A Kaposváriakért Egyesületet akarta elföldelni, de csak magát sikerült egyre mélyebbre ásnia Fejes István „díszcivilnek”…

…aki szerint Horváth Ákosnak látnoki képességei vannak

Hogy Fejes István a KAPOS-T írására adott, kpsvr.hu-n megjelent „válaszában” hazudik, mintha könyvből olvasná, nem meglepő, ahogy az sem, hogy – a 2022-es parlamenti választások nyitányaként – a legócskább pártellenes, ízig-vérig populista demagógiával próbál hangulatot kelteni. A teli szájjal előadott „civilkedés” közepette viszont mintha elfeledkezne arról, hogy az, akire a gátlástalan, erkölcsi mércét nem ismerő pártos önzés, a közgyűlésbe mindenáron bejutni akarás a legjobban ráillik, az éppen az ő szívbéli tettestársa, az LMP-s Felder Frigyes pártember.

Elképesztő logikai bukfencek, kínos önellentmondások, érvek helyett frázisok:

egyrészt megpróbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, másrészt rákenni 2019 kudarcát a „pártokra”, mintha ő és nemrég szemétre vetett egyesülete a közelben sem lettek volna, miközben a 2019-es, Fejes szerint „katasztrofális” önkormányzati kudarcban Feldernek kampányfőnökként oroszlánrésze volt. Fejes pedig, mint egyéni jelölt szintúgy csúnyán leszerepelt.

Fejes szövege helyenként tényleg komoly mentális egyensúlyvesztésről

tanúskodik: egy ponton pl. azt állítja, hogy 2019. augusztusban, a kampányidőszak kezdetekor a pártok kampányolás helyett „hetekig” a kompenzációs lista sorrendjén vitatkoztak, és – figyelem: „… Horváth Ákos polgármester-jelölt látta, hogy mit művelnek a pártok, csak a választók iránt érzett felelősség miatt nem lépett vissza. Nem akarta cserbenhagyni azt a közel 9 ezer embert, aki bízott benne”.

Honnan tudta ez a szegény jó Horváth Ákos augusztusban, hogy hányan fognak rá szavazni két hónappal később, októberben?

Emberünk ezt a kínos, már-már összefüggéstelen szóáradatot egy újabb

vaskos hazugsággal is megfejeli: azt állítja, hogy „az egyesület és a pártok közötti írásos megállapodás … szerint az Egyesület által támogatott jelöltek személyét illetően minden pártnak vétójoga van”. Eláruljuk: semmi efféléről nem esik szó a felemlegetett „dokumentumban”.

Oldalakon keresztül lehetne sorolni: Fejes azzal eteti – nyilván szépszámú és hálás – közönségét, hogy ő szívességet tett azzal, hogy a kompenzációs lista éléről a közgyűlésbe bejutva visszalépett, és visszaadta a mandátumot. A „lónak a f…át”, mondhatná erre a képen megidézett Hadházy Ákos: ahogy augusztus 27-i cikkünkben megírtuk, hogy az ő listavezetésük csupán kamu, Horváth Ákos és Fejes István vissza fognak lépni, és a pártok képviselői lesznek a listás bejutók.

És visszaléptek? Vissza bizony. Micsoda meglepetés…

 

Ahogy Fejes és a kpsvr hamisít, nem hamisít úgy senki: íme az eredeti kép, és fehér keretben az, amivel Fejes István a válaszát illusztrálta. 2019. májusában készült a kép a Corner étteremben rendezett, az ellenzéki összefogásról szóló fórumon. Fejes elegánsan kiretusálta a képről Pintér Lórándot, a PSzP elnökét. Csak Hadházy Ákossal szeretett volna egy képen mutatkozni, pedig ő már 2019-ben szakított a Mindenki Magyarországa Mozgalommal.

 

Sokadszor hangsúlyozzuk: ő maga, Fejes István kürtölte világgá

saját pici szájával, hogy azért vonták vissza teljes egyetértésben a listát, hogy „demokratikus módon, szavazással dönthessék el” a bejutók sorrendjét. Csak, miután a szavazás nem Feldernek kedvezett, éppen vérgyenge kampányfőnöki teljesítménye miatt, akkor ők – ahogy igazi demokratához illik – felrúgták a megállapodást. A szavazás egyébként – nyilván jobb híján – a legközelebb eső, 2019-es EP-választás helyi eredményeinek felelt meg a listasorrendben, így lett a DK, Momentum, Jobbik, MSZP, miután ez tükrözte legjobban az egyes pártok tényleges támogatottságát.

Fejes István most úgy próbál kijönni ebből a számára végtelenül kínos

szituációból, hogy teli szájjal gyalázza azokat a pártokat, amelyek egyáltalán látható szintre emelték a személyét. Ezzel viszont van egy kis baj, azon kívül is, hogy tettestársa, Felder Frigyes is egy virtigli pártember. A Mindenki Magyarországa Mozgalom, amelynek – állítólag – Fejes valamiféle megyei koordinátora (igaz, ennek nincs nyoma a mozgalom honlapján) deklaráltan összefogás-párti.

A Kaposváriakért Egyesületből kilépett pártok (a DK, Momentum, Jobbik, MSZP) viszont már 2020 februárjában kiadott közös közleményükben leszögezik, hogy egymással nem szakítottak, országos szinten pedig időközben létre is jött az eddigi legszorosabb együttműködés, a közös jelöltállítás. Akkor tehát, mikor Fejes István frusztrált kirohanásaiban az ellenzéki pártokat gyalázza, és a kaposvári összefogásról hazudozik,

erősen szembe megy az összefogás Márki-Zay-féle feltétel nélküli támogatásával.

Ahogy azzal is, hogy egy ellenzéki előválasztás nyitányaként – mert sejthetően majd lesz egy „jelölt” is, aki mellett kampányolni fog – a versenytársak ócsárlásával, piszkolásával kíván előnyre szert tenni. Az ellenzéki előválasztásnak nem erről kellene szólnia. Nyilván nem véletlen a nagy összhang: Fejes magas labdáit a Kaposvár Moston Szekeres-Marno Alán sorozatban csapkodja le – talán itt lenne az ideje végre hivatalosan is elhatárolódni ettől a szegény, mentális fogódzóit végképp elvesztett figurától. Nagyon szomorú lenne, ha ő és néhány nevenincs ismerőse akarná megmondani, ki legyen az össz-ellenzéki jelölt.

Aki talpig úriemberként hátba szúrja, elárulja korábbi harcostársait, majd, hogy a nyilvánosság előtt valahogy igazolni próbálja mindezt, még „kulisszatitkok” közreadása címszó alatt még bemocskolni is megpróbálja őket?

H. I.


Fontos: a Facebook megváltoztatta az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!