Az ügynök árnyéka: tíz éve nyomja Kaposvár lelkét Krakus Péter

Tíz év nagy idő, ám – jó társaságban – gyorsan elrepül. Tíz éves lett a nyomasztó felismerés, miszerint Kaposvár számos körben favorizált, sokaknak szimpatikus polgármestere, Szita Károly, azonos a Krakus Péter fedőnéven beszervezett „titkos megbízottal”, aki 1980 és ’89 között önként, meggyőződésből és aktívan együttműködött a kommunista állambiztonság elnyomó szervezeteivel, munkatársairól, rokonairól, barátairól írt ügynöki jelentéseket. 2004. december 17-én jelent meg az Index hírportál egyik ún. fórumoldalán egy bejegyzés, mely „történelmi” jelentősége miatt alább képformában is látható: egy „bugyutabela” nicknevű hozzászóló félreérthetetlenül Szitára célozva közöl információkat egy TS-ről, egy társadalmi segítőről, aki „megcsinálta a karrierjét, és itt a városban mindenki előre köszön neki”. Utóbbihoz nem fér kétség, ahogy a többihez sem ma már, miután tíz éve hiába várunk egy bírósági eljárásra, melyben – ígérte – tisztázza magát az ügynökvád alól. Az ügy nagyobb hullámai 2004 legvégétől 2005 január-február folyamán zajlottak, s ez alkalmat ad – különösebb érzelmek nélkül – összefoglalni az eseményeket: a rajtunk kívül eső helyi sajtó nyilván nem fog róla megemlékezni, miután tíz évvel ezelőtt sem tette.

Sőt, mondhatni kulcsszerepet játszottak abban, hogy a kaposvári közvélemény lehetőleg ne jusson hiteles információkhoz, s így elbagatellizálja az ügyet, hogy hiteltelenítse azokat a forrásokat, amelyek – a helyi hiedelmekkel szemben – teljes mélységű, tiszta képet rajzoltak az országos sajtóban Krakus Péterről illetve eredetijéről, az azóta is „sikeres” kaposvári polgármesterről. Nyilván nincs lehetőségünk részletezni azt a végül tökéletes érdektelenségbe fulladó színjátékot, melyet a közbeszéd „ügynökkérdésként” tart számon, és amelynek huszonöt évig való napirenden tartása az egymással szemben álló politikai szekértáborok számára csupán eszköz volt a saját ügynökeik fedésben tartására (nem mellesleg a zsarolhatóságukra) és az ellenfél embereinek lejáratására.

Jöhet az előjáték:

2002-ben – mint az közismert – a Fidesz elvesztette a parlamenti választásokat, és a győztes MSZP-SZDSZ koalíció Medgyessy Péter vezetésével alakíthatott kormányt. A végtelenül csalódott – győzelemre készülő – jobboldal először a szavazatok újraszámolását követelte, majd ennek kifulladásával új frontot nyitott: 2002. június 18-án, hivatalba lépése után alig 3 héttel a Magyar Nemzet közölte egy III/II-es, D-209-es kódszámú SZT-tiszt (szigorúan titkos tiszt) lapját, melyről kiderült, hogy a miniszterelnöké. Medgyessy egy kisebb belső válság után végül maradt, nem utolsó sorban azért, mert a közvélemény elfogadta, hogy az Magyar Nemzeti Bankban betöltött pozíciójához kapcsolódott az általa végzett állambiztonsági feladat.

A D-209-es ügy idején még egyenpólóban feszítettek a fideszes fiatalok – a “Krakus” feliratot persze csak az internetes folklór csempészte oda. Külön érdekesség: így nézett ki Rogán Antal tíz éve…

A sajtó egy része várt valamiféle reakciót, visszavágást a szocialisták részéről, s talán Pokorni Zoltán édesapja aktáinak akkori nyilvánosságra hozatala felfogható így is – mindenesetre úgy tűnt, hogy megállíthatatlan adok-kapok következik. Ebben a közhangulatban mondott le Szita Károly frissen megszerzett országgyűlési mandátumáról, 2002 decemberében. Az ügy meglehetős feltűnést keltett, miután a Somogy megyei listáról került be, csakúgy mint négy évvel korábban: egyéniben Lamperth Mónika győzte le, jelentős különbséggel. Jegyezzük meg: Móring József Attila lett az utódja. Szita egy, a Heti Válasznak adott hosszabb interjúban, melyben amúgy vehemensen tagadja ügynökmúltját, azzal próbálta magyarázni lépését, hogy nem tudja maradéktalanul ellátni polgármesteri és képviselői teendőit. Még a nagyon lojális jobboldali hetilap is rákérdezett, hogy mások: Toller László pécsi, Kósa Lajos debreceni vagy épp szegedi, nyíregyházi, szombathelyi kollégái miként tudják ezt összeegyeztetni, vagy épp ő miért tudta ezt megtenni az 1998-2002-es ciklusban – nem született érdemi válasz. Az is köztudott, hogy egy-egy parlamenti szavazat nagyon sokat ér lobbierőben, ezért sem szívesen mondtak le róla a nagyobb városok polgármesterei – közel kellett lenni a tűzhöz. Ez, mármint Szita partvonalon kívülre szorulása, mondjuk, meg is látszik Kaposváron.

Később, a Krakus-ügy napvilágra kerülése után vált világossá ennek a lépésnek a valódi oka: a Fidesz nem engedhette meg magának, hogy Szita ott üljön a parlamentben időzített bombaként, mikor Rogán Szíjjártó és a többi „fiatal” D-209-es pólóban flangált a parlamentben. (Nekik persze szabad volt ily módon véleményt nyilvánítani, szemben a mai Kövér-Mátrai-féle terrorral.) Ezért is röppent fel időről-időre, hogy valójában belső, fideszes leszámolásról van szó.

„Bugyutabéla”, „Kaposi Melinda”, alias „kaposym” színre lép

Két évig szorult a zabszem, hogy aztán végleg besüljön, mialatt az ügynökháború fel-fellángolt: jobbról is, balról is „buktak le” ismert emberek, Vikidál Gyula, Novák Dezső, vagy épp Molnár Gál Péter újságíró, színikritikus. 2004. november 23-án a Kossuth Rádióban vitatkozott egymással a három „ügynökszakértő”: Demeter Ervin (ex-MDF – Fidesz), Mécs Imre (SZDSZ) 1956-os halálraítélt, az ún. Mécs-bizottság vezetője, és Tóth Károly (MSZP). Tóth, a későbbi titokminiszter jegyezte meg a feszült hangulatú műsorban, hogy „a vizsgálódás során érintettnek találtak egy nagyon fontos fideszes embert, Demeterék emiatt vonultak ki és akadályozták meg a bizottság további működését”. A Mécs-bizottságot a D-209-es ügy után hozta létre 2002-ben a parlament, hogy megállapítsa (zárt körben persze), hogy kik lehettek még érintettek az országgyűlés tagjai közül. A vizsgálat tíz érintettet talált, de nem fejeződhetett be, mert az ellenzéki fideszes tagok bojkottálták a bizottság tevékenységét.

Így nem derült ki, hogy Szita Károly, vagy valaki más lett volna az a „nagyon fontos fideszes ember”, de az biztos, hogy Szita épp két évvel korábban mondott le mandátumáról egy nagyon-nagyon átlátszó kifogással. A Tóth-féle, „szivárogtatós” megjegyzéstől azonban megbolydult az Internet akkor már éledező közössége: az Index fórumoldalán, a „Polidili” alatt „Ki lehet az a fideszes ügynök?” címmel topic indult másnap egy „nehazudj fidesz” nicknevű fórumozó kezdeményezésére.

A kém, aki szeretett engem: az első bejegyzés Krakus-ügyben, baljóslatú utalásokkal

Különösebb érdekességek nélkül csordogált a fórumon a diskurzus egészen december 17-ig, mikor felkerült a fórumra a poszt „bugyutabela” nicktől, „kaposym” aláírással. Ez utóbbiról jegyezzük meg: egy hozzászóló szerint először nem is az Indexen, hanem az Origón jelent meg, Kaposi Melinda aláírással 16-án 18:40-kor, majd, miután ott nem váltott ki különösebb érdeklődést, ismételte meg a bejegyzést az Indexen a jószándékú ismeretlen 17-én 12:50-kor.

Erről – az itt látható – bejegyzésről sok vita zajlott, elsősorban mesterkéltségéről, életszerűtlenségéről. Meglehetősen árulkodó az „erősen szitált az eső”, mint érdektelen, oda nem illő megjegyzés, vagy az, hogy az illetőnek a szeretője lakásában „volt egy kis szobája is”, amellett kétséges, hogy a konspirációra azért többé-kevésbé kiképzett ügynökök távozásukkor elöl hagytak volna bármiféle kompromittáló dokumentumot, s persze az otthoni fénymásoló, melyet akkoriban két autó áráért lehetett kapni, és közintézményeknél is csak mutatóba volt itt-ott. Ez utóbbinak nyilván a folytatásban volt jelentősége: „bugyutabela” így üzent, hogy dokumentumai is vannak, nemcsak a szája jár. A magasabb szintű tudás viszont kétségtelen: a beíró ismerte azt a bizonyos, 1989. március 14-én kelt utolsó jelentést, amelynek záró mondatában Krakus utal arra, hogy, mint „BM tartalékos”, „társadalmi segítővé” válik.

És, ahogyan a színdarabban a falon lógó puska előbb utóbb elsül, a dokumentumok is előkerültek szép lassan, az érintett és a közvélemény reagált, a bűzös posvány felkavarodott:

ebből következően jön a folytatás is, rövidesen.

H. I.