Esettanulmányok a sajtócselédség napi gyakorlatából
Csak reménykedünk benne, hogy az itt következő történeteket nem érti félre senki: meggyőződéssel valljuk, hogy Kaposvár és a kaposváriak nap mint nap érnek el sikereket, nyújtanak elismerésre méltó teljesítményeket – ahogy más városok is, természetesen. Mondhatnánk ironikusan, hogy ilyen vezetés mellett már a napi felszínen maradás is történelmi győzelem. Arra a habverésre viszont, amit a helyi média időnként művel egy-egy eset, vagy éppen személy kapcsán, sokkal inkább illik a szánalmas jelző, mint az elismerés bármilyen formája. Hangsúlyozzuk: nem a szereplők tehetnek erről, hanem a sikerekre rászívódó helyi média, amely nemcsak harsánykodik, és szórja a bombasztikus jelzőket, hanem torzít is: elhallgatja az igazság jelentős részét, hamis összefüggésbe helyezi a történteket, s ezzel megszegi az (állítólag) Deák Ferenc által alkotott egymondatos sajtótörvényt: hazudni pedig nem szabad.
Talán nem volt olyan régen, hogy részletesen fel kéne idézni Albert Lászlónak, az ügyes, az egész kaposvári médiát meghackelő festőnek a történetét: mindenkivel sikeresen hitette el, hogy a párizsi Louvre-ban állít ki, holott csak egy közeli plazában vett részt egy kereskedelmi alapú festményvásáron. Röpködtek a „világhírű” jelzők, és neki esze ágában sem volt elhajolni előlük.
Említhetnénk egy másik jómadarat is, Cey-Bert Róbert Gyulát, aki nemrég amúgy is kiszínezett élettörténetét toldotta meg egy 56-os, Corvin közi, erősen mesegyanús élménybeszámolóval, melyet a Somogy folyóirat szopott be csont nélkül.
És, hogy folytassuk a sort az ígért aktualitásokkal, íme egy egyetemi, színészképzős történet: nemrég „röpítette világgá” a helyi média, hogy mekkora sikert vívott ki a negyedéves, Uray Péter vezette színészosztály: „Óriási siker: lenyűgözték a szakmát a kaposvári színészhallgatók” (Sonline), „Nemzetközi sikert értek el a kaposvári színművészhallgatók” (Kaposvár Most), s persze a Kapos Tv és a Somogy Tv sem maradhatott ki a lelkendező kórusból.
Nos, éppen annak nincs nyoma, hogy a szakmát lenyűgözte volna az előadás. Persze lehet, hogy a cipőfelsőrész-készítő szakmáról van szó.
Nos, a „nemzetközi siker”, amire a Kaposvár Most és a Somogy Tv hivatkozik, nettó hazugság: ezt a kifejezést a sajtóban legfeljebb akkor szokás használni, ha az illető produkciót meghívják egy külföldi (nemzetközi) fesztiválra, s ott pl. díjat kap. Itt pedig erről szó sincs: Budapesten rendezték a FACT-ot, vagyis a Színház- és Filmművészeti Egyetemek Fesztiválját, melyen természetesen mindkét magyar színészképző intézménynek alanyi jogon helye volt.
A Kaposvár Most bombasztikus címe. Esetükben még kevésbé meglepő, hogy köszönő viszonyban sincs az igazsággal.
Itt játszotta el az említett osztály ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a Romeo és Júliát (többeknek: Romeo, és nem Rómeó, mert az a Fidesz Rómeója, a Pintér). Eljátszották, megtapsolták őket, de, hogy „kirobbanó” meg „lenyűgöző” volt … nos, ennek semmi nyomát nem találni a szaksajtóban. Csupán a Népszava írt az előadásról néhány mondatot méltató hangnemben, de akárhogy kerestük, mást, bármiféle „nemzetközi sikerről” nem találtunk. Díjakat sem osztottak, ami a siker mércéje lehetett volna.
Megjegyeznénk, hogy korábban ennek a fesztiválnak az elődjén, a SZEM-en kezdettől ott voltak a kaposvári színészhallgatók: ott, és az országban számtalan helyen arattak valóban nagy sikereket elképesztően jó darabokkal Jeles András, Mohácsi János, Rusznyák Gábor, Réthly Attila, Kelemen József, Novák Eszter, Anger Zsolt, Valló Péter rendezők (s említhetnénk még sokakat) irányításával.
Tény: egyikük vezetékneve sem Vidnyánszky. Ez persze nem az egyébként szépreményű és tehetséges fiatalemberre vet rossz fényt, hanem az öntömjénezést kritikátlanul beszopó, a politikai elvárásokat örömhírekkel kiszolgálni akaró helyi sajtónapszámosokra. Apropó, öntömjénezés: a szél fújhat onnan is, hogy az egyetemnek új „sajtóattaséja” van az egykori somogytévés Báthory Gyöngyvér személyében…
Kisüsti bajnokok, kisstílű sajtójátszmák
Nagyjából hasonló eljárással faragnak sztárt az egykori politikus, ma pálinkafőző-mester Gyenesei Istvánból. A rendszeresen visszatérő hírek – persze szintén az összes helyi médiumban – mindig arról szólnak, hogy hány arany-, ezüst- és bronzérmet nyert a Gyenesei Pálinkárium a különböző versenyeken.
Csúcsok a csúcson, nagyhatalom, tarolás: valaki nagyon buzgón forgatja a Somogyinál a Nagy Szavak Szótárát. Azt persze elfelejtették közölni, hogy a versenyt és az igazi díjakat mások nyerték…
Így volt ez a legutóbb Lillafüreden esedékes megmérettetésen is: természetesen a Somogyiban „taroltak a somogyi pálinkák”, „Somogy pálinka-nagyhatalommá vált”, s persze mindebben élen járt az említett egykori politikus főzdéje négy arany, öt ezüst és két bronzéremmel. Rajta kívül még vagy negyven érmet sikerült szakítaniuk a somogyiaknak.
Messziről nézve nagyszerű eredmény, csak egy baj van: ha felkeressük a Quintessence VIII. pálinkaverseny honlapját, ebből az égvilágon semmi nem látszik.
A Somogyi-cikk megemlíti, hogy „264 kereskedelmi főzde, bérfőzető és magánfőző 1318 mintáját minősítették”, tehát tekintélyes mennyiségből válogatták ki a legjobbakat – látszólag. Igen ám, csak azt felejti el az olvasó tudomására hozni a bombasztikus jelzőkben nem szűkölködő iromány, hogy összesen kilencszáznegyvennégy (!) arany-, ezüst és bronzérmet adtak ki, tehát az indulók közel hetven százaléka kapott valamilyen minősítést.
A verseny honlapján két terjedelmes dokumentum sorolja a minősítetteket, külön a magán és a kereskedelmi főzdéket. Van természetesen fődíj is, és valódi nyertesek:
A Quintessence pálinkaverseny igazi nyertesei a rendezvény hivatalos honlapjáról. Talán erről is illett volna tájékoztatni az olvasókat.
Ám ezekről a Somogyi-cikk egy árva szóval nem tesz említést. Mintha egy olimpiáról úgy tudósítana, hogy csak a huszonötödikként célba érő magyarról áradoznak. Kiadtak még ezen kívül harminchárom championt, azaz nagy aranyérmet is – de itt sem találtatott somogyi, így erről sem beszélünk.
Korrekt. És elég hozzá olykor meghívni pálinkázni néhány helyi tollforgató „értelmiségit”…
Talán hangsúlyozzuk ki újból: az égvilágon semmi bajunk sem a színészhallgatók, sem a pálinkafőzők sikereivel. Gyenesei Istvánról pedig egyenesen azt gondoljuk, hogy mindenki jobban járt volna, ha már kora ifjúságától cefrefélék lepárlásának szenteli életét. Értékes és nyilvánosság elé való teljesítmények ezek, de a maguk szintjén.
Viszont híreket, információkat torzítani, elhallgatni csupán azért, hogy a vigyoroffenzívával egy újabb piros pontot szerezzünk a propagandagépezet működtető rongyemberektől … ez annyira gáz.
Szita-frusztrációk nyúlon innen és túl
A harmadik sztori épp a fentiek ellenkezője: ha viszont úgy esik meg egy akár világra szóló, vagy csak közérdeklődésre erősen számot tartó esemény, hogy az nem tetszik egynémely főokosnak, akkor szervezetten hallgatunk róla. (A KAPOS-T cikkeinek nagy része ezeket tárja fel.) Így volt ez nemrég a kiváló kaposvári úszóreménységgel, a fiatal Dudás Dániellel is, akiről annak rendje és módja szerint beszámolt az országos sajtó: mostantól Hosszú Katinkával, a világ legjobb úszójával együtt edz majd.
Hosszú Katinka és kaposvári Dudás Dániel közös fotója Katinka Facebook-oldaláról (közli a 24.hu) A hír a Somogyiba és a Kaposvár Mostba már nem fért be.
Ez azért számot tarthatott volna legalább akkora helyi nyilvánosságra – szerintünk – mint az, hogy egy Kaposváron született színielőadást erősen megtapsoltak Budapesten, vagy, hogy közel ezer pálinka-minősítésből sikerült elhozni néhányat.
Ám a Somogyi és a Kaposvár Most számára ez nem is volt hír, viszont a Kapos és a Somogy Tv túltolta a lelkendezős biciklit, és beszámoltak az eseményről. Csupán egyszer: nyilván későn szóltak nekik, hogy „ez nem téma”.
A helyzet ugyanis az, hogy Szita Károly őfőméltóságának nagyon nem tetszik, hogy Dudás Dánielre felfigyelt az Iron Aquatics, Shane Tusup és a Lady. Ennek az idei közmeghallgatáson Szita hangot is adott, szó szerinti idézet a jegyzőkönyvből:
“Elment tőlünk, de nem a Katinkába…” Szita polgármester frusztrált, pikírt megjegyzése Dudás Dánielről a közmeghallgatáson. A Rákócziba öntött százmilliókat nem sajnálja ennyire Kaposvár “elülső embere”.
Ha tehát egy kaposvári úszóreménység feljebb, nemzetközi babérokra tör, megpróbáljuk visszahúzni, aztán pedig, sőt „peddddig” sértegetjük, ócsároljuk: „nagyon sok pénzt kapott tőlünk … és elment nyúlnak…” Nos, nem hisszük, hogy így volna: nyúlnak azt a gyengébb versenyzőt szokták nevezni, aki a távok első felében a tempót diktálja, és nem az edzőtársat. Ha ugyan az, és nem egyszerűen a Hosszú-Tusup-féle Iron Aquatics felfedezettje.
A minden piszlicsáré apróságból akár torzítás, hamisítás árán is világszenzációt habosító helyi erők erősen hallgatnak, ha nem gazdáik kedvére való a téma. A nyúl, a kisüsti, Rómeó és a többiek viszont köszönik, jól vannak.
H. I.
