Nem szeretnénk a szokásos évértékelős hibába esni, igyekszünk a fellengzős öndicsérettől és a bizonyítvány-magyarázástól is távol tartani magunkat. Az év elején úgy éreztük, hogy egy próbát megér annak a – szerintünk – tarthatatlan helyzetnek a megszüntetése, hogy, míg minden magyar nagyvárosban van legalább egy, nem a Fidesz befolyása alatt lévő médium, addig Kaposváron egységesen, szervezetten Szita Károly és Gelencsér Attila zsebében lapul minden, magát újságírónak vagy tévésnek-rádiósnak tartó személy. Feltesszük, jobban megéri nekik zsebpiszokként, ilyen áporodott levegőjű helyen megbújni, mint kritikus hangot megütni egy erkölcsi és emberi mélyponton lévő, korrupciótól, hazugságtól bűzlő hatalommal szemben. Szívesen maradunk továbbra is csak egy pont, de olyan pont – s ezt azért bizonyítottuk 2014-ben – melyből elindultak a hajszálrepedések a helyi hatalmi hegemónia felületén, és amely támasztékul szolgálhat annak az erőnek, mely kibillenti sarkából.
Nem adtunk fenyőkörképet, nem tudósítunk nyúlfuttatásról, sem a Kossuth téri szilveszteri lakodalmas fostalicskázásról, nem elvitatva másoktól a jogot, hogy azzal házaljanak, amivel akarnak. Mi inkább kezdtük azzal, ami ugyan még a KAPOS-T márciusi indulása előtt zajlott, de már egyértelműen a közeledő választások előszelének volt tekinthető: a Kapos Tv botrányával, Katona József ügyvezető és Szabó Kinga főszerkesztő kirúgásával, ill. annak a helyi nyilvánosságban történő elhallgatásával. Erről szólt a „Kapos TV: lapát, cenzúra, lapítás” című írás, melyből kiderült, hogy a közpénzből fenntartott médium vezetőinek politikai okokból történő eltávolítása a helyi Fidesz régóta húzódó hatalmi harcára, Gelencsér Attila és Szita Károly rivalizálására vezethető vissza.
Szóba hoztuk persze a kaposvári szökőkút-túltengést is, mely nyilvánvalóan a kudarcok elkendőzésére szolgáló, a pszichózis határát súroló cirkuszi mutatvány, egy műveletlen és öntelt városvezetés önkielégítése, akár a gusztustalan giccsszobrok a belvárosban mindenfelé. A helyi sajtó persze soha, egyetlen szó erejéig sem bírta szóba hozni ezt a beteges, városkép-romboló őrületet.
Inter, modális: a slágertéma úgy tűnik, lekerült a napirendről, a makettek jók lesznek porfogónak
Már márciusban is beszéltünk az év választási slágertémájáról, az intermodális közlekedési csomópontról, melyről aztán az év végére lassan bebizonyosodik, hogy nem egyéb derekasan felfújt, épp a kipukkadás határán álló luftballonnál: 2014 januárjában Némethné Erzsike fejlesztési miniszter hazudta bele több helyi médium kamerájába, hogy még az ősszel megkezdődik a tényleges építkezés, majd nyáron Szita Károly tette ugyanezt, hogy kisvártatva, a szeptemberben kiadott első választási brosúrájában eldugva bevallja, hogy csak két évvel később, 2016-ban indul. Azon pedig már senki sem lepődik meg, hogy a közgyűlés által jóváhagyott kaposvári Integrált Városfejlesztési Stratégiában nem 2016, hanem 2017 van. Megkoronázza mindezt az, hogy a 2023-ig szóló IKOP-ban, mely az ország integrált közlekedésfejlesztési operatív programja, s a végrehajtását szabályozó kormányrendeletben csak egy halvány utalás található arra, hogy „megfelelő források rendelkezésre állása esetén” a megyei jogú városokban lehet valami hasonlóról szó. Nesze semmi, maszlag a választási évre.
Mindezt csupán a KAPOS-T tárta fel, a többi helyi médium számára addig volt érdekes az intermodális, amíg körbe lehetett ugrálni, fényképezni és videózni a méregdrágán elkészült, csupán porfogónak jó maketteket, fényezni a „városgyarapító” képében tetszelgő Szita Károlyt.
Szintén tőlünk tudhatták meg a kaposváriak, hogy belátható, évtizednyi időn belül nem lesz M9-es déli autópálya, valamint azt is, hogy a mondvacsinált okokkal a Fidesz által 2010-ben leállított 67 es, akkor még gyorsforgalminak tervezett útból legfeljebb ciklus végén – tehát tíz év késéssel – 2019-2020 környékén lesz valami: burkolat-megerősítés a meglévő szakaszokon, és a lakott területek elkerülése. Most még örülhetünk is, hogy nem kell fizetni érte.
A „rendőrgázoló” Kovács József történetét is számos darabban hoztuk: slágertéma volt, melynek egyes darabjait – a Kapos Tv-s botrányhoz hasonlóan – az országos médiumok, pl. az Index, Origo, 444.hu, ill. a RTL Klub híradója is átvette. A főbenjáró bűncselekménnyel, hatóság elleni erőszakkal vádolt egykori Fidesz-önkormányzati képviselő, Kapos Holding koordinációs igazgató viselt dolgait is megpróbálta elhallgatni a helyi média, ahogy – a KAPOS-T-on kívül – azt a kérdést sem tette fel senki, hogy milyen alapon képviseli Kaposvárt külhoni magyar szervezetek rendezvényein, vagy, hogy mi a feladata a „koordinációs igazgatónak” azon kívül, hogy Szita Károlynak „jelent”. A történet legszórakoztatóbb epizódjai kétségkívül Kovács úr hozzánk intézett levelei voltak, és az a „ballada”, mely a környékbeli nép ajkán kelt a „Trombitásról”.
Kovács úr itt még ereje teljében, a választási kampányszorgoskodást Gelencsér Attila meghálálta: a jutalom némi állampusztai hűsölés lett
Témában a továbbiakban sem volt hiány: persze részletes elemzésekben foglalkoztunk a baloldal számára a vártnál is fájdalmasabb – épp ezért talán hasznos, valóban kijózanító – három választási vereséggel, melyről a felmentés szándéka nélkül megjegyeznénk: szerintünk nem volt még olyan politikai kurzus az országban, amely négy évig kormányzás helyett a nemzet minden erőforrását a jogi környezettől a gazdaságon át a közmédiáig tisztán annak rendelte volna alá, hogy megnyerje a következő választásokat. Erre mondaná Kohn bácsi: „ja kérem, így könnyű…”
Volt persze kőkemény kultúrharc is, egész éven át húzódó tusakodás árán sikerült a mérsékelt, minőségelvű jobboldalt kiszorítani a Berzsenyi Társaságból, átvette a hatalmat a véresszájú, horthysta kvázi-szélsőség, az „idegenrendész” Szakály Sándor vezetésével, és az épp büntetőeljárás alatt lévő Ujkéry Csaba nyugdíjas Somogy megyei főbíró részvételével. A kultúrharc veszteségei közé soroljuk a múzeum és a levéltár szétcincálását, és patinás, eredeti épületeikből történő kitúrását is. Tennénk ezt azért, mert mindkét merénylet mögött ugyanazok a helyi Fidesz-vezetők: Gelencsér Attila, Szita Károly és Jakó Gergely állnak.
Valójában ide, a kultúrharc fejezete alá sorolhatnánk azt a szép számú cikket is, melyben a helyi médiumok dolgaival foglakoztunk. Ez már szinte követhetetlenül gazdag, éppen azért, mert kifejezett célunk volt, hogy ne csak a tényt, a folyamatot, a személyt mutassuk be egyes esetekben, hanem azt is, hogyan tükrözi mindezt a helyi média. Hiszen nyilvánvaló: a helyi, évtizedes Fidesz-hatalom legfontosabb pillére az az opportunista, kollaboráns, jobb esetben társutas gyülekezet, mely a helyi médiumok munkatársi gárdáját alkotja.
Számtalanszor leírtuk: az az általános közvélemény-kutatási tapasztalat, hogy, míg az emberek pl. az ország dolgait rossz kezekben, rosszul menni látják, a helyi ügyekben pedig nagyságrenddel derűlátóbbak, az döntően a helyi média torzító hatásának köszönhető.
Érdekes volt újra fellapozni a korábbi választásokra készült „Szita-brosúrákat”, melyek fotókkal gazdagon illusztrálva mesélnek – jellemzően – a semmiről, meg nem valósult fellengzős ötletekről, melyek valódi gazdasági prosperitás hiányában sorra elmaradtak: pl. a Nostra gabonatároló ifjúsági központtá alakítása, a Cseri kalandpark, a fantasztikus új Somogy Áruház, a városkép-rontó Kapos Hotel átalakítása, a Béla király utcai és a tüskevári vasúti felüljárók, a Munkácsy Gimnázium bővítése, a Mező utcai csomópontban elkezdett, vagy a Füredi laktanya helyére tervezett üzletközpont, a Csiky Gergely Színház évtizede napirenden lévő felújítása.
Egy kép az Átlátszó.hu-ról: “akié a média, azé a város”. Csakhogy míg Debrecenben tesznek is ellene, Kaposváron még megosztani sem merik a kritikus írásokat.
A színház kapcsán persze több alkalommal is esett szó a hazugságról, arról, hogy Szita Károly szerint Orbán Viktor személyesen ígérte meg neki a felújítást (csak azt nem mondta, hogy ez melyik évszázadban lesz majd), Rátóti újabb öt évéről, ill. pályázatáról, melyben, ahelyett, hogy legalább egy tisztességes produkciót létrehozott volna, Kaposvárra telepítendő Globe Színházról delirál. Szó esett az új stratégiai igazgató személyéről is, miután a gazdasági vezető rejtélyes körülmények közt távozott. Róla, feladatáról, személyéről és korábbi, színházi stratégia területén szerzett gyakorlatáról, ill. teljesítményéről semmit nem tudunk. Azért nem beszélnénk a színház és Rátóti Zoltán esetében kultúrharcról, mert neki csak saját képességei állnak útjában.
Hiába tettünk fel kérdéseket – nyilvánosan és neki címezve is – úgy tűnik, nem lelte meg a válaszokat. A tekintélyes számú hozzászólót, akik úgy vélték, hogy Fekete Réka stratégiai igazgatót indokolatlanul támadjuk, mert „ nagyon rendes”, azon kívül „több diplomája is van”, arra kérjük: próbáljanak meg erre a néhány szerény kérdésre csak úgy, magukban válaszolni. Rá fognak jönni, hogy nem a hölgy személyével van bajunk.
Folytathatnánk a sporttal, ha ugyan, ami a futballban, konkrétan a Kaposvári Rákóczinál folyik, arra alkalmazható a „sport” szó. Viszonylag hamar, két-három hét alatt beigazolódott borúlátásunk a lényegében már csődben lévő, adósságaitól szabadulni nem tudó futballklub esetében: az új tulajdonos, Sólyom Sándor, akinek előéletéről itt írtunk, a hírek szerint nem teljesítette ígéretét, mely szerint karácsonyig kifizet minden elmaradt személyi juttatást. Ettől fogva az is kérdéses, hogy január 15-ig képes lesz-e teljesíteni a szerződés szerint vállalt összegeket, vagy lehúzhatják a rolót az épp egymilliárdos felújítás előtt álló stadionban. Ha csapat nem is, de stadion lesz, mert stadion nélkül nincs jövő. Gondoljunk bele, mekkora bajban lett volna Pinochet kolléga nélkülük, meg a napszemüvege nélkül.
Volt tehát téma bőven, és még lesz is – nem fogyunk ki belőlük, csak győzzék olvasni. Fenyőkörképre és nyúlfuttatásra viszont továbbra se számítsanak.
H. I.
