A rektor magabiztos interjúi után a mai hideg zuhany: majd’ tizenhárom százalékos leépítésről döntött a Szent István Egyetem…

…mely nyilván érinti a kaposvári campust is…

…kérdés, hogy milyen mértékben és kiket: az oktatói gárdát vagy az adminisztratív-műszaki munkatársakat. Ha a KAPOS-T nem írja meg annak idején, a közvélemény egyáltalán nem értesül róla, hogy 2017 elején közel száz dolgozónak szüntették meg a munkaviszonyát az akkor még Kaposvári Egyetem névre hallgató felsőoktatási intézményben. Most ismét – bár a beolvasztás előtt sok szép ígéret elhangzott – jeges szelek fújnak: a Szent István Egyetem hivatalosan is közölte, hogy 12.7 százalékos leépítésre készül, anyagi nehézségei miatt.

Szóval ezek, b@sszus, szó szerint csak mézeshetek voltak:

augusztus elseje óta mindössze tizenkettő telt el belőlük. Gyuricza Csaba rektor még a múlt héten végighaknizta a helyi médiajobbágyságot, hogy mindenkit biztosítson a fényes jövőről: nyilatkozott a Kaposvár Mostnak, a Somogyinak és a Kapos Tv-nek is.

Igaz, minden esetben szóba hozta a csökkenő hallgatói létszámot

– és mindig kiemelte, hogy Kaposváron csökkent a legjobban – tegyük hozzá, csak az agráron, a többi kart nem érintette ilyen súlyosan, és megemlítette a pénzügyi helyzetet is. A rektor úr egy helyütt Kaposvárra vonatkozóan három és fél milliárd forintos mínuszt említ. Erről a számról nem tudjuk, hogyan jött ki: 2019 márciusában – szintén egyedül a KAPOS-T – közel egymilliárd forintos hiányról tudósítottunk, ez volt a csúcs, a Magyar Államkincstár hivatalos adata.

Az viszont, hogy Prof. Dr. Gyuricza Csaba rektor úr vette a fáradságot,

és külön-külön interjúkat adott a helyi tányérnyaló médiumoknak, hangot adva a fenti aggályoknak, a leépítés fényében már nem lehetett véletlen: Kaposvár biztosan nem marad ki a jóból. A hal pucolását ugyanis, bár mindig a fejétől bűzlik, a farkánál szokták kezdeni.

Amint további részleteket tudunk a leépítés helyi hatásairól, frissítjük cikkünket!

H. I.


Fontos információ: a Facebook megváltoztatta az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!