Válsághelyzet a Bene Akadémiánál: minden csapat kiesett az első osztályból, a szülők fellázadtak, és el akarják vinni a gyerekeket

Szita Károly kutyaszorítóban: Kéki Zoltánnak mennie kell?

Levelet kaptunk egy névtelenséget kérő olvasónktól, aki elsorolja, hogy a Kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián áldatlan állapotok uralkodnak: a gyerekek már semmilyen ellátást sem kapnak, s, ha pl. Debrecenben van a meccs, hajnali háromkor indulnak, mert a szállást sem fizeti az akadémia. Úgy fogalmazott: „óriási a felháborodás, egyre többen gondoljuk úgy, hogy el kell vinni a gyerekeinket”. A pénzszűke nyilván összefügg a szakmai munka mélyrepülésével: közel húsz éve nem volt még olyan, hogy egyetlen csapatuk se legyen az NBI.-ben valamelyik korosztályban. Nemtörődömség, klikkharcok, és persze az átkozott politika: a vezetőség és az edzői kar köszöni, jól van, szakmai igazgatóból viszont pár év alatt már a nyolcadikat fogyasztják.

Egy másik édesapa további részletekkel is szolgált a KAPOS-T-nek: elmondta, hogy

a szülők pontosan látják, hogy a szakmai munka hanyatlik, ám a hosszú évek óta változatlan összetételű edzői klikk roppant elégedett saját munkájával és azzal sincs szerintük baj, hogy most épp az utolsó „U” csapat is kiesett az első osztályból.

A folyamat hosszú évek óta tart: a Bene Akadémia 2011 óta a hetedik (!) szakmai

igazgatót „fogyasztja”, akik közül az épp aktuális mindig elmondta, hogy mit – és főleg kit – kéne lecserélni ahhoz, hogy előbbre jusson a Bene. A vége mindig az lett, hogy az illetőt elküldték, a szakmai stáb mellett kiállt a vezetés, maradtak – és maradt velük a langyos pocsolya.

A rend kedvéért a névsor: Botos Antal 2011-2013, Szapor Gábor 2013. július – 2014. december, Pusztai László 2015. január – 2016. június, Zsivóczky Gyula 2016. július – 2017. június, Czimmerman Árpád (megbízott) 2017. július –2017. december, Mink Olivér 2017. december –2019. június, Major Gábor (megbízott) 2019. július -?

Zsivóczky Gyula így nyilatkozott röviddel távozása után: „A kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia utánpótlás szakmai igazgatói székét adtam fel a DVTK U17-es csapatának vezetőedzői posztjáért,

de egy pillanatra sem bántam meg, életem egyik legjobb döntése volt.” Elhisszük.

Az utolsó távozónak, a pécsi Mink Olivérnek is az lett a veszte – fogalmazott a szülők egyike – hogy megnevezte azokat, akiket mindenképp le kéne cserélni a szakmai stábban, többségben edzőket. Erre az akadémiai és városvezetés, ahogy korábban is, feltűnő idegességgel reagált. Persze, ha arra gondolunk, hogy pl. az U10-es csapat edzője az a Gáspár András – nekünk amúgy régi kedvencünk – aki „civilben”

a Fidesz városi alelnöke, ezen túlzottan meglepődni nincs okunk.

A szervezet vezetői az akadémia honlapján, élükön Fantomassal. Láthatók köztük futballközeli jogászok, s mindenki, akit Szita Károly erre érdemesnek tartott: ők persze soha, semmiről sem tehetnek…

Mink Olivér – kaposvári viszonylatban szokatlan nyíltsággal – a helyi médiában (Kapos Tv, ill. Somogy Sportja), valamint a kaposvári közgyűlés elé kerülő beszámolóban sem rejtette véka alá a véleményét, meg is lett az eredménye:

ma már nem ő a szakmai igazgató.

Információink szerint ugyanakkor – eddig példátlan módon – a stábból még számos szakembernek nincs szerződése, habár a régi, az elmúlt szezonra érvényes már lejárt: így a soha el nem érhető, a Bene háza táján  csak „Fantomnak” becézett Kéki Zoltán elnök, és jobbkeze, Horváth Krisztián „akadémia- és sportigazgató”

létbizonytalanságban tart egy sor családfenntartót.

Mink Olivér elkezdett egy, korábban Kaposváron ismeretlen tehetséggondozó programot: a kiemelkedő képességű gyerekekkel külön foglalkoztak, felsőbb korosztályban játszatták őket, próbálták komolyan venni az akadémiai rendszer alapvető célját: a tehetségek kinevelését. Távozásával ez is megszűnt.

Az elvándorlás már most is ijesztő méreteket öltött: van korosztályos csapat,

ahonnan hét játékos távozott, pl. a Honvédba, de sokan csak olyan alacsonyabb szintű helyi csapathoz igazolnak, amiért az akadémia sem pénzt, sem az MLSZ pontrendszerében értékelést nem kap. Apropó, értékelés: talán mindennél ékesebben szól az elégedetlenek mellett az, hogy az MLSZ ún. produktivitási számítása szerint

a Bene Akadémiának korábban járó prémium ötvenmillióról nyolcmillióra csökkent.

Ez az az összeg, amelyet az akadémiák az általuk kinevelt, felsőbb osztályban, válogatottban, felnőtt csapatban játszó futballisták után kapnak. Ez a „felfelé áramlás” gyakorlatilag mára megszűnt.

A szülők az egyre súlyosbodó gondokat, ellentmondásokat látva petíciót fogalmaztak

nemrég, melyet eljuttattak Szita Károly polgármesternek. Ő fogadta is őket, s természetesen, szokása szerint mindent megígért: változást, pénzt, sikert. Ebből pillanatnyilag csupán Mink Olivér távozását látni, amelyből sejthető, hogy megint csak a kanapé cseréjére kerül sor a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia khm… szalonjában.

Természetesen minden beszélgetőtársunk hangsúlyozta, hogy a stábban vannak

elkötelezett, szorgalmas, és rátermett szakemberek, és, ami a legfontosabb: őket a gyerekek is szeretik, de az egész gárda szellemisége, a belterjesség, az önkontroll hiánya a többségnél alapos vérfrissítés után kiált.

Az sem lenne sportszerű, ha elhallgatnánk, hogy a fentiekkel együtt kissé biztatóbb hírek is eljutottak hozzánk: állítólag Kéki Zoltán nyugalmazott főjegyző, elnök augusztusban távozik, s vele együtt nyilván Horváth Krisztián ilyen-olyan igazgató is, akiről meg kell mondanunk, hogy a három évtizedes újságírói munkánk során

ennyire egyöntetűen rossz megítélésű szereplővel még nem találkoztunk.

Kéki utódját – állítólag – keresik, de az akadémiai igazgató szerepére talán lenne beszélgetőtársaink szerint is alkalmas jelölt Rajczi Péter személyében. Kaposvári, ill. labdarúgás iránti elkötelezettsége nem vitatható, s – bár nem szívesen idézünk olyan szégyenletes, alapvető erkölcsi-emberi normákat sárba tipró propagandaterméket, mint az origo, de mit tehetünk, ott jelent meg – véletlenül éppen most kapja meg az MLSZ-nél a sportigazgatói diplomáját, a TF-en pedig a sportmenedzserit.

Rajczi információink szerint holnap, tehát hétfőn tárgyal Szita Károllyal

(persze: ki a bánatos, szomorúszeművel, ha nem vele, elvégre ő mindenhez ért), s esetleg szerepet vállalhat az akadémiánál, bár még játszani is szeretne legalább egy évig.

A Kéki Zoltán-Horváth Krisztián párosnál pedig csak jobb jöhet. Szita Károly – elvégre küszöbön a választás – lépéskényszerben, de inkább kutyaszorítóban van: változtatni is kéne, de azért maradjon minden és mindenki a régiben, vele, a fejtől együtt, akitől az egész bűzlik: nos, ez lesz az igazi bűvészmutatvány.

H. I.

Lesz ám második rész is: abban a Bene Akadémia pénzügyeivel foglalkozunk.


Fontos: a Facebook megváltoztatta az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!