Szavazz rám: voksolási kisokos Kaposvárról nemcsak nagyokosoknak

Folyamatosan frissülő választási hírekkel!

Ilyenkor kötelezően azzal kezdődik minden észosztás, hogy „a választás tétje…” Szerintünk a többség nagyon jól tudja, mi a választás tétje. Továbbá azzal sem tudunk szolgálni olvasóinknak, hogy „szavazzanak erre vagy arra a pártra, jelöltre”, mert talán észrevették, hogy csupán gondolkodásra késztető tények sorát tártuk önök elé azért, hogy a döntést netán elősegítsük. Sajnos a többség türelmetlen: „csak mondja meg végre valaki, hogy kire kell szavazni, és hagyjanak békén”. Esetleg: „mondja meg már valaki, hogy minek kéne történnie ahhoz, hogy Gelencsér Attila megbukjon, és az általam titokban favorizált jelölt fusson be. Érvet, azt ugyan egy dekát sem tudok mellette felhozni, de azért győzzön ő”. Azért, s csak azért is, fussuk át még egyszer a legfontosabbakat.

Az első és leggyakoribb tévhit az „esélyes jelölt” mítosza. Szögezzük le újra, és próbáljuk meg nem elfelejteni: Kaposváron csupán a Fidesz készített szavazási hajlandóságról, párt- és jelölti preferenciákról szóló felméréseket. Ők persze próbálják gondosan titkolni, de mi több, egymástól független forrásból is arról értesültünk, hogy az általuk készített közvélemény-kutatások eredménye nem túl fényes Gelencsér Attilára nézve:

csupán 32-33%-ot jósolnak neki, míg a Jobbik és a DK jelöltje körülbelül 20-21 százalékon áll.

A többi ilyen-olyan voks- és mandátumbecslő oldal csupán – figyelem – az országos, legtöbbször egyes pártközeli intézetek nagyon is torzító felméréseinek egyszerű extrapolációja,

mint például a „Taktikai szavazás” oldalé: a Fidesz helyébe egyszerűen odatették Gelencsér nevét, a Jobbikéba Miháldineczét és így tovább.

Ez így baromság: az égvilágon semmit nem jelent Kaposvárra nézve, mert itt a helyi viszonyok nagyon is eltérőek lehetnek.

Elmondjuk még egyszer? Tehát Kaposváron senki, semmilyen nyilvános felmérést nem készített!

Nos, ez a szituációt vázoltuk a HVG.hu-n nemrég: az itt leírtakat nem akarnánk ismételni. Egy biztos: az egyfordulós választás csapdájában vergődve a pártok nem tudtak egyebet kitalálni, mint ezt az „ezernyi különböző esélybecslő weboldal” című maszatolást. Magyarul: az a legesélyesebb, aki a leghangosabban ordítja magáról, hogy a legesélyesebb. Erről egy régi kaposvári graffiti jut eszünkbe, amely a Csokonai utcán, a könyvtár és a Bajcsy-sarok közt lévő ún. „ügyvédház” északi falán díszelgett hosszú évekig, amíg el nem takarta az akkori Erste Bank épülete:

„Egyél tehénszart, százmilliárd légy nem tévedhet!”

 

A Sonline mai címlapja: szennyes propagandalap lett, már nem is álcázza magát, mint korábban. Egy volt kommunista pártfunkcionárius irányítja, éppen, mint a régi szép időkben.

 

Mi, épp a fent elmondottak okán inkább az elvszerű, értékalapú voksolást tartanánk üdvösnek:

szavazzon mindenki arra, akinek, ill. amely pártnak a programjával egyetért, vagy legalább közel áll hozzá. Esetleg olyan jelöltre, aki nem két héttel ezelőtt bukkant fel Kaposváron, netán az elmúlt évek igenis eredményes politikai harcaiban – gondoljunk a gumiégetőre – letett valamit az asztalra.

Mert – éppen az említett Fidesz-felmérésnek köszönhetően – Gelencsér Attila rendesen be van rezelve.

Olyannyira, hogy már személyesen hívogatja a Fidesz helyi Kubatov-listáján szereplőket.

És tényleg: olyasvalakire kéne szavazni, aki ilyen „Kövi, a menő”-féle figurákkal veszi körül magát? Aki nem tud mást, mint papagájmódra ismételgetni a pártközpontja által kiadott beteg, mocskos, primitív rágalmakat az ENSZ-ről, Európáról, amelynek a pénzéből zsírosodnak, és az ellenzékről, melytől nagyon is messze áll az a bevándorlás-politika, amellyel vádolják?

A Fidesz egy gyűlölködő, fantomoktól rettegő, oktatásban, egészségügyben, szociális gondoskodásban, gazdaságban leépülő, megosztott társadalmat csinált Magyarországból.

Egy ázsiai féldiktatúrát, amelynek „áldásai” Kaposváron is pusztítanak. Az eredmény: két középszerű nyomoronc, Gelencsér és Szita versengve építik a nekik szolgáló klientúrát, csicskahadat, miközben egymás ellen is áskálódnak, a város és a megye pedig hanyatlik.

Saját, fideszes elvbarátaik is semmibe veszik (ha nem tűnt volna fel, sem Orbán, sem más fideszes főember nem járt Kaposváron), szavazatfelhordónak tekintik őket, s velük együtt Kaposvárt éppen úgy, ahogyan más budapesti pártközpontok. Ez persze annak köszönhető, hogy – éppen Szita miatt – a város lakóit elkönyvelték afféle gondolkodásra és önálló döntésre képtelen, akarat nélküli fideszes masszának, amelyre kár energiát pazarolni.

Nos, ebből a ketrecből kéne végre kitörni holnap. Kívánunk hozzá szerencsét, szükség lesz rá.

H. I.


És a folyamatosan frissülő választási hírek:

– Információink szerint, miután ma 11 órakor bezárt a bazár, nem került sor további visszalépésre: 16 jelölt neve érvényes lesz a szavazólapon, köztük három független és hét olyan párt, amelyről okkal feltételezhetjük, hogy csupán a kampánypénzre hajtanak.

Tegnap volt némi riadalom a választási irodán: egy igazi kamupárt, a MISZEP, Minden Szegényért Párt kamujelöltje, Bogdán Alexandra visszalépett a jelöltségtől, tőle kézzel és fekete filctollal kellett megszabadítani a voksoló nagyközönséget.

– Tegnap, tehát pénteken bejelentés érkezett egy magánszemélytől a kaposvári választási irodához, mely kéri, hogy vizsgálják ki a Lendülettel Magyarországért Párt, ill. helyi jelöltje, Fiatalos Árpád, valamint a független Nadrai Norbert ajánlásait, mert előbbinél szerinte a párt országos listájának visszavonása miatt alaposan feltételezhető, hogy másolt adatok lehetnek. Nadrai esetében pedig a bejelentő szerint nem életszerű, hogy az aláírásgyűjtés elindulása után rövid idővel leadott olyan nagyszámú aláírást, melyre kétséges, hogy törvényes úton szert tehetett.

4. 8. 10.00: A kilenc órai részvételi arányok évtizedes rekorddöntést sejtetnek: az országos adat 13.17%, Kaposváron viszont a választók közel 14 százaléka, pontosan 13.93 leadta a voksát. Kaposgyarmat a csúcs, 22.89-cel, és a Pécsi utcai iskola körzete a sereghajtó 4.62-vel – úgy látszik, errefelé hosszú volt az éjszaka…

4. 8. 11.40: Nyílik az olló: tizenegy órakor az országos arány 29.93 volt, a kaposvári 32.18! Egyes szavazókörök előtt, pl. a Madár utcai iskolánál tumultuózus jelenetek alakultak ki!

4. 8. 12.00: Kaposvári választók, figyelem! Ne dőljön be, és ne dőljön hátra! A magas részvételi arány egyelőre döntően a Fidesz-mozgósításnak köszönhető! Gyorselemzésünk szerint ugyanis azokban a szavazókörökben magas a részvételi arány, ahol 2014-ben is a Fidesz szerepelt jól: Cseri út, Építőipari: 39.7, Kaposfüred, művelődési ház 40.55, Pázmány Péter u. Zrínyi iskola 38.4, Kisfaludy u. iskola, 41.36 és 41.41! Mindenki menjen szavazni!

4. 8. 13.30: A részvétel még mindig magasabb Kaposváron, mint az országos átlag, de kicsit már csökkent a különbség: 44.39 – 42.32. A budapesti 45.52% most kezdi masszívan meghaladni az országos átlagot, tehát lassan csökken a kormánypárti mozgósítás torzító hatása.
A 13 órás kaposvári részvételi eredményeken már az látszik, hogy a magasabb társadalmi státuszú körzetekben, tehát ahol a lakosság nagyobb anyagi és kulturális erőforrások birtokosa, pl. a belvárosban vagy a Pázmány-Kisfaludy utcák környékén, már az 50%-ot is meghaladja a részvétel, míg a Pécsi utcai iskola körzetében a legalacsonyabb, 28.57.

4. 8. 15.40: Megvannak a 15 órás részvételi eredmények: az országos 53.64%, a kaposvári 55.51, vagyis a különbség lecsökkent 2% alá. A rekorder szavazókörök: Kaposgyarmat 65.06, Kaposvár, Csokonai u., könyvtár 66.43, Kisfaludy iskola (43 sz. kör) 67.21.
Az országos sajtóban megjelent elemzések felvetik, hogy a magas részvétel lehet pl. fideszes mozgósítás következménye is, amely főleg a vidéken, a falvakban hatásos: nos, a Somogy 1-es kerülethez tartozó községekben ez nem jellemző: a 27-ből 16 a körzet átlaga alatt van, és csak 11 van fölötte.

4. 8. 17.40: A 17 órai eredmények szerint szépen lassan visszasimul a kaposvári részvétel az országos átlagba: 64 százalék a 63.21-hez, így már csak 0.8 pont az előny. A megyei jogú városok közül a fejlett dunántúliakban, Győrben Szombathelyen, Székesfehérváron, Sopronban 68 százalék körüli a részvétel, hasonlóan a budapesti kerületek többségéhez, a keleti és déli országrészben inkább a 60-65 közti arány a jellemző.

4. 8. 20.50: Az utolsó, 18.30-as részvételi arányok országosan 68.13, a somogyi 1-es körzeté 68.93, tehát 0.8%-kal jobb. Az viszont egyszerűen közröhej, hogy a város honlapján a választási eredmények alatt nem teljes körzet részvételi arányát közlik, hanem csak a kaposvári szavazókörökét, amely szabálytalan és megtévesztő, mert az adatok alá oda van írva: Somogy megye 1-es számú választókerület. Csak Fenyő Ivánt tudjuk idézni az Üvegtigrisből: “Tessék mondani, itt mindenki hülye?”