Színházi mesék erős idegzetűeknek
Vannak művészek, akiknek voltaképpen az élete az alkotás, afféle folyamatos performansz: úgy tűnik, hogy az elmúlt években szegény, sokat szenvedett Csiky Gergelyünk is inkább a körülötte zajló kisebb-nagyobb botrányokkal vétette észre magát, mint a színpadi produkcióival. Persze soha nem az a hibás, aki odapiszkít az asztal közepére, hanem az, aki szóvá teszi, jelen esetben a KAPOS-T. Az első számú közellenség megtisztelő címért immár senki nincs versenyben velünk, ha valaki a színházi menedzsmentet kérdené, ezt nemrég igazgatói körlevélben is megerősítették a gyengébbek kedvéért. A baj pedig az, hogy észreveszünk dolgokat, amiket a képmutatás Kaposváron intézményesült illemszabálya szerint nem lenne szabad. Három színházi karakter, három ütős nyilatkozat a kulisszák mögötti fülledt világból.
A láncoskomikus
A legkevésbé fajsúlyos dolgokat kapja fel legelőször a szél, így mi is Hüse Csaba színész, bonviván, újdonsült Komor-gyűrű tulajdonos minapi, Kaposvár Mostban elkövetett nyilatkozatát vennénk elő, miután találva érezzük magunkat:
Hüse Csaba és egy báb. (Kép: szabadter.jegy.hu)
„Sajnos azt tapasztalom, hogy nagyon sok a rosszindulat a kaposvári színház körül” – fogalmaz, ha ezt annak lehet nevezni, és – „felháborítónak tartom, ahogy a média egy része a színházhoz viszonyul, hiszen rosszindulatúan és mellékesen kezeli a saját színházát”.
Értik: „rosszindulatúan és mellékesen kezeli”. Bizony, a szó veszélyes fegyver, és van, aki fegyvertelen.
Ezt nyilván nekünk, a KAPOS-T-nak címezte, hiszen rajtunk kívül az összes helyi médium kizárólag verbális (hogy mégse mondjunk orálist) kényeztetésben részesítette Rátóti és csapata minden megnyilvánulását: kritikai éllel a színházi állapotokról csupán mi szóltunk. Hüse nyilván örül a vetélytársak eltávolításának, a főszerepeknek, melyek egyébként nem találták volna meg, s fájlalja Rátóti távozását, aki nélkül még ma is a balettben ugrálna, hogy egy másik klasszikust idézzünk.
És vannak, nem is kevesen, egykori és jelenlegi társulati tagok, színháziak, akik egyenesen úgy vélekednek, hogy pl. Kőrösi Andrásnak épp Hüse Csaba féltékenysége miatt kellett távoznia Kaposvárról. Arról mindenesetre már ítélet van, hogy Rátóti Zoltán önkényesen és törvénytelenül távolította el Kőrösit, tehát a társulaton belüli intrika verziója egy fokkal valószínűbb, mint korábban.
Sovány vigasz, hogy állítólag Szita Károly maga is nehezményezte az esetet, miután Kőrösi András fényévekkel volt népszerűbb a városban, mint Hüse.
Tudjuk: sokkal egyszerűbb mindenért a médiát hibáztatni, ahelyett, hogy őszintén beszámolnánk a kudarcainkról, távozásunk okairól, s arról, mit hagyunk magunk mögött. Mert a jó média, kedves Hüse Csaba, éppúgy megosztó, mint a jó színház: nem megfelelni akar, de szerintünk önnek erről igazából fogalma sincs, csak ez a lózung olyan jól hangzott: síkegyszerű színházához seggnyaló médiát képzel.
Intrikus mesék a süllyesztőből
Részlet a Heti Válasz-interjúból: nem bírom, ha más mondja meg a tutit… Ugyan a jobboldali, hatalomközeli és a független, kritikus médiumok aránya már vagy 25:1, de Rátótinak még mindig az a kevés fáj. És persze büszke a hatalomtól kapott díjakra és arra, hogy a Vidnyánszky keresztapa által felvásárolt POSZT-ra sikerült bejutniuk.
Rátóti Zoltán is kitett magáért távoztában: a Heti Válasz, a szervilis interjúkészítés zászlóshajója persze lecsapott rá, s, hogy témánktól ne is kanyarodjunk nagyon messze, ő is a sajtót ócsárolja: „… amiről a balliberális sajtó nem beszél, az nem létezik a szakmában. És én nem voltam a balliberális sajtó kegyeltje. Mondjuk nem is célom, hogy az legyek”.
Akkor meg mi a hasfájás tárgya, Zoltán? És, hogy a „hetiváladék” közönségének meglegyen a komfortérzete, rátesz egy kiadós lapáttal: természetesen személyes bosszúról van szó. Csáki Judit kritikus, a Kaposvári Egyetem színházi tanszékének akkori vezetője „megpróbált bevonni az egyetem munkájába, de nemet mondtam, ez nem tetszett neki, úgyhogy attól fogva minden rossz volt, ami a színházban történt”.
Hát persze, hogy hazudik: soha szó sem volt efféléről. Sem osztály indítására, sem színészmesterség-kurzus tartására, sem az ezzel együtt járó rendezésre nem kérte fel senki Rátóti Zoltánt az ő 2010-es, és Vidnyánszky Attila 2012-es érkezése között. Több oldalról megerősített információink szerint éppenséggel Vidnyánszky volt az, aki ezt később megtette: osztályt akart adni Rátótinak, aki visszautasította, s ezért meg is orrolt rá átmenetileg a nagyember.
Most viszont, miután éppen a Nemzetibe pályázik, kínos lett volna ezt szóba hozni: ezzel a kis aljassággal pedig nyilván szolgálatot kívánt tenni a tekintetes úrnak, akinek, mint emlékezetes, csúnyán beletört a bozótkése Csáki Judit kikészítésébe…
A bűvös szó: menedzser
Elmeséltük már, de annyira ideillik: a Somogyországnál napokig röhögtünk, mikor hírt kaptunk arról, hogy egy Dráva menti település tanácselnöke az ottani kocsmában a szigetvári cipőgyárból kézen-közön kikerült cipőket árult jutányosan, s mikor lebukott, a megye egyik potentátja azzal próbálta védeni: „hát, ő ilyen menedzser típusú”. Szállóigévé vált a lapnál, s aztán minden kétes üzletben utazóra ezt a szót alkalmaztuk.
Ezt persze nem kívánjuk Fülöp Péterre, a színház újdonsült igazgatójára vonatkoztatni, akinek amúgy magyarosan ölébe hullott a színidirektorság, csupán annyiban, hogy a Somogyinak frissiben nyilatkozva maga is mintha misztifikálni akarná saját „menedzserségét”, kb. a kilencvenes évek elejének szellemében, amikor még illett hanyattesni ettől.
Mintha nagymenő menedzserként jött volna ide, aki már számos világcéget rázott gatyába korábban.
Ehhez képest a cikkhez mellékelt kis keretes életrajzából kiderül, hogy gyakorlatilag elenyésző munkatapasztalattal, vezetői (menedzseri) gyakorlat, és persze pályáztatás nélkül került ide, ki tudja, kinek, milyen sugallatára, ugyanakkor az interjúban éppen olyan vezetői erényekre hivatkozik, amelyekről még senki nem tudja, esetében léteznek-e. Nos, egy valódi „menedzser”, akinél ilyen delikvens jelentkezik, azt mondta volna: felveszünk ide gyakornoknak egy évre fizetés nélkül pajti, aztán majd meglátjuk, hogy egy hónap múlva hozzányúlhatsz-e a fénymásolóhoz.
Vagy inkább örüljünk annak, hogy nem röhög rajtunk az egész ország? Ugyanis éppen alakulhatott volna úgy, hogy most egy fodrász ül a színigazgatói székben, és persze ez is a balliberális média számlájára lenne írva.
H. I.
