Ne engedjétek politikusokhoz a kisdedeket!
Túlságosan azért nem lepődtünk meg azon, hogy a helyi, görcsös sikerpropagandára kondicionált cselédsajtóban éppen azok a hírek nem jelennek meg, amire igazán büszke lehetne a kaposvári polgár, s persze azt fújják fel a szokásos „fellegvár” fordulattal hatalmasra, ami nem egyéb ótvar műmájerkedésnél. Hallgatni – persze jó okkal – arról, ami előtt tényleg levehetnénk a kalapunkat, hallgatni arról, ami miatt sikítani kéne, s persze szétlocsogni azt, ami legfeljebb egy mondatot, ha megérne. Persze nem agysebészek vezénylik a helyi propaganda-kórust, miután – Esterházy Pétert idézve – „… ezekre az állásokra ezért a fizetésért püspököket nem kaphatunk.” Mondjuk, Varga László atyát úgy tűnik, éppenséggel más fából faragták.
Merthogy ő volna az, akire éppen most nagyon büszke lehetne a városa:
a Szemlélek katolikus blog nyomán számolt be róla az országos sajtó – egy része –, hogy Magyarországról négy egyházi méltóság: Varga László kaposvári megyéspüspök, Bíró László tábori püspök, Beer Miklós váci megyéspüspök és Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát
deklarálta csatlakozását Ferenc pápa kezdeményezéséhez egy új egyházi kultúra kialakítására. Senki más.

Varga László atya, kaposvári megyéspüspök
A katolikus egyház feje augusztus közepén írt levelet a világ katolikusainak, arról, hogy hogyan lehetne megelőzni az egyházban előforduló szexuális visszaéléseket, és írországi látogatása során nyilvánosan bocsánatot kért az áldozatoktól.
Közismert, hogy Beer Miklós, Bíró László és a pannonhalmi főapát – a kaposvári megyéspüspökkel együtt – a magyar katolikus vezérkar – fogalmazzunk így – liberális szárnyához tartozik. Nem véletlen, hogy Varga atya már plébánosként akkor állást foglalt az irgalmasság nevében a menekültek érdekében, amikor a Fidesz és a kormány a leghangosabban túráztatta az idegenellenességet minden létező eszközén.
Úgy tűnik tehát, hogy arra kérdésre, amit akkori írásunkban feltettünk, a válasz az, hogy Varga László püspök következetesen kitart Ferenc pápa irányvonala mellett. Tegyük hozzá, amit akkor is kiemeltünk: a szélsőjobb, melyet ma már egyértelműen a Fidesz képvisel Magyarországon, engesztelhetetlen gyűlölettel viseltetik e gondolatok iránt: a párt megmondóembere, az ötös számú párttagkönyv büszke tulajdonosa,
Bayer Zsolt „demens vénembernek”, ill. „gazembernek” nevezte a pápát menekültügyi álláspontja miatt.
És erre nagyszerűen rímel a parlamenti jegyzők gyöngyének, Kaposvár képviselőjének, Gelencsér Attilának a jelenleg aktuális Facebook-borítóképe:

Lenyűgöző NER-kompozíció: a Bencsik testvérek, akik éppen most szeretnék jogi úton kikényszeríteni, hogy ők nem kommunisták, közrefogják Gelencsér testvért és Bayer testvért. Utóbbi nevezte Ferenc pápát demens vénembernek nemrég.
Gelencsér nem először büszkélkedik ezzel a társasággal, úgy látszik, ez amolyan elemi ösztön nála.
Ami Laci atyát illeti, a hatalmas respectünk mellé azért tennénk egy megjegyzést: számos információ alapján úgy tudjuk, hogy a hivatalosnál némileg bensőségesebb kapcsolatot ápol Szita Károllyal. El nem tudjuk képzelni miért, talán ő is a Nagy Bűnöst, testvéreinek és házanépének elárulóját látja benne, akit krisztusi teljesítmény lesz megtérésre késztetni,
hogy megvallaná végre, amit évtizedekig eltitkolt.
És felhívnánk a tisztelt püspök atya figyelmét arra is, hogy Szita Károly előszeretettel él azzal, amit, ha nem is olyan élesen, mint az egyházon belüli abúzus különböző formáit, de azért nagyon sokan elítélnek: a politikai pedofíliának nevezett kampányfogással. Hangsúlyozzuk: politikairól beszélünk, arról, hogy politikusok saját népszerűségüket kisgyermekek szerepeltetése árán próbálják növelni.
Számtalan esetben megtette ezt, utoljára pár napja, melyet aztán fel is kapott az országos sajtó: tolltartókat osztogatott a református iskola kisdiákjainak. Év elején pedig az – egyébként az országban sok-sok helyen bevett gyakorlatnak számító – ingyenes úszásoktatás kapcsán mutatkozott egészségtelen közelségben ártatlan kisgyermekekhez.

Bal oldalon az elhíresült tolltartó-osztás, mellette pedig a polgármester legutóbbi uszodai alakítása, midőn valami olcsó, papírból hajtogatott bizbasszal csalogatta magához a gyerekeket.
Úgy tudjuk, hogy minderre pl. az állami intézményfenntartó – vagy csak a kaposvári tankerület – már olyannyira fel van készülve, hogy év elején aláíratnak egy „Nyilatkozat” című papírcetlit a szülőkkel. Ebből – szerintünk törvénytelen módon – nem kapnak példányt, s az áll rajta, hogy hozzájárulnak (vagy sem) a gyermekük „iskolában tanítási időben, szabadidőben fénykép, illetve videofelvétel készítéséhez, újságcikkhez, honlapon történő megjelenítéshez, sajtóbeli híradáshoz…”.
Információink szerint legfeljebb öt százaléka meri a szülőknek a „nem” választ aláhúzni. Félnek a kirekesztéstől, a retorzióktól.
Mi ugyanakkor arra biztatnánk mindenkit – akár utólag is, megtehetik – tiltsák meg, hogy a gyermekük képmását, vidámságát, kíváncsiságát, szépségét politikusok aljas indokból ótvar, olcsó kis üveggyöngy-ajándékokkal megvásárolják.
És úgy gondoljuk, Varga püspök úr is szólhatna néhány kegyes szót az ügyben: a gyermek szent, a gyermek tabu.
Ha a polgármester vagy bárki más ajándékozni akar, ne magát tolja előtérbe, ne hurcolja magával sajtócsicskásait, szánalmas médiacirkusszá alacsonyítva az állítólagos jótettet. Adjon, ha akar névtelenül, csendben.
Hányat is tiport a földbe Pál apostol korinthusbéliekhez írott első levelének tanításaiból ez a nagyszerű ember? Szerintünk mindet.
És tegyük fel halkan a kérdést: ha egy ellenzéki politikus szeretné közpénzből vásárolt gagyi ajándékait osztogatni közoktatási intézményben, tanítási időben: kapna rá engedélyt a tanügyigazgatástól? Ugrálna körülötte a helyi, közpénzből fenntartott csicskamédia kamerákkal, fotómasinákkal? A fideszes szülők szó nélkül tűrnék? Hát hogyne.
Értjük persze püspök atyát, hogy Ferenc pápának is be kell segíteni időnként a középpályán egy-egy férfias ütközéssel, blokkal, de itthon, házunk táján is veszélyben vannak a keresztényi értékek. És nem a kormánypropaganda által sulykolt menekültek, hanem saját farizeusaink által.
H. I.