Zsarolási ügy: újabb adatokat vár a rendőrség a Horváth Ákos feljelentése nyomán indult eljárásban

A Népszava szerint 2019-es kampányfinanszírozási vitáról van szó

Drámaira hangszerelt, szinte lesötétített szobából üzent a közösségi oldalán Horváth Ákos, az előválasztás Jobbikhoz csatlakozott, magát függetlennek beállító jelöltje. Állítása szerint „megzsarolták” őt és támogató pártjait, hogy lépjen/léptessék vissza, különben „terhelő anyagokat tesznek közzé róla és csapatának tagjairól”. Emiatt feljelentést tett a rendőrségen, s hozzá persze gondoskodtak a kellő médiavisszhangról: a házon belüli kpsvr.hu, ahol papíron egykori alkalmazottja a „főszerkesztő”, és csókosuk, Vas András (Népszava) fújtak riadót, ám a megyei rendőrkapitányság sajtóosztálya ma válaszolt kérdésünkre, s eszerint bűnügyi igazgatóságuk feljelentés-kiegészítést rendelt el, ami azt jelenti, hogy egyelőre nincsenek teljesen meggyőzve a vádak alaposságáról.

Vas beszámolójában Horváth Ákosra hivatkozva a Népszavában így fogalmaz: „szerdán este a Facebookra kitett videójában arról beszélt, megpróbálták megzsarolni, hogy lépjen vissza az előválasztástól: e-mailben azzal fenyegették meg, hogy a 2019-es önkormányzati választásokkal – amelyen Szita Károly fideszes polgármester kihívójaként indult az azóta széthullott ellenzéki összefogás színeiben – kapcsolatos kampányfinanszírozási dokumentumokat hoznak nyilvánosságra”.

Csakhogy Horváth az említett videóban egy szóval sem említ effélét,

főleg azt nem, hogy a 2019-es önkormányzati kampányfinanszírozásról lett volna szó: arról szónokol bőszen, hogy a nézők „fantáziájára bízza, kinek állhatott érdekében” s, hogy „nem nyilvános közvélemény-kutatások szerint neki van esélye legyőzni a Fideszt” (már megint egy fantom-kutatás), s befejezésül még elereszt egy két kampány-csatakiáltást. Tegyük hozzá: ugyanígy a bennfentes kpsvr sem árult el részleteket.

Ha viszont valaki a kaposvári ellenzék 2019-es összefogásáról

és a vereség nyomán fellángolt vitákról igencsak megtévesztő információkat közölt, az éppen a most hirtelen megvilágosodott Népszava. Mikor a KAPOS-T megírta, hogy felbomlott az ellenzéki összefogás, Vas a Horváth-Fejes-Felder-triót támogatva sietett cáfolni a tényt, próbált hitelteleníteni bennünket, miközben a helyi ellenzéki pártok az LMP-t kivéve ténylegesen szakítottak velük.

Ez most abból a szempontból vált ismét aktuálissá, hogy a Népszava-cikk szerint éppen a 2019-es szakításnál kell keresni a mostani botrány forrásvidékét (melyről azt állította akkor, hogy meg sem történt), mégpedig a kampányelszámolás körül. A helyi erők jelentős összegeket tettek a kampányba, s ezek egy része – ezt a Kaposváriakért Egyesület által közzétett beszámolóból tudjuk – az egyesület számláján folyt keresztül.

A KAPOS-T már ez év elején megírta, hogy az egyesület még 2019-ről sem

adta le a törvényben előírt beszámolót, miközben Fejes István elnök már a felszámolást is megindította. Vajon miért vált hirtelen olyan sürgőssé? Hónapokkal a törvényes határidő után végül felkerült egy beszámoló a bíróság honlapjára, de köszönet nem sok volt benne: kitöltője elemi ismeretekkel sem rendelkezett e téren (sem), így az egész értelmezhetetlen volt. Nemrég – sejthetően már a botrány kirobbanása után – felkerült egy másik, ugyancsak 2019-ről szóló dokumentum, mely már – formailag legalábbis – elfogadhatónak látszik, ám tegyük hozzá, hogy már a 2020-as beszámoló leadásának

a határideje is jócskán, május végén lejárt, s még se híre, se hamva.

A Kaposváriakért Egyesületnek pedig, amely már „megszűnt”, felszámolás alatt van, Fejes István, a (volt) elnöke, egyben önfelszámolója, Horváth Ákos egyik oszlopos „csapattagja”. Azt persze nem tudjuk, hogy az egyesület pénzügyei körül dúl-e a vita, s, hogy a beszámolóban szereplő számok mögött mi a valós tartalom, de – követve a 2019-es kampányukat – kevésnek tűnik az a négymillió-száznyolcvankétezer forint, melyet a dokumentumban bevallanak.

Különösen annak fényében, hogy csak a kpsvr nevű házi rikkancsoldalukra

– az Átlátszó.hu-n közzétett Facebook-hirdetési táblázat szerint – nyolcszázezer forintnál többet költöttek, plusz közel ugyanennyi ment személyesen Horváth Ákosra, s hol vannak még a molinók, plakátok, rendezvények. Ettől még persze elképzelhető, hogy a kampányköltések egy része nem az egyesületen, hanem a pártokon keresztül történt, most viszont egy okkal több, hogy a szakítás érzelmi túlfűtöttségében elmaradt kampányelszámolást bepótolják, és tiszta vizet öntsenek a pohárba. Már csak azért is, mert az említett egyesületi beszámoló mínusz nyolcszázezer forinttal zár 2019-ben, s az sem világos, kinek kell helyt állni ezért.

Zsarolás, gyanúsítgatás és persze zsarolással való vádaskodás, áldozati szerepben való tetszelgés helyett végre „bele kéne nézni abba a kasszába”.

H. I.


Fontos: a Facebook megváltoztatta az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!