Újságírás kolera idején, avagy ilyen az, amikor Belénessy Csaba elszabadul

Sajtószabadság-napi futballokosságok

Az már egyenesen tragikus, hogy miután Magyarország is szembesült a járvány elkerülhetetlen, és sejthetően robbanásszerű terjedésével, nem egy kormánypárti politikus, hanem egy magát valaha újságírónak tartó média-főmufti, Belénessy Csaba egykori pécsi MTV-vezető követelte ez okból a cenzúra bevezetését. Ilyenkor amúgy is tort ül a hivatalosság, a válságtörzsek a vírustörzsekkel versenyben szaporodnak. Ráadásul a sajtószabadság napjának mondhatni, előestéjén szólta el magát, mikor a hatalom rendszerint – Kaposváron is – perverz módon kitünteti, vállon veregeti a hozzá hű sajtókutyákat. Az elmúlt évtizedekben – beleértve az utolsó harmincat is – inkább az lett dicsőség, ha valaki megúszta plecsni nélkül.

Nincs kétségünk afelől, hogy Belénessy sokak kívánságának adott hangot:

bajban az ország, most bízni kell a vezetőkben, nincs helye kibeszélésnek. Mondja ezt, mikor Orbán Viktor miniszterelnök reggel bejelenti, hogy „nix iskolabezárás”, majd este homlokegyenest az ellenkezőjét. És akkor ezt kéne szó, vagy inkább röhögés nélkül hagyni.

Annak idején a töriórákon belénk verték: „alkotmányos monarchiában a király uralkodik, de nem kormányoz”. Nos, most éppen ez folyik Magyarországon: uralkodás van, viszont kormányzás qrvára nincs, s ezt a szekeret kellene tolni nagy erőkkel, Belénessy úr vezényszavára.

Nagyon nem kell megerőltetni magunkat ahhoz, hogy elképzeljük, milyen is lenne

a cenzúrázott médiatér: elég egy pillantást vetni a kormány által finanszírozott sajtóbirodalomra. Valójában, ha az elköltött közpénzek arányát nézzük, lényegében teljes a cenzúra Magyarországon, hisz jószerével minden milliárd ezeken az ellenőrzött csatornákon keresztül folyik a megfelelő magánzsebekbe.

Rémhírt terjeszteni, rágalmazni, ellenőrizetlen információkkal pánikot kelteni persze mindig is tilos volt, még a legszabadabb demokráciákban is, viszont a tisztességes tájékoztatásnak a járvány idején sokszoros a jelentősége.

És itt azért erős ellentmondásokat látunk – Kaposváron is.

Mert hogyan bízhatna meg a polgár egy olyan államban, amelynek feje bejelenti, hogy nem zárják be az iskolákat, aztán mégis, mellesleg pedig megfenyegeti a pedagógusokat, ha esetleg önhatalmúlag akarnának akciózni, ugrott a fizetésük. Kisvártatva alvezére, a fából faragott királyfi (Gulyás Gergely) pedig biztosít mindenkit, hogy ebből egy szó sem igaz.

Az első kaposvári koronavírus-riasztásról először a KAPOS-T adott – ellenőrzött és hiteles(!) – hírt. A kórház csak írásban feltett kérdésre volt hajlandó válaszolni – azzal is telik az idő – és csupán annyit, hogy „nincs náluk koronavírus-gyanúval kezelt beteg”.

A csókos Somogyinak és a többi talpnyalónak persze már elárulták, hogy megvizsgálták a protokoll szerint fertőzésgyanús esetet, s csupán influenzásnak bizonyult. Velünk ezt már nem osztották meg, pedig mi kérdeztünk először. És, mint már annyiszor, a KESMA-huszárok is tőlünk tudták meg, hogy volt ilyen történet. A kórház arra kérdésünkre sem volt képes válaszolni, hogy hány beteget tudnának elkülöníteni, megfigyelni-kezelni,

s hány lélegeztető egység van szükség esetére. Mert hát semmi közünk hozzá.

Szóval isten óvjon egy ilyen kormányzás mellett attól, hogy – akár a legjobb szándékkal is – elengedjék a láncról Belénessy Csabát. Az egyszerű, főleg falusi nép úgyis csak cenzúrázott médiatermékhez jut hozzá, a többieket meg legfeljebb betiltani tudnák, pl. az Internet blokkolásával, szűrésével.

Vagy az jut még eszünkbe, hogy talán pont ezért kellett ellopni lábon,

egy az egyben azt a sok tízmilliárd forintot, amit az EU digitális tananyagokra, online oktatási rendszerek fejlesztésére adott: ez is a cenzúra egyik magyaros-csavaros, mondhatni „futballokos” megoldása. Hogy a felnövő generációkat nehogy már ne tudják ásatag, avítt világukban fogva tartani.

H. I.


Ceterum censeo: változatlanul működik Kaposváron a „kpsvr” nevű, hamis impresszummal, hamis név alatt, törvénytelen módon, a politikai alvilág által üzemeltetett, rágalmazó weboldal. A sajtószabadság napján a sajtószabadság és Kaposvár eme szégyene mellett nem mehetünk el szó nélkül.


Fontos: a Facebook megváltoztatta az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!