Átlátszó bizonyítvány-magyarázat
Talán még nem kell részleteiben felidézni a kaposvári médiaviszonyokban tavaly ősszel-télen bekövetkezett változásokat: a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opimus Press megszerezte a Somogyit is birtokló Mediaworks többségi tulajdonát. Egy hónap múlva kirúgták Ficsór János kiadóvezetőt, Czene Attila felelős szerkesztőt, és a korábban nyugdíjazott egykori MSZMP-apparatcsikot, Lengyel Jánost nevezték ki a szerkesztőség élére. Két munkatársnak két hét múlva mennie kellett, a legkevésbé sem titkolt politikai megfontolásból. Nemrég egyikük, Vas András alkalmasnak látta az időt, hogy az Átlátszó hasábjain apróra beszámoljon a „szabad” Somogyi utolsó napjairól, mindeközben belerúgjon egy embereset korábbi főnökébe, Czenébe, aki ezt nem hagyta szó nélkül.
Őszintén szólva számítottunk valami hasonlóra: végül is az újságírónak a szó a fegyvere, Vas András pedig korábban is írt már az Átlátszónak. Mi – elismerve teljesítményüket a független újságírás terén – nem kedveljük különösebben az oldalt, miután egy Kaposvárról és Szita Károlyról szóló cikkük lényegében pontról pontra átvette a KAPOS-T megállapításait, és hét-nyolc írásunkat kimazsolázva összehoztak – forrásmegjelölés nélkül – egy Kaposvár-zanzát. Mikor közös ismerősünk révén finoman reklamáltunk, kiderült, hogy a szerző csupán a nevét adta egy helyi kommunikáció szakos hallgató munkájához, aki mellesleg egy ismert kaposvári személy csemetéje. Átlátszó.
Már a cikk bevezetőjével is gondjaink vannak: Vas az „az egyik legszínvonalasabb megyei lapnak”, nevezi a Somogyi Hírlapot, ami egyrészt erős túlzás, másfelől kétes ízlésre valló öndicséret. Egy korábban Kercza Imre, Lengyel János és Árpási Zoltán retirált katonatiszt által vezetett lapról beszélünk, amely olyan dicső tettekkel írta be magát a magyar újságírás aranykönyvébe, mint pl. Szita Károly ügynökmúltjának eltagadása, a polgármester kimosdatása.
A KAPOS-T sajtószabadságról szóló dossziéjában legalább harminc-negyven témát sorolunk fel csak az elmúlt három évből, amelyről a Somogyi hallgatott, támogatva ezzel a városvezetést.
Az Átlátszó-cikk címfeje
Vas érvelése a továbbiakban is erőtlen: egyrészt azzal magyarázza a Somogyi korábbi függetlenségét, hogy náluk nem vásárolt sem a város, sem a megye, sem a kormányhivatal hirdetési felületet. Nos, ez sem igaz: 2010-ig nagyjából évente 15 millió forintot költött Kaposvár városa azokra az aláírás nélküli polgármesteri „öninterjúkra”, amelyek bűzlöttek a propagandaszólamoktól, s csak egy egészen kicsi „x” jelezte a sarokban fizetett voltukat.
Ugyanitt arról se feledkezzünk meg, hogy a Somogyi a mai napig kedvezményesen bérli a várostól a Kontrássy utcai székházat.
2010 után Szita polgármester elkezdte építgetni saját médiáját, a Kaposvár Mostot és kapcsolt részeit, csupán ezért maradtak el az oldalvásárlások, és, mint arra a Kaposvár Most egy szösszenete utal, éppen fordítva volt: először maradt el a Somogyinak folyósított bőkezű apanázs, és ezután hűvösödött meg a viszony.
Az pedig még kínosabb, hogy a kritikusság ügyében a Médianapló c. blogra hivatkozik Vas: szegény Zöldi László dilettáns szöszmötölését, és azt, amit ő „ütős mondatoknak” nevez, a szeriőz sajtó világában élő ember nem veszi komolyan. Ráadásul Vas az „ütős mondatokat” kritikus véleményként értelmezi, ami teljes félreértés: legfeljebb kissé figyelemre méltóbbak a vidéki sajtószöveg szürke masszájánál.
A következő megállapítás pedig egyenesen fájdalmas:
„A lap vezető újságírói (na, kik is voltak azok?) számára jellemzően nem léteztek (!) helyi tabutémák: a megyei, kaposvári s más települési potentátok, illetve országgyűlési képviselők többször is a főszerkesztő-kiadóvezetőnél próbálták elérni, hogy egyes ügyekkel ne foglalkozzon a szerkesztőség, sőt, nem ritkán a budapesti központhoz fordultak.”
Ám ehhez a sommásan öntetszelgő megállapításhoz egyetlen példát sem csatol, ez pedig már az Átlátszó szakmai reputációjára nézve is kínos. Itt csak egyet említenénk a számtalan közül, melyről – a „vezető újságírók” minden igyekezete ellenére – sikerült mélyen hallgatniuk: Szita Károly Urbánus blogon folytatott arcátlan (köz)pénzlenyúló tevékenysége. Továbbiakat lehet böngészni a KAPOS-T sajtószabadság-dossziéjában.
A cikkben aztán bőségesen részletezi a szerző a szerkesztőség belső viszonyait: ki mennyit keresett, mi volt a kötelező penzum, milyen pletykák forogtak 2014-től kezdve a tulajdonosváltásról. A kincstári duma aztán a 2016-os, gumiégetős ügy kapcsán éri el a tetőpontját, ezt muszáj idéznünk:
„Egyedüliként a megye médiumai közül nemcsak a városházi támogatást élvező befektetőnek adott teret, hanem az ellenzőknek, független szakértőknek, civileknek is.”
„Egyedüliként a megye médiumai közül” – nos, ez több, mint arcpirító.
A KAPOS-T volt az egyetlen médium, amely a bejelentés napján rámutatott a polgármester és a Homatech közt titokban megkötött paktum pimaszul önkényes voltára, a Somogyi csupán szenvtelen néhány sorban konstatálta, hogy épül egy hulladékfeldolgozó a városban, majd néhány nap múlva lehetőséget adott Szita Károlynak, hogy elmondja az összes hazugságot, ferdítést, csúsztatást a gumiüzemmel kapcsolatban.
„… pártatlanul, a köz érdekeit szem előtt tartva, naprakészen, több esetben exkluzív információkat napvilágra hozva, s a jelentős politikai nyomásnak ellenállva foglalkozott az üggyel” – nos, a PR-ízű szövegből csupán annyi igaz: mikor érezték a közhangulat megváltozását, elkezdtek kissé más húrokon cincorászni. Leginkább persze csak a KAPOS-T nyomában járva (lásd: százhalombattai szakértői vélemények, Falussy Lajos vitairata, ISCC-tanúsítványok), de a Kaposvár Most által készíttetett hazug, torzító közvélemény-kutatásról pl. egy árva szót sem szóltak.
Gyanítjuk, tették mindezt leginkább zsugorodó példányszámuk megtartásának okán, szélkakasságból.
Apropó, példányszám: Vas a cikk elején így ír: „a legszembetűnőbb változáson – s ezzel párhuzamosan a legnagyobb példányszám-visszaesésen – a kaposvári székhelyű Somogyi Hírlap esett át”. (Úgy érti: az októberi vezető- és tulajdonosváltás után.) Ha netán komolyan vennénk ezt az oksági összefüggést, akkor érdemes nagyobb időtávból is megnézni: a Somogyi fénykorban hatvanezres példányszáma a kilencvenes évek közepére-végére nagyjából 26 ezerre esett vissza, ebből küzdötte le magát tizenhatezerre mára. Ehhez képest a szomszéd megyében a Pannon Lapok tulajdonú Zalai Hírlap egy Somogynál kisebb megyében meg tudta tartani a negyvenezres példányszámot.
Akkor hogy is van ez? Van összefüggés a színvonal és a példányszám közt, vagy nincs? Mert ha igen, hiába minden kincstári öndicséret: a Somogyi az egyik legsz@rabb megyei lap az országban – és nem most kezdett az lenni.
Talán említsük meg e helyt, hogy pl. a 2014-es két választási kampány előtt nemes egyszerűséggel kijelentették (Czene Attila felelős szerkesztő), hogy a jövőben nem vesznek részt ellenzéki sajtótájékoztatókon, és nem továbbítják közleményeiket. Nesze neked, sajtó- és véleményszabadság. Persze a fideszes ilyen-olyan rangú funkcionáriusok és hivatalnokok által napi rendszerességgel celebrált önünneplésekre ez nem vonatkozott: arról mindig első helyen tudósítottak.
De szóba hozhatnánk azt a kirohanást is, amelyben Vas András az ellenzéket „bicskanyitogató” viselkedéssel vádolja a pedagógustüntetésekkel kapcsolatban. Bárhogy kerestük, egyetlen hasonló hangnemű Fidesz-bírálatot sem találtunk a munkásságában, a Somogyiban viszont a Lengyelt megelőző időkben is rendszeres téma volt az ellenzék ócsárlása. Ennek egyik oszlopa, Szűcs Tibor ma már nem az online változattal molyol, hanem, ahogyan Vas fogalmazott (nyilván magára gondolva) „vezető újságíró”. A másik régi, hardcore Szita-rajongó, Márkus Katalin pedig szerkesztővé lépett elő.
A cikk további részében aztán ismét a napi történések jönnek, érdemi információk nélkül – ahhoz, hogy Lengyel János balról jobbra vagy fordítva ingatta a fejét, tényleg semmit nem tudnánk hozzáfűzni.
Érdekes csak akkor lesz ismét a szöveg, mikor Vas András elkezdi alázni egykori főnökét, Czene Attilát.
Nem tudjuk, milyen megfontolásból teszi, ugyanis ezekben a részekben sincs olyan lényegi mozzanat, amiből arra következtethetnénk, hogy a szerzőt más is motiválta, mint, hogy az általa lenézett, magánál szerényebb képességűnek gondolt felettesébe elegánsan belerúgjon.
Czene Attila figyelmét mi hívtuk fel a cikkre, felajánlva neki a reagálás lehetőségét a KAPOS-T-n, abból az egyszerű megfontolásból, hogy, míg Vas Andrásnak úgy tűnik, van nyilvános megszólalási lehetősége az Átlátszónál, addig Czenének tudtunkkal nincs. Ő írt is egy választ, de végül megkönnyítette a dolgunkat, mivel az Átlátszónak is elküldte, akik – becsületükre legyen mondva – hozzáfűzték az eredeti cikkhez, így ott elolvasható.
Döntse el mindenki maga, kinek ad igazat, ill. mennyire volt elegáns Czene savazásának beemelése a többnyire kincstárian kongó szövegbe. Mi pl. kíváncsiak volnánk arra, mit jelent ez a rejtélyes mondat: „… a felelős szerkesztő például kétségbeesett lépéseket tett, hogy elkerülje menesztését, ám szervilizmusba hajló kísérleteinek a szerkesztőség ellenállt”.
Nocsak: a tényfeltárás büszke zászlóshajója, az Átlátszó sunyi célzásokkal operál?
Vajon mik lehettek ezek a kísérletek? Kiírta az ajtajára Czene, hogy „bárkinek kinyalom a seggét, aki garantálja, hogy felelős szerkesztő maradhatok”? És ebben a szerkesztőség tagjai akadályozták meg? Mert, ha pl. sztrájkot szervezett, az qrvára nem „szervilizmusba hajló”, ha viszont hason csúszott a nagyfőnökök előtt, azt nyilván nem a szerkesztőség előtt tette. Testületi hűségnyilatkozatot akart aláíratni, vagy mi a frászt? Ha volt valami, miért nem lehet konkrétan leírni? Ja, hogy az már esetleg perelhető tényállítás.
Nos, ezt nevezzük mi – kezdettől fogva – „somogyis újságírásnak”, s az igazi baj ezzel van:
a nagy „középen állásban” csak a tiszta, világos beszéd, a logika, a megalapozott érvelés, a bármiféle jelentéssel bíró szavak vesznek el. És ez attól, hogy az Átlátszó felületén jelent meg, semmivel nem lett jobb.
Mert Vas András nyilván képtelen megugrani azt a logikai dupla halálforgást, hogy az általa elvtelen, gyáva megalkuvónak beállított Czene Attila vezetésével fantasztikus és színvonalas független lapot lehetett csinálni, ám az elvtelen, gyáva, megalkuvó Lengyel János alatt „a valódi problémákkal foglalkozó cikkek eltűntek, főszerkesztői utasítás alapján a „jó hír”, vagyis a kormánypárti és városházi propaganda került előtérbe: azok a helyi politikusok kaptak bőséges teret, akik korábban pr-jellegű sajtótájékoztatóikkal, átadásaikkal csak elvétve kerültek be az újságba”.
Legfeljebb egy kicsit volt jobb, de soha nem annyira, hogy Szita Károly és a Fidesz sajtóhegemóniájára egy pillanatig is veszélyt jelentsen. És ezt éppen ezzel a cikkel sikerült igazolni.
Utószó: sokáig töprengtünk azon, hogy közreadjuk-e ezt az írást, s végül úgy gondoltuk, hogy talán mégsem. Aztán sokadjára is rá kellett jönnünk, hogy a tapintatosságot ma már a legtöbben csak a gyengeség jelének tekintik: csekélyke szabadságunk ideje alatt született egy Facebook-poszt a Kapo(c)s közösség oldalán, s ezt követte egy bensőséges beszélgetés arról, hogy a pécsi testvértől, a Dunántúli Naplótól kirúgott újságírók indulnak egy új internetes lappal „Szabad Pécs” néven. A csoport egyik aktív tagja vetette fel, hogy talán Kaposváron is kellene valami hasonló, amire jött is a válasz Vas Andrástól, hogy ez csupán pénz kérdése.
A kedélyes társalgásból mindössze egy dolog maradt ki elegánsan, ám a fent elemzett Átlátszó-cikkre kísértetiesen emlékeztető módon: az, hogy Kaposváron már három éve létezik egy, a most induló Szabad Pécshez hasonló orgánum, a KAPOS-T. Persze könnyű városházi stílusban úgy tenni, mintha a világon sem lennénk, s ez erősen jellemző a gumiégetős aláírásgyűjtés lezárulása óta kissé témahiányos közösségre. Ez nyilván kényelmesebb, mint pl. vitába szállni bármivel: a KAPOS-T megállapításaival, szellemiségével, megfogalmazni, hogy mit is hiányolnak, vagy kifogásolnak benne/rajta. Mennyivel egyszerűbb lamentálni egy öblöset: „köllene egy jó kis újság Kaposvárra, megcsinálhatná valaki – helyettünk”.
Hát megcsinálta, b@sszátok meg. Helyettetek. Ja, hogy nem mindig azt írja, amit hallani szeretnétek? Nos, sok minden változhat, de ez biztosan így marad. Vagy talán ez volna az új hang, ami az Átlátszóban felcsendült? Drukkolunk neki, sok sikert hozzá.
H. I.
Kapcsolódó dosszié: Sajtószabadság Kaposváron
