Temetni, nem dicsérni…
Tegnap – ahogy a Kádár-rendszer Néphadseregében volt szokás mondani – „ünnepi állománygyűlésen” végeztetett be Gödöllőn a Kaposvári Egyetem húsz éves története. Kaposvár a legnagyobb vesztese az agráregyetemi centralizációnak, ugyanis a veszprémi Pannon Egyetemtől csak a keszthelyi agrárkart, az egri Eszterházy Károly Egyetemtől csupán a gyöngyösi campust vették el, viszont Kaposvárt tokkal-vonóval bedarálták a létrejövő agrár-monstrumba. És még jó képet is kell vágni hozzá: mintha a kisegér azon örvendezne, hogy, miután megette a macska, „egy nagy szervezet részévé válik”. Végül is…
Nyilván nem véletlen, hogy a kaposvári polgármester holmi desedai
lángosozós kirándulás kedvéért kihagyta a város számára végtelenül kínos halotti tort, elküldte maga helyett újdonsült, sokadik alpolgármesterét, Pintér Rómeót, hadd szokja a megaláztatást, lesz még része benne bőven. Mindaz, amiért az elődök: Baka József, Horn Péter – de említhetnénk Babarczy Lászlót vagy Leitner Sándort is – küzdöttek-fáradtak, olyanok kezébe kerül, akiknek az elmúlt húsz év eredményei semmit nem jelentenek, legfeljebb megszerezhető földbirtokokat, hasznosítható ingatlanokat, mások munkájának lefölözését.
A Szent István Egyetem vezérkara vehemensen bizonygatja,
hogy Kaposváron nem változik semmi. Szerintünk éppen ez kelthetne a jelenlegi oktatói gárdában és az adminisztratív-technikai munkatársakban gyanút. Például Gyuricza Csaba megbízott rektor az ünnepségen beszélt a „párhuzamosságok felszámolásáról”.
Abba, hogy ez a gyakorlatban azt jelentheti: van gazdaságtudományi kar Gödöllőn, és van egy Kaposváron, s akkor talán az egyiket meg lehetne szüntetni, belegondolt már valaki? Van tippünk, hogy melyik kerülne sorra előbb.
A Kaposvári Egyetem honlapján már az új dizájnelemek láthatók, és persze az aktuális diadaljelentés. Mostantól minden másképp lesz, meglássátok.
Csak idő kérdése, hogy „rádöbbenjenek” Gödöllőn, esetleg úgy,
hogy még életükben nem is jártak Kaposváron, hogy mennyire felesleges és gazdaságtalan a művészeti kar Bajcsy-Zsilinszky utcai épületegyüttesét fenntartani, s éppen melyik kisebb vagy nagyobb egyháznak, szektának vagy mezei futóbolondnak lehet elpasszolni a biztos bűnbocsánatért cserébe.
Arra is van tippünk, hogy mennyi idő múlva áll elő régi kedvencünk,
Vidnyánszky Attila – ma éjfélig még művészeti rektorhelyettes, hogy valami jó hírt is mondjunk – azzal, hogy „központosítani kell a színészképzést, meg kell szüntetni a párhuzamosságokat”, miután elfoglalja cseppet sem méltó helyét az alapítványba kényszerített Színművészeti kuratóriumában. Akkor már nem lesz fontos Kaposvár, főleg, hogy nem viselheti a tükörbársony függönyanyagból fércelt rektorhelyettesi klepetust és a csillogó láncon fityegő kutyabárcát.
Szita Károlytól és Gelencsér Attilától pedig, ha valóban városukért kiállni kész,
elkötelezett politikusok lennének, a legkevesebb az volna: kilépnek a Fideszből, demonstrálva, hogy Kaposvárt pótolhatatlan veszteség érte.
Ja, hogy akkor mindkettőjüket három napon belül – korábbi, a felcsúti Orbán-haciendán gondosan dokumentált érdemeikre való tekintettel – rabszíjon vezetnék el? Nos, az volna az igazán pótolhatatlan veszteség, nem az egyetem.
H. I.
