztességtelenségét. Kijelenthetjük: túl messzire mentek ahhoz, hogy most a szokásos propaganda-eszközökkel bármit megváltoztathatnának.
Ettől függetlenül azonban még mindig túl sok a félreértés, zavar, kétség úgy a gumiégető, mint a népszavazás, s persze az aláírásgyűjtés körül. Megpróbáljuk pontokba szedni, hogy miért is ez lett az egyetlen út, mégpedig olyan, amelynek mindenképpen el kell jutni a végére.
Az indokok első köre még mindig a beruházó céggel, a Homatechhel kapcsolatos aggályokról szól:
Első: gyanús, nagyon gyanús
a Homatechnél kétesebb pedigréjű vállalkozás mostanában csak egyszer fordult meg Kaposváron, annak tulajdonosát Sólyom Sándornak hívták, és a Rákóczi Labdarúgó Kft.-be akart beszállni. A történetet jól ismerjük: a bűnöző Sólyomot is Szita Károly hozta a városba. A Homatech Recycling Zrt. az érvényes cégadatok szerint ötmilliós, tehát a minimális alaptőkével létesült alig több, mint fél éve, 2015 októberében. Ilyenformán mérlege, sőt nyilván értékelhető tevékenysége sincsen, alkalmazottainak száma három: István Gábor a vezérigazgató, s, amint személyesen tőle tudjuk, felesége, István Gáborné a cég környezetvédelmi igazgatója. Családias lehet a hangulat az igazgatósági üléseken, de félre a tréfát: tehát egy néhány hónapja, minimális alaptőkével létesült három fős cég akar itt egy tizenhat milliárdos állítólagos „környezetvédelmi” beruházást megvalósítani.
A nyeretlen héthónapos. A Homatech Recycling Zrt. főbb adatai, avagy István Gábor sokadszor is megpróbálja – hátha egyszer sikerül…
Amit hiába is keresnénk, azok a referenciák. Ennyi erővel egy vándorköszörűssel is szerződhetett volna Kaposvár önkormányzata. Referenciának legfeljebb azt tekinthetjük, hogy a kiváló vezérigazgatóról nemrég kiderült, hogy 2003-ban csalás, okirathamisítás és hűtlen kezelés miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és korábbi, hasonló tárgykörben indított vállalkozása, a „PCP Zöldenergia hulladék újrahasznosító Zrt.” éppoly csúfosan bebukott, mint a hasonlóan hangzatos nevű „Dynamics Invest Kft.”, amely ellen NAV-végrehajtás, adószám-felfüggesztés van folyamatban.
Utóbbi főtevékenységként éppen „üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadásból” hozott össze 2013-ban három milliós veszteséget nulla árbevétel mellett, ami lássuk be, ígéretes: simán rábíznánk az életünket is, nemcsak üzleti ügyeinket.
Második: hol a tőkegarancia?
Egy minden szakember, még az állandóan hivatkozott MTA-szakvélemény szerint is jelentős környezeti kockázatokat hordozó üzem esetében az lenne a minimálisan elvárható, hogy olyan alaptőkével rendelkezzen, amely egy mégoly gondos üzemmenet mellett is előadódó baleset, havária, ne adj isten szennyezésből adódó károkozás esetén garanciát nyújt az esetleges kártérítésekre. A negatív példa a vörösiszap-katasztrófa: a MAL Zrt.-nek a jóvátétel töredékére sem volt pénze, gyalázatosan tönkretett áldozatok tömege maradt utánuk egy fillér nélkül. Javasolnánk: tegyen oda Csányi úr számolatlan százmilliárdjaiból egy húszast az esetleges károk biztosítékául – talán akkor elhisszük, hogy tisztességesek a szándékai.
Harmadik: miért hallgat Csányi?
A Homatech mögött tulajdonosként ugyan ott áll a Csányi-féle Bonitás 2002 befektetési társaság, de eddig még egyetlen nyilatkozatot, támogató fellépést, vagy szóbeli garancianyújtást nem láttunk-hallottunk tőlük. A bevitt tőke nagyságából vagyis épp kicsinységéből az is sejthető, hogy nincs a Homatech birtokában a technológia, ill. a szabadalmi jog sem bevitt vagyonként, azt valaki más, a cég honlapja szerint a OT Industries (régi nevén Olajterv) birtokolja. A témában jártas cégvezetők szerint ez általában akkor fordul elő, ha valamiért nem kívánják auditáltatni az apportként szolgáló „szellemi tőkét”, ugyanis ma már ezt a törvény szerint csak független szakértő értékelése után lehet bevinni a cégbe.
Titoktartási nyilatkozat mindenhol – nehogy a végén kiderüljön az igazság…
Valamiért nagyon nem akaródzik megmutizni senkinek: akinek eddig nagy nehezen odaadták, pl. a százhalombattai szakértők, azokkal kivétel nélkül titoktartási nyilatkozatot írattak alá, és persze a folytonosan hivatkozott MTA-szakvélemény is csupán egy általuk preparált „kivonat”, nem az egész szöveg… Közben pedig mérnökök, műszakiak sora töri az agyát azon, hogy mi a túró lehet olyan fenemód titkos egy száz éve ismert, részmegoldásait illetően triviális technológián: csak nem a nagy semmi?
Negyedik: nesze semmi
a Homatech honlapján megtalálható válaszok, amelyeket dr. Falussy Lajos ismert, tíz pontos észrevételeire adtak, jórészt kitérőek, irrelevánsak és semmitmondóak.
Ehhez tegyünk hozzá halkan két apróságot: mivel azóta rengeteg okos ember támadt – főleg a Facebookon – Kaposvár-szerte, talán nem árt leszögezni, hogy Falussy Lajos először a KAPOS-T-ot kereste meg, miután Szita Károly és a Fidesz lesöpörte az asztalról észrevételeit, mi hoztuk nyilvánosságra azokat, ahogy a KAPOST-T-on jelent meg az első cikk az eljárás kirívó arcátlanságáról április elsején, aznap, mikor Szita és István Gábor a nyilvánosság elé lépett.
És a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a Homatech (talán joggal, ami esetükben nem sokszor fordul elő) a KAPOS-T-ot tartja a legveszélyesebb ellenfélnek: a fenti cikk címében csupán idéztük dr. Falussyt, aki szerint ez egy „gazdaságilag értelmetlen, környezeti veszélyforrás”. Homáék Falussynak címzett válaszukban egy szóval sem nehezményezték ezt az állítást, ezzel szemben helyreigazítást remélve a Kaposvári Törvényszék elé rángatták a KAPOS-T-ot ugyanezért – a pert persze simán elvesztették.
Ötödik: mit tanúsítanak a tanúsítványok?
Kezdhetjük azzal, hogy minden tanúsítvány a szlovákiai DRON Industries nevére szól. Ez azt jelenti, hogy azoknak, akik bármit kívánnak gyártani Magyarországon, szerintünk újra meg kell szerezniük ezt a minősítést, miután nem a DRON, hanem a Homatech kíván gumit feldolgozni Kaposváron. Aztán folytathatjuk azzal, hogy az első „certifikát” már érvényét vesztette, a második viszont kissé másról szól, mint amiről a cég képviselői beszélnek: az elsőn, amely 2015. 10. 30-án lejárt, még rajta volt a „refinery”, vagyis a finomítás, mint tevékenység, a jelenleg érvényesen viszont már csak a „first gathering point”, tehát gyűjtőpont és a „biodiesel plant”, biodízel üzem kifejezések találhatók.
Magyarul a sokat emlegetett ISCC-tanúsítvány hulladék gyűjtésére és biodízel üzemanyag gyártására vonatkozik, ám abban teljes az egyetértés, hogy az a trutymó, amit a szakmában „bunkerolajnak” neveznek, finomítás nélkül abszolúte alkalmatlan bio-adaléknak. Kérdés, ha ezt Dunaszerdahelyen sem finomítják, mire kap ISCC-tanúsítványt?
A DRON (Szlovákia) ISCC tanúsítványai a Homatech honlapjáról: az egyik már érvénytelen, a másik, mely ez év végéig érvényes, nem vonatkozik a finomításra. Kérdés, hogyan lesz akkor a szennyezett katyvaszból biodízel-olaj…
Ráadás, amit pedig végképp nem értünk:
az Európai Parlament és a Tanács 2009/28/EK Irányelve a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról (ennek alapján adják ki a fenti tanúsítványokat), egészen pontosan a 17 cikkely (2) bekezdése kimondja, hogy „a bioüzemanyagok és a folyékony bio-energiahordozók használatából eredő, az üvegházhatású gázkibocsátás-megtakarítás legalább 35 %, 2017. január 1-jétől … legalább 50 % kell legyen”.
Mármost mesélje el nekünk valaki: ha van három termék: egy állítólagos „dízelolaj”, amit köztudomásúan belsőégésű motorokban elégetnek, végterméke: kipufogógáz, van szén, amelyet saját bevallásuk és egy külön tanúsítvány szerint szintén elégetnek, végterméke: füstgáz, salak, és van a gáz, amelyet úgyszintén,
akkor hol a retkes, büdös, bánatos lóf@szban lesz itt az előírt üvegházhatást okozó (GHG emissions) gázokból 35, ill. 50% megtakarítás?
Ezeknek az elégetése során az anyag- és energia-megmaradás törvénye szerint éppen akkora lesz a széndioxid-kibocsátás, mint, ha ásványi olajat, földgázt és bányászott szenet égetnénk el, vagy épp magát a gumiabroncsot! Hol van itt fenntarthatóság? Hol van itt a környezetkímélés?
Folytatás, most már az ügy helyi politikai vonatkozásairól újabb öt pontban, rövidesen…
H. I.
