A Deseda kemping mellé ezt is sikerült begyűjteni…
Rendszeres olvasóink megszokhatták, hogy időről időre beszámolunk a kaposvári tervek, beruházások állásáról. Olykor persze megakasztják a hírfolyamot az olyan haszontalanságok, mint a Horváth Ákos-féle bagázs bottal való piszkálása – higgyék el, mi sajnáljuk a legjobban, s ígérjük, a jövőben csak a legkirívóbb esetekben tesszük. Ugyanakkor nem túlzás kimondani, hogy a Szita-féle városvezetés pont olyan komolytalan gyülekezet, mint az említett klikk: ez kiderül pl. abból, hogy a Deseda kemping üzemeltetésére már 2018-ban szerződést kötöttek – szintén egy Mészáros-céggel – ám a kemping egyelőre pont úgy áll, ahogy tizenéve: romokban. Nos, valami hasonlónak lehetünk tanúi az agyonhájpolt wellness-szálló dolgában is: azt már tudjuk, hogy a nemzet Mészárosa üzemelteti majd, de, hogy ki, mikor és főleg miből fogja megépíteni, rejtély.
Sokszor van olyan érzésünk, hogy már a hivatalos közbeszerzési oldalakon is
megpróbálják eltüntetni előlünk, ami kényelmetlen a számukra: a szálloda tervezésére szóló felhívás még a „szálloda tervezése” címet viselte, ám a kivitelezés már „rekreációs övezet fejlesztése Kaposváron” megnevezés alatt fut, s egyelőre, bár a meghosszabbított beadási határidő is lejárt egy hónapja, eredmény nélkül.
Arról viszont annál inkább, hogy a nemlétező, és egyelőre bizonytalan sorsú objektumot ki fogja üzemeltetni: a „nyertes” a HUNGUEST Hotels, amely céget a KZH Investen keresztül nem más, mint az Opus Global birtokolja,
melyről pedig köztudomású, hogy tokkal-vonóval Mészáros Lőrincé.
Amint arról korábban beszámoltunk, ugyanez zajlott a Deseda kemping esetében is: 2018-ban szerződést kötött az önkormányzat a majdan megépítendő kemping üzemeltetésére, amely ugyanúgy nem tart sehol, mint a szálloda, s ezt is egy Mészáros-cég, a Balatontourist Kft. nyerte el. Igaz, hogy a két eset közt nagyságrendi különbség van: a kemping évi bérlete minimum négymillió, a szálloda viszont, ha egyáltalán megépül, nettó százhúsz milla évente,
s a koncessziót 180 hónapra, vagyis 15 évre kapta meg Lőrinc barát.
A fürdő mellé tervezett szálloda régi, ciklusokon áthúzódó álma Szita Károlynak, már tíz éve is dokumentálhatóan téma volt a kaposvári közbeszédben. Többen azonban, köztük az állami főépítész is, úgy gondolják, hogy „aggályos”, magyarul hülyeség a vasút és a fürdő közti keskeny sávra szállodát építeni. Ő javasolta, hogy a szobák ablakai semmiképp ne nézzenek a vasúti vágányok felé, és a fokozott zaj- valamint porterheléstől is óvni kell az épületet. Arról nem beszélve, hogy az évek során kiderült: a kaposvári fürdő még régiós viszonylatban sem akkora durranás, hogy érdemes lenne rá idegenforgalmat építeni.
Mindegy: a lényeg, hogy üzemeltető már van, ráadásul Európa egyik legfessebb
ifjú celebférje személyében, aki nyilván azért tartja még az esküvői képén is a zsebében a kezét, hogy a sok apró ki ne essen belőle.
H. I.