Már komolyan meglepődnénk, ha lenne egy olyan nap, amikor nem jön szembe valami a régi szép kádári időkből: hol a rezsicsökkentés, hol pedig a teljes foglalkoztatottság pártkongresszusok kötelező dekorációjaként előadott agyréme. Szita Károly városünnepi, évértékelő beszédében most nem a hitről, hanem – végtelenül eredeti módon – álmokról beszélt. Azt mondta, neki is van egy, ebben hasonlítanak ő és ez a Martin Luther King. Sajnos folytatásként a nagyszerű polgárjogi harcoshoz méltatlan, inkább Oravecz Nóra gagyiblogger bárgyúságaira emlékeztető, hurkafesztiválon töltelékként azonnal felhasználható közhelyeket sikerült mellékelnie, lényegében értékelhető konkrétumok nélkül. Most áttért az „erős városról”, meg a „hiszünk egymásban”-ról az aktuális mantrára: „aki dolgozni akar, az kapjon is munkát”. Ez most a fő direktíva, épp itt tart a Habony-művek agytrösztje az MSZMP kongresszusi jegyzőkönyveinek feldolgozásában. Arccal a gyógynövénytermesztés felé, előre a szocializmus építésének „úTJán”.
Ennek szellemében érték egymást a közelmúltban is a „munkahelyteremtő” handabandák Kaposváron: „ha munka van, minden van, ha munka nincs, semmi sincs” – inkább az érdemelne valamilyen városi kitüntetést a nemrég megtisztelt pártcsinovnyik helyett, aki összeszámolná, hányszor hangzott el ez a bornírtan semmitmondó „bölcsesség” Kaposvár „első embere” – ezt megint imádjuk – szájából. (Megszólalásainak színvonala alapján sokkal inkább „elő”, mint „első”.) Ha valaki nem tudná, a 2014-2020 közötti EU-s költségvetés fő csapásiránya ugyanis a gazdaságfejlesztés – állítólag. Ez persze nem ilyen egyértelmű, maradjunk annyiban, hogy az EU, ahogy korábban is, elég nagy szabadságot ad az egyes felzárkózó országoknak a fejlesztési pénzek elköltésében, s ez Kaposvár esetében korántsem üdvös.
Csak egy rövid példa: az előző ciklusban meglehetősen súlyos EU-milliárdok „lettek elköltve” Kaposvár belvárosára, szökőkutakra, díszburkolatokra, Szivárványra és Agorára, csupán egyet kellett tenni: minden pályázatba beírni a varázsszót: „funkcióbővítés”. Tehát kevés volt, hogy repedezett az aszfalt a Noszlopy utcában, hogy potyog a csempe a „Kiliánról”, hogy nem ártana kipofozni kicsit azokat a köztereket, ahol a polgármester olykor átsétál, hadd érezze már magát szegény kicsit jobban szeretett városában. Mára világossá vált: szó sincs semmiféle „funkcióbővítésről”. A belváros ugyanazt a „funkciót” tölti be, mint korábban: jellemzően itt haladnak át az emberek a tömegközlekedési gyűjtőpontoktól a Tesco és a többi bevásárlóhodály felé, miután sikerült a városközpontot lezülleszteni Stühmerestől, Csokonai fogadóstól, üzletsorostól, Somogy Áruházastól szisztematikusan, precízen.
Funkcióbővítő szökőkutak és a funkcióbővített mozi. Azért csak mozi, mert a gyengélkedő színház nem bírja a konkurenciát.
Az Agorára tekintve pedig úgyszintén nincs józan elme, amely azt mondaná, hogy igen, ez a kétségkívül impozáns építmény valóban találkahelye lett a kaposvári embereknek, a kultúra és a társas érintkezés otthona. Ha épp nem kong az ürességtől, akkor a színvonalemelés jegyében pl. helyet ad Oravecz Nóra blogger inspirációinak (tudják, ő a távgyógyító Gyurcsók József modernizált, frufruval súlyosbított változata), így a „blogján már megszokott motiválását személyesen kaphatod meg”. Nesze neked, magyar nyelv, kaposvári kultúra.
Inspirációkban persze jók vagyunk: tudjuk, hogy Sólyom Sándor újdonsült Rákóczi-tulajdonost is maradásra inspirálta Szita polgármester – sikeresen. A kaposvári közélet legújabb primadonnája két és félezer szurkoló alig több, mint ötven százalékának könyörgésére végül felvállalta a megmentő nehéz, ámde hálátlan szerepét. Közben ugyan kiderült, hogy van esélye a korábbi, emberrablásban való részvétele miatt letöltött börtönévek mellett újabbakra: most épp „egy prostituáltakat futtató bűnszervezetnek segített a bevételt tisztára mosni”, s ezt honorálta a bíróság – egyelőre első fokon – újabb letöltendővel.
Nos, talán elsősorban ezt nem érti Szita Károly, és azok, akik bólogató sleppjét alkotják: legtöbbször az ilyen és ehhez hasonló ügyek miatt maradnak távol a befektetők egy várostól. Aki ugyanis a saját pénzét, jó hírét kockáztatja, először tájékozódik, ahogyan a Sólyom-féle ajánlat előtt is illett volna. És a helyet, ahol látszat-, ill. kirakatberuházásokat tapasztal, zűrös ügyeket, sok-sok botrányt, gyenge lobbierőt, kultúra helyett harmadosztályú blöfföket, leplezetlen önkényt, a demokratikus értékek semmibe vételét, vagy épp durva protekcionizmust, netán brutális ingatlanadó-emelést, azt messzire elkerüli.
Nem érti továbbá azt sem, hogy az államnak és az egyre kevesebb önállósággal rendelkező önkormányzatnak indirekt módon: infrastruktúra-fejlesztéssel, az oktatás színvonalának emelésével, s hasonlókkal: pl. a közösségi lét tartalmasabbá tételével kell a vállalkozásokat segíteni a munkahelyteremtésben. Ezeken a területeken Kaposvár leszakadása más, különösen a dunántúli megyei jogú városokhoz hasonlítva folyamatosan növekszik. Ez az, amiről egyre kevésbé lehet a fellengzős dumákkal elterelni a figyelmet.
Ez ám a teljesítmény: évtizedekig élni két-három mondat ismételgetéséből. Eszerint eddig csak gyengítették a kaposvári vállalkozásokat…
Kecsketenyésztéssel, gyógynövény-termesztéssel próbálkozik a Fidesz-agytröszt Kaposváron: ez talán egy 10-12 ezres lélekszámú kisvárosban még elmenne, de egy megyeszékhelyen a közismerten állami támogatásra szoruló agrárgazdaságra alapozni: a totális csőd beismerése, nem több.
Hozta a formáját a polgármester 30-án, a „Somogyi Gazdasági Évnyitón” is, mely csupán egy, a többihez hasonló – fél ház előtt zajló – érvénytelen pofavizit volt, ahol újra és újra el lehetett mondani a szokásos leharcolt ostobaságokat: „a 2008-as pénzügyi válság idején előremenekült a város” – ja, egy adósságválság kellős közepén újabb és újabb hiteleket felvenni, s azzal más városok építőcégeit kistafírozni tényleg zseniális ötlet. A folytatás még jobb: „60 millió forintból 285 munkahelyet mentettek meg” – nos, aki elhiszi, hogy Kaposváron, vagy bárhol a világon kétszázezer forintból meg lehet menteni egy munkahelyet, azt azonnal ki kell nevezni valamelyik helyi médium főszerkesztőjének. Vagy, mert olyan ostoba, esetleg olyan aljas, hogy ezt szó nélkül hagyja – mindkettő alkalmaztatási feltétel Kaposváron.
„A legkisebb vállalkozásoknak 171 millió forintnyi iparűzési adót engedtek el, míg 191 milliónyit átütemeztek”. Oh, hogyne. Jellemzően azoknak, akik amúgy sem tudtak volna fizetni, éppen a kaposvári gazdaság állapota és a fizetőképes kereslet hiánya miatt. Érdemes egy pillantást vetni az önkormányzat – amúgy kínosan ronda, ásatag – honlapján a legnagyobb adósok közzétett listájára: számos nagy múltú, ismert cég, vállalkozás sorakozik ott, melyek anno fontos szerepet játszottak a város gazdaságában, s majd’ mindegyik neve mellett ott a baljós rövidítés: „FA: felszámolás alatt”, „VA: végelszámolás alatt”…
Közülük az egyik az egykor virágzó kaposvári nyomda a maga tíz milliójával. Szomorú sorsáról már írtunk, s ami még lehangolóbb, hogy szinte közvetlen közelből kell szemlélnünk, hogyan csinálják mások jobban, eredményesebben: Zalaegerszegen tavaly év közepén indult egy négy és fél milliárd értékű zöldmezős nyomdaberuházás a német Edelmann-csoport által. Úgy tudjuk, a felszámolás alatt lévő Kaposvári Nyomda Kft. alig használt, világszínvonalú gépei is ide kerültek. És foglalkoztatottak: magas képzettségű, jól kereső nyomdászok, grafikusok, gépmesterek. Nem kecsketenyésztők, kutyabenge-dugványozók.
Nem véletlen, hogy a dunántúli megyei jogú városok döntő többségében sokkal jobbak a munkanélküliségi mutatók: a decemberi adatok szerint Kaposváron 5,37%, amely nem tűnik soknak, de ne feledjük el, hogy a magyar munkanélküli segély csupán három hónap, annak ellenére, hogy az erre vonatkozó járadékot ugyanúgy vonják az alkalmazottaktól, mint mikor kilenc hónap járt érte. A gyalázatosan, Európában kirívóan alacsony segélyezési idő következtében sokkal előbb kiesik az ember a rendszerből, mert az átlagos munkához jutás ideje ugyanúgy 10-13 hónap, mint korábban.
A kaposvári 5,37%-kal szemben az újabban súlyosan deprimált Pécsen 5,15 az arány, Sopronban viszont 0,99 (!), Szombathelyen 2,77, Veszprémben 3,57, Szekszárdon 4,41, Zalaegerszegen 4,34. Az egykori bánya-, ill. iparvárosokban, Tatabányán és Dunaújvárosban is jobb a helyzet, (4,21 és 4,99), sőt Kelet-Magyarország legtöbb megyei jogú városában is: Hódmezővásárhelyen 3,71 (egy évvel korábban még 5,28 volt), Békéscsabán 4,95 (6, 31-ről).
És tessék ízlés és vérmérséklet szerint nyugodtan röhögni vagy sírni: Szita megint elővette az említett „tanácskozáson” a dumát a „Kaposvár-modell”-ről. Hihetetlen: nincs egyetlen mutató, statisztikai adat, melyben ne lennénk a legalsó ötödben a megyei jogú városok közt, s eközben lehet „modellről” hadoválni.
Mi a „Kaposvár-modell”? Menekülj visítva?
Ja, és ráadásul BB Évi, városunk egyetlen valamire való celebje is a zárt osztályon marad.
H. I.
