… s közben gyíkemberek jönnek a Göppingeni Egyetemről
Mindig azt hisszük, hogy ennél többet már nem lehet elmondani sem az ügyről, sem arról a vállalkozásról, amely ezt a már országos közutálatnak örvendő gumihulladék-feldolgozót Kaposvárra kívánja telepíteni. És még mindig lehet, pedig már itt lenne az ideje, hogy elefelejtsük. Az ok szinte magától értetődő: a valódi arcát hirtelen kivillantó brutális önkény és arrogancia, a folyamatos hazudozás felszínre dobta azokat az idestova húsz éve rejtett anomáliákat, amelyek Kaposvárt ebben a fullasztó, reménytelen állapotban tartják. Néhány ezren egy csapásra (szó szerint) rájöttek, hogy a folytonos sikerpropaganda, a gátlástalan öndicséret mögött végtelenül soványka teljesítmény van, ezzel szemben vannak hűbéri úr-szolga viszonyok, kuss a más véleményen lévőknek, egyszóval virtigli pártállam, ahogy ’90 előtt. Akár hálásak is lehetnénk a Homatechnek, hogy mindezt megmutatta, oly sok minden mellett, amit erőnek erejével titkolni próbál.
Miután róluk a cikk első részében esett szó, ide csupán egy apró, ám annál szórakoztatóbb adalékot szúrnánk a szavahihetőségről: István Gábor vezérigazgató úr épp egy hónapja kimerítő, ám annál semmitmondóbb interjút adott a Somogyinak, amelynek mindjárt az elején kiderül, hogy fantasztikusan környezetbarát és fejlett a technológia, s „számos egyértelmű minősítés és szakmai vélemény ezt tanúsítja, például a Göppingeni Egyetemé, mely a német állam felkérésére készült”.
Göppingeni Egyetem? Nos, olyan éppen nincs, viszont rendkívül jól hangzik.
Nos, ezzel csak egy aprócska baj van: ilyen felsőoktatási intézmény nem létezik. A németországi Göppingen városában csupán az esslingeni műszaki főiskola (Hochschule) egy kihelyezett fakultása található, ahol automatizálással és elektrotechnikával (Fakultät Mechatronik und Elektrotechnik) kapcsolatos témákat kutatnak és oktatnak, s nyilván rengeteg közük van a gumihulladék-feldolgozáshoz.
Minden hullámhosszon, mint rendesen.
Mielőtt rátérnénk arra, hogy Kaposvár közéleti tisztaságának, jövőjének szempontjából miért is fontos sikerre vinni az aláírásgyűjtést, amolyan „ceterum censeónak” szánva, megismételnénk: a Homatech által lépten-nyomon hivatkozott MTA-szakvélemény tartalmaz egy végtelenül fontos mondatot, melyet már többször idéztünk, s amelyet szerintünk sokkal fontosabb, mit bármi, amely a Facebook-harcosok ingerküszöbét bármikor is átlépte:
„Míg a pozitív hatások a telepített üzemtől távoli területeken, mondhatni globálisan jelennek meg, a pirolízis üzem esetleges negatív környezeti hatásai az üzem telephelyéhez közel, koncentráltan jelentkezhetnek úgy, hogy minden tekintetben megfelelnek az egészség- és környezetvédelmi előírásoknak.”
Ezt nem mi mondjuk, ez szó szerinti idézet az MTA Anyag- és Környezetkémiai Intézet vezetőjének, Dr. Valyon Józsefnek a szakvéleményéből. Ezt kéne minden gumiégető-párti Szita-csicskásnak a homlokára tetoválni, ezt kéne kiírni a városháza homlokzatára korommal, és ezzel kéne megvilágítani a dértamások, borhizsomborok, gíbervilmosok, széptamások és a többiek sötét, üres tekintetét.
Idézet a Magyar Tudományos Akadémia környezeti hatáselemzésének összefoglalójából. Magyarul van, nem lehet félreérteni: a haszon máshol jelentkezik, a kaposváriak pedig szívnak, mint a torkos, még akkor is, ha történetesen minden rendben megy.
És elmondani minden létező helyen, minden létező alkalommal: bizony a híres MTA-szakvélemény szerint akkor is lehetnek környezeti ártalmak, ha minden szabályszerűen működik, és ezek az ártalmak az üzem környékén koncentráltan jelentkezhetnek, míg a haszon csupán jó messze, az árnyas pagonyokban vadászgató Csányi-félék mellényzsebe körül. Pont. Nincs miről beszélni tovább.
Egy kis bónusz a fentiekhez, amitől nekünk már leszakadt volna az arcunk: az alsó idézet a Homatech honlapjáról származik, eszerint az MTA munkatársai is titoktartási nyilatkozat után tekinthettek bele a technológiába. Ehhez képest István Gábor egy hónappal ezelőtt a Somogyinak adott nyilatkozatában azt állítja, hogy “ők” kérték, hogy az Akadémia adja ki a teljes vizsgálati anyagot. Közben pedig éppen ők köteleztek mindenkit, még a százhalombattai Műszaki Testületet is a titoktartásra! Valaki itt hazudik, és persze a teljes vizsgálati anyag – nyilván a titoktartási kötelezettség miatt – a mai napig NEM került nyilvánosságra. Cinizmusból, úgy látszik, vett néhány leckét az igazgató úr Szita Károlytól.
Hogy mindezeken kívül még miért is kell sikerre vinni ezt az aláírásgyűjtést, arra volna az írásunk előző részében foglaltakhoz és a többihez még öt pont – lenne száz is, ez csupán idő és energia kérdése.
Hatodiknak kezdjük egy könnyűvel:
A napjainkban nagy erőkkel telő aláírásgyűjtő ívek egy-egy rubrikáját maga Szita Károly és Gelencsér Attila is aláírta! Közre ugyan nem adhatjuk jogi szakértőink álláspontja szerint az aláírás képét (még a személyes adatok kitakarásával sem), de szavahihető tanúk vagyunk rá: e sorok írójának aláírása éppen a polgármester úrét követő rubrikában van.
Az egykori környezetvédelmi főmérnök Krakus Péter művésznéven szerzett gyöngybetűi.
Olyan hideglelős érzés látni a sok szép régi, kézzel írott jelentés betűit. 1987 táján éreztem ezt egyszer: Burgenlandban nyaraltunk, és Güssingben (Németújváron) osztrák barátaink bemutattak egy idős hölgynek: Margit von Batthyany, született Margareta Thyssen-Bornemisza grófnő volt, aki persze kevés figyelemre méltatott, ahogy a vasfüggönyön túlról érkező „kommunistákat” általában, én viszont merenghettem egy sort azon, hogy milyen érzés egy kézfogásnyira lenni Adolf Hitlertől…
Gelencsér Attilát Berkecz Balázs, az Együtt országos elnökségének tagja „csípte meg”, s persze Kaposvár aktuális „hallgatag embere” lelkesen aláírt, miután jelképes kávéját kavargatva hatalmas kárörömmel nézi Szita vergődését a saját kutyaszorítójában.
Ha tehát Kaposvár mértékadó fideszes vezetői teljes mellszélességgel – ezt különösen Gelencsér Attila esetében tekinthetjük számottevőnek – támogatják a népszavazást, akkor vajon miért terjednek olyan hírek a városban, hogy bizonyos munkahelyeken utasítással tiltották meg a közalkalmazottaknak, hogy aláírják az íveket?
*Update, 2016. 6. 24., 11.00, utcai közjáték: dr. Szép Tamás, a kaposvári közgyűlés több pártot is megjárt, egykor MDF-es, ma természetesen fideszes képviselője, ügyvédként a kaposvári parkolási díjhátralékok pénzbehajtója, nem mellesleg alanyi költő, az udvarias, mondhatni baráti felkérést az ív aláírására széles mozdulattal elutasította, mondván “majd aláírják mások”. Mások: például Szita Károly és Gelencsér Attila, csak éppen alattvalóiknak tiltják meg, ezért tehát:
Hetedik: pokolba végre a képmutatással, a hazudozással!
Szita eljátssza a „döntsön a többség” című népszínművet, közben pedig, ha valóban kíváncsi lett volna a kaposváriak véleményére, akkor a közgyűlés minden további nélkül kiírhatott volna egy helyi népszavazást – egyetlen aláírás nélkül. Mi ez, hanem a képmutatás netovábbja? Azóta a teljes Szita-média ezt visszhangozza, és úgy tesznek, mintha a polgármester kezdettől fogva ezt az álláspontot képviselte volna. „Hazugság, szemtelen hazugság” idézhetnénk Petőfit, ám az internet nem felejt: az első nyilatkozatok dühödt, frusztrált, agresszív hangneme után, a tiltakozás eszkalálódását látva, ahogy mondani szokás, „visszavettek”. Ma már leginkább a köreikben rutinnak számító áskálódásban bíznak, s abban, hogy a – mondhatni elmebeteg – feltételeket nem tudja majd teljesíteni az összefogás.
Nyolcadik: negyvenszeresen nehezített akadálypálya Fidesz-módra
Amint azt már szintén leírtuk: az országos népszavazáshoz képest, ahol a választópolgárok 2,5%-ának, kétszázezer aláírásnak kell összejönnie százhúsz nap, tehát négy hónap alatt, Kaposváron 40x, nem tévedés, negyvenszer nehezebb dolguk van az aláírásgyűjtőknek. Relatíve tízszer ennyi aláírást kell összegyűjteni negyedrész idő alatt. És ezért ne tessék a kormányt, vagy a parlamentet hibáztatni: erről a számról, amely lehetett volna 10%, tehát 5400 is, a kaposvári közgyűlés döntött. Ez a szavazatszám jelentősen, majdnem kétezerrel haladja meg azt, amennyit Szita Károly a 2014-es önkormányzati választásokon kapott.
“Csupán” 13.500 aláírást kell összegyűjteni: közben szépen összekovácsolódik az ellenzék, leomlanak a civilek és a pártok közti bizalmatlanságból épült falak, és hosszú-hosszú időre napirenden marad a közutálat. Gelencsér Attila pedig “csupán” egy kávét kér…
Ott bezzeg, ahol a Fidesz érdeke úgy kívánja, nincs részvételi limit: aki kapja, marja. Ezzel szemben a negyvenszeresére nehezített aláírásgyűjtés után még ott feles, tehát 27.000 szavazathoz kötött érvényességű népszavazás.
Nem volt véletlen Szita gúnyos-cinikus megfogalmazása: “csupán” 13.500 aláírást kell összegyűjteni…
Kilencedik: a fenti tény átvezet egy drámai tapasztalathoz:
Kaposváron hírből sincsen (jelen) ötvennégyezer szavazópolgár, legfeljebb papíron, de igazán még úgy sem. Talán negyven-egynéhány ezerre taksálhatjuk a számukat például abból, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a 15-64 éves, ún. aktív korúak száma Kaposváron 2015. áprilisa és 2016. negyedik hónapja között – nem tévedés, mindössze egy év alatt! – 44.587-ről 42.194-re, tehát közel két és félezerrel csökkent. Ebből ha levonjuk a 15-17 éveseket, és hozzáadjuk a 64+-t – alig fog nőni az elméleti szám.
Ugyanakkor tapasztalati tény – és egy, a „Kaposvár – szólj hozzá!” szavazatgyűjtő Facebook-oldalon nemrég készült felmérés eredménye – hogy a résztvevő kaposváriak 70%-a nyilatkozott úgy, hogy 5-10, vagy ennél is több közeli ismerőse, rokona, barátja dolgozik külföldön, más városban. Szerényen számolva is tízezresre tehetjük az ide bejelentett, de több-kevesebb ideje távol lévők számát. Aláírásgyűjtők számolnak be arról, hogy bizonyos lépcsőházakban szinte csak ideiglenesen, vagy úgy sem bejelentett albérlők vannak, sok helyen pedig üresen álló lakások, sokan pedig arról számolnak be, hogy hány családtagjuk írná alá az ívet, ha itthon lenne…
Tizedik: nyilván ahogy mindennek, ennek is meglesz a politikai következménye.
Pontosan tudja a többség, hogy ez – természetesen nem tévesztve szem elől a Homatechről már kiderült dolgokat és a vitán felül meglévő környezeti kockázatokat – egy Kaposváron eddig ismeretlen protestmozgalom, amely legalább ennyire irányul a polgármester és a Fidesz eljárása, önkényeskedése, hazudozása ellen, azért, hogy végre érezzék: nem tehetnek meg mindent, nem az övék a város. Azok, akik néhány hete még fásultan legyintettek a Kapos Tv, a Kaposvár Most, Kapos Extra vagy a 7400 gusztustalan szervilizmusára, most már kőkeményen kiosztják őket a kommentekben, mert látják, hogy a mosoly- és jóhíroffenzíva csak addig tart, míg mindenki behúzza a nyakát.
Ha a legkisebb konfliktus kerekedik, az anyanyelvi kihívásokkal küszködő, jófejkedő hülyegyerekekből, bambaszőke nullajulcsi mikrofonállványokból verbuvált gyülekezet egyből fröcsögő, agresszív zombihadsereggé lényegül át, amely bármilyen alávalóságra képes a városháza parancsára.
Ezen nem változtat az sem, hogy sorban vesztik az ütközeteket: azt hitték, hogy egy-két sajtóközleménnyel lazán rátolhatják az egyébként példás rugalmassággal és együttműködési készséggel összefogó ellenzékre a dolgot, politikai haszonlesést kiáltva. Ehhez képest látniuk kellett, hogyan terebélyesedik és erősödik a protesthangulat, tüntetés tüntetést követ, hogyan veszik át a civilek a kezdeményezést, hogyan csúszott a taknyán a Helyi Választási Bizottság aljas és nyilvánvalóan polgármesteri utasításra született döntése a független Kaposvári Törvényszékről.
És hogyan sikerült nagyjából egy hét alatt majd’ a felét összegyűjteni a szükséges aláírásoknak. Ez persze még nem jelent semmi biztosat, csupán az első lendületet.
Viszont valami végleg kimozdult a holtpontról: és politikai-kommunikációs szempontból majdnem mindegy, hogy egy megvalósuló üzem jelent a tömegeknek 2019-ben elmérgesedett tüskét a körmük alatt, vagy egy Hókuszpókra erősen emlékeztető pojáca próbál majd nagyformátumú politikusnak látszani, aki egy kis-közepes politikai konfliktus hatására is megrogyott, zavarodottan össze-vissza kapkod, és azt sem tudja, hova bújjon.
És csak reménykedhet benne, hogy ezt is elfelejtik neki, mint annyi mást.
H. I.
